Chapter 18 👻

647 30 1
                                    

Emma megszeppenve nézett rám, miközben szemei könnyben úsztak. Mintha nem akarta volna elhinni, hogy tényleg ott térdeltem előtte.

– Na, mit mondasz? – Kicsit cserben hagyott a nagy önbizalmam, hiszen megfogalmazódott bennem, hogy talán korai még.

– Gondold át, Corbyn, kérlek. Ha igent mondok, akkor megváltozik az életünk. Fenekestül felfordulna minden, plusz Mr Besson azt sem tudja, hogy velem jöttél el ide. Apa valószínűleg megölne vagy téged, vagy engem. Az anyukáink pedig...nos, ők sikítva ugrálnának fel-le. Mellesleg pedig ott van az is, hogy te egy híresség vagy. Egy celeb, akiért mindegyik lány a nyálát csorgatja. Túl sok rajongót veszítenél el azzal, hogy elveszel feleségül és talán a banda is felbomlana – hadarta elmélázva, miközben aggódva nézett rám. Csak nagyot sóhajtottam, igazából valahogy erre számítottam.

– Elég lett volna egy nem is.

– Tudod, hogy nem így gondoltam, hiszen tényleg nagyszerű lenne, csak nem hiszem, hogy bárki más örülne a dolognak – gördült végig az első könnycsepp az arcán, amit néhány másik követett, de ő a pulóvere ujjával erőszakosan letörölte. Nem értettem miért akarta leplezni, hogy sír, hiszen nem az lett volna az első alkalom, hogy látom őt.

– Az lenne a fontos, hogy boldogak vagyunk, nem? Mindenki megértené, hidd el – sóhajtottam ismét, hiszen mást nem tudtam tenni. Minden olyan zavaros volt.

– De mi van, ha valaki megpróbálja tönkretenni a kapcsolatunkat? Ott van Penelope is, aki szó szerint rajong érted és ha nem tévedek, akkor már voltatok egy ágyban is – szántotta  ismét végig néhány könnycsepp az arcát.

– Egy konyhapulton inkább, de ez részlet kérdés. A lényeg, hogy Penny nem jelent semmit, sosem jelentett,  viszont amikor veled voltam.. Az volt életem legszebb éjszakája – néztem a szemeibe, miközben a kezemben lévő tárgyakat a kanapéra tettem és felálltam.

– Miért érzem, hogy azt az éjszakát még az Instagramra is kiplakátoltad, Corbyn?

– Hogy ne plakátoltam volna, amikor elvettem az ártatlanságodat? – Egy pimasz mosolyra húztam a számat, mire Emma elvörösödve nézett fel rám.

– Idióta – csapta meg elég erősen a karomat, de hát az én hatalmas izmom miatt nem fájt annyira. Színtiszta izom, hát persze.

– Ez sosem volt bűn – nevettem fel, aztán furcsa tekintettel jutalmaztam, ahogy felém nyújtotta a kezét.

– Ha jól emlékszem, akkor néhány perccel ezelőtt megkérted a kezem.

– Ez egy igen? – Teljesen meglepődve húztam rá a vékony ujjaira a gyűrűt, ami talán egy cseppet nagy volt rá, de nem annyira, hogy lecsússzon róla.

– Igen – nézett csillogó szemekkel rám, majd az ékszerre, aztán a nyakamba ugrott.

Néhány dolgot átbeszéltünk Emmával ott a kanapén, de úgy voltunk vele, hogy időnk, mint a tenger és az esküvőt majd csak nyáron tartjuk meg.

– De miért pont nyáron? Mármint akkor ennyi erővel lehetne áprilisban is – kötekedtem egy kicsit, mire Emma nagyot sóhajtott.

– Ha nem tudnád még csak tizenhét éves vagyok és márciusban töltöm a tizennyolcat, addig pedig úgy sem tudsz hivatalosan feleségül venni.

– Jézusom, le fognak csukni kiskorú megrontásáért – nevettem jót szórakozva azon, hogy milyen kicsi volt, aztán egy ütés után inkább befogtam. De akkor is igazam volt.

– Nem tehetek arról, hogy háromszor megbuktál – nyújtotta ki a nyelvét, aztán az ajtó felől érkező hangok miatt elindult az előtér felé.

My love.. /WDW ff./ BEFEJEZETTDonde viven las historias. Descúbrelo ahora