SzJG - Az Én Történetem (Kezdet)

Szeptember 6., csütörtök

A reggel fájdalmasan hamar jött el, én pedig fájdalmasan nehezen másztam ki az ágyamból.
Felhúztam a redőnyömet, ám amikor kinéztem az ablakon, az elém táruló látvány nem hozta meg jobban az életkedvemet: teljesen borult volt az ég, szinte éjszakai sötétség volt és tépte a fákat a szél.
A biztonság kedvéért még a telefonomat is megnéztem, biztosan fél 7 van-e, de annyi volt.
Morcosan vágtam be a szekrénybe a mai napra kikészített farmersortomat és előtúrtam egy fekete farmert, amihez egy bordó alapon fekete-fehér Imagine Dragons feliratos rövidujjú pólót vettem fel, így legalább a ruhám jobb kedvre derített egy kicsit.
A földszintre leérve anya fogadott.
- Mi a baj, Kami? - ölelt meg.
- Nem tudooom. Korán van, fáj a fejem, álmos vagyok, szar az idő, minden.
- Így hogy mondod... nekem is fáj a fejem. Hidegfront van.
- Ott rohadna meg az egész... - morogtam.
Elővettem egy tejberizst a hűtőből és megettem, közben nagy hozzáértéssel bambultam anyát, ahogy éppen nekem csinált ebédet.
- Az mi lesz?
- Csirkés mozzarellás saláta. És jövő héttől te csinálsz magadnak kaját.
- De most miééért? - néztem rá csodálkozva, ám ő csak egy "ezt te sem gondoltad komolyan" nézéssel válaszolt.
Hát jó.
- Kész vagy? Indulni kéne! - hallottam apa hangját valahonnan fentről.
- Mindjárt!
Gyorsan elraktam az ebédemet, adtam két puszit anyának, felkaptam a bordó Vans-emet és kirohantam a házból.

Na mármost tudni kell, hogy ugye van az az utca, ahol a suli van. A sulitól kicsit arrébb, nyílik felfele (a hegyre) egy utca, amiből pedig még oldalra több kicsi mellékutca.
Na, mi egy ilyenben lakunk, Liviék meg eggyel lejjebb.
Már elhagytam az utcájukat, mikor észrevettem, hogy lelassít mellettem egy autó. Először nagyon megijedtem, de amikor kihúztam a fülemből a fülhallgatómat, észrevettem, hogy csak Liviék azok.
- Szia Kamiii! - Livi a hátsó ülésről integetett a lehúzott ablakon. - Gyere, pattanj be, átcsúszok a másik oldalra!
Meglepődtem, de persze beszálltam.
- Jó reggelt! - köszöntem Livi anyukájának, aki éppen hátrafordult a vezetőülésről.
- Szia, Kami! Gabi vagyok, Livi anyukája. Tegezz nyugodtan - mosolygott rám. - Na, csajok, indulhatunk?
A suliig beszélgettünk és már ebből megállapítottam, hogy Livinek nagyon aranyos anyukája van - ráadásul le sem tagadhatnák, hogy anya és lánya, nagyon hasonlítanak, csak Gabinak rövidebb a haja.
7:43 volt, amikor kiszálltunk a sulinál.
A lépcső aljánál ott álldogált három osztálytársunk, Adam, Attila meg Miki pár felsőbb éves társaságában (akik egyébként, a közösségi oldalak és persze az óraközi szünetekben látottak alapján az übermenőkhöz tartoznak).
Beszélgettek, néha felröhögtek, egyébként pedig a telefonjukat bújták.
- Odamenjünk hozzájuk? - súgta Livi.
- Én nem mernék... Mi van ha kiröhögnek, vagy ilyesmi?
Úgy döntöttünk, megpróbálunk elslisszolni mellettük feltűnés nélkül, de ez nem jött össze...
- Livi, Kami! - hallottam meg Adam hangját.
OMG!!!
El se akartam hinni... Pont Adam, a nagymenő vesz észre minket??
- Öhm... Helló? - intettem vissza furán.
- Nem jöttök ide? - mosolygott biztatóan. Attila meg az idősebb srácok is bólogattak (Miki összehúzott szemöldökkel, gesztikulálva telefonált, láthatóan kisebb dolga is nagyobb volt annál, mint hogy velünk foglalkozzon).
- Öhh... - Livi kicsit elpirult.
- De, megyünk. - megfogtam a karját és odahúztam.
Adam bemutatott minket.
- Livi és Kami. - fordult a srácok felé.
- Márk, Kristóf, Gergő és Nándi. - mutatta őket sorban.
Gergő nem is néz ki rosszul... :D
De mindegy.
Pár percig beszélgettünk, vagyis igazából ők beszélgettek, Livi hol a földet, hol Adamet bámulta, én meg hol Livit, hol Gergőt.
Szóval elvoltunk.
De mire 7:50 körül bementünk, már perfektül tudtam, hogy pontosan milyen árnyalatú szeme van Gergőnek :D na miiiindegy...
A teremben mindenki bent volt, Bencét kivéve.
A szokásos reggeli dolgok mentek egyébként, le is írom, ki mit csinált:
Livi a noteszébe rajzolgatott, Milán és Marci Call of Duty-ztak, Adam a telefonját nyomkodta, Zsombor és Levi Zsombor okosóráját bűvölték, mert valamiért nem lehetett Celsius fokra állítani, csak Fahreinheitre (az élet nagy problémái...), Miki és Attila sorozatot néztek Miki MacBookján, Aaron a könyvét olvasta, Tomi pedig Marci rollerével gurult körbe-körbe a teremben.
Egyszóval elvoltunk. :D
Kardos pontban 8-kor belépett a terembe és gyors névsorolvasás után (Bence be lett írva hiányzónak) bele is vágtunk a magyar nyelvtan gyönyöreibe.
Éppen azt ecsetelte, hogy a morfémákat fogjuk elkezdeni, mikor nyílt (vagyis inkább a lendülettől majdnem zsanérostul kiszakadt) az ajtó és Bence lépett be.
- Jó napot! - dörmögte és becsörtetett a helyére.
- Neked is, Bence. Minek köszönhetem a késésedet? - nézett rá a tanár.
- Hát azér' nem itt lakom, na. - vonogatta a vállát.
- Én se, mégis itt vagyok. És több tiszteletet kérnék! - oktatta ki Kardos.
- Hol laksz? - fordultam hátra Bencéhez.
- Kint, Solymár felé.
Aha. Hát onnan tényleg nem 2 perc.
- Én meg Solymáron, mégis be tudok érni. - szólt bele Zsombor kissé felháborodottan.
- Én Kelenföldön. - kiabált Tomi, bár senki sem kérdezte.
- Én is. - így Miki és Milán.
- Én a Széll Kálmánon. - Marci is úgy érezte hogy hozzá kell szólnia.
- Én a Rómaiparton. - Attila is bekapcsolódott, de már röhögve.
- Hát, én csak pár utcára a sulitól... - Levi halk hangja alig hallatszott a hirtelen kialakult hangzavarban.
- Én is, csak négy utcával lakom feljebb a sulitól. - vigyorgott Livi.
- Én öttel. - kontráztam.
Az egészhez csak két ember nem szólt hozzá, Aaron, mert nem értette, mi a fene bajunk van, és Adam, mert pont leszarta.
- Csend legyen most már! - üvöltött Kardos.
Hű. Elég ijesztő volt...
- Elnézést... - vágtam bűnbánó fejet, de ő csak legyintett, és az óra hátralévő részét az alaktannak szentelte. De nekem azért nagyon tetszett, hogy már az első héten ilyet csinált az osztály :)