My love.. /WDW ff./ BEFEJEZETT

Chapter 14 👻

Reggel az telefonom csörgése keltett fel, de oly annyira megijesztett, hogy lefordultam az ágyról. Köszi.
Emma csodaszép képe jelent meg a kijelzőn és már rögtön megenyhültem. Rá nem lehet haragudni.

– Szia, Szívem. Mi újs.. ? – kezdtem volna, de hát nem éppen volt rá kapható. A drága.

– Én ebbe beleőrülök. Az egyik doboz túl kicsi, a másik túl nagy. Az egyik csomagolópapír túl színes, a másik túlságosan gyászos. Semmi sem olyan, amilyennek elterveztem. Ez így nem jó! – visította a végét, amitől a dobhártyám a kiszakadás szélén állt. Tényleg. Nyugodtan kínozz. Nem haragszom. Dehogy.

– Menjek át?! – nevettem el magam, mert mégiscsak vicces volt, na. TE IS NEVETTÉL VOLNA.

– Még nem indultál el?! – nevetett ő is, aztán kinyomta a hívást. Egy élmény volt vele beszélgetni.

Az első rongyokat, amik a kezembe akadtak, magamra aggattam, így színesebb voltam, mint a karácsonyfa. Főleg, mint a miénk.

A hívás után öt perccel már a lépcsőn rohantam fel, ami rekord, tekintve, hogy három perc maga az út. Tapsot nekem!

– Végre, hogy itt vagy. – rántott be egy mozdulattal, mintha csak egy tinilány lennék, ő meg egy pedofil.. Áh, hagyjuk. Kezd ismerős lenni a sztori..

– Én is igazán örülök neked. – húztam őt egy csókba, ami után ő szemforgatva rohant beljebb. Én tudom, hogy élvezte.
A nappaliban dobozok, ajándékok, szalagok, papírok meg hasonló létfontosságú dolgok sokasága szerteszét dobálva terült el a padlón.

– Én mindennél jobban szeretlek és a lehető legnagyobb tisztelettel kérdezem, hogy te normális vagy, Szívem? – ültem le mellé, miután csinált nekem is helyet a bombarobbanás maradványainak a közepén

– Tényleg bevezetem mostmár azt a nyakon vágós dolgot. – tettette a gondolkodást, én pedig csak a szemem forgattam. Ha neki lehet, akkor nekem is. Ennyi.

– Én is tudlak ám büntetni, szóval akár üzletelhetünk is – húztam pimasz mosolyra a számat, ő pedig elnevette magát és a katasztrófára pillantott.

– Inkább segíts. Utána felőlem meg is büntethetsz, bár nem tudom mit értesz alatta – vont vállat és a kezembe nyomott egy csomó dolgot, hogy csináljak csodát. Kössz.

– Komolyan elvárod, hogy amiből te nem tudtál semmit sem kihozni, abból majd nekem sikerül? Jól esik, tényleg, csak valamiért azt érzem, hogy nem vagy tisztában a képességeimmel – vakargattam a tarkóm, és letettem a kezembe nyomott dolgokat. Mit kezdjek velük?

– Nem egyedül, hülye. Együtt. Te segítesz, én pedig nem ütlek meg. Jó üzlet, nemigaz? – mosolygott ártalmatlanul, akár egy kisbárány, pedig ő maga volt a juhokra vadászó farkas.
– Apa tegnap azt mondta, hogy amennyiben még egyszer meglát minket együtt, úgy kitagad a családból és menjek a nagyihoz – avatott be engem, ez pedig talán még jobban lesokkolt. Én egyáltalán nem gondoltam volna ilyet az apjáról.

– Jézusom, Emma. Ne játssz a tűzzel. Nem éri meg.

– Nem arról van szó, hogy mi éri meg, vagy mi nem. Arról, hogy én mit akarok – fejezte be végül szórakozást és elkezdte egy dobozba bedobálni a sok színesebbnél színesebb szalagokat

– Mit akarsz, Emma? – haraptam az alsó ajkamba, amikor segítettem neki összeszedni egy kupacba a becsomagolt, színes dobozokat

– Amikor elkezdtünk beszélgetni, akkor azt hittem, hogy nem fog belőle kisülni semmi, hiszen te menő vagy és pedig.. Nos, kevésbé.. Aztán történt valami.. Nem tudtam nem rád gondolni.. Szeretlek te hülye, néha önző, nem normális idióta. Mindennél jobban! – nézett rám reménnyel telve, boldogan és az az őszinte mosoly már annyira hiányzott.
De amit mondott.. Hihetetlen..