SzJG - Az Én Történetem (Kezdet)

Szeptember 15., szombat

Hát, basszus, nem tévedtem. Ez egy katasztrófa volt.
Na de szépen mindent az elejétől...

Miután tegnap este a szüleim a félórás, kemény érveket bevető kérlelésem után igent mondtak a mai kosarazásra, Livi alig több, mint 12 órával később, egész pontosan kilenc óra kettő perckor már a kapunk előtt állt, és megállás nélkül csörgetett telefonon - amivel sikerült is felkeltenie... Hála a jó Istennek, az utcára néz az ablakom, így ki tudtam neki kiabálni.
- Lívia, tedd le a telefont, könyörgöm! Hajnalok hajnala van!
- Milyen hajnalok hajnala, kilenc óra van, nekünk meg tízre oda kell érnünk a Széll Kálmánra!
- Igen, tízre. Húsz perc alatt egy féllábú tyúk is elér oda, nemhogy mi... Bőven elég elindulnunk...
- A lófüttyöt elég! - szakított félbe, ám ő is félbe lett szakítva.
- Szia, Livi! Megköszönném, ha nem a kapu előtt kiabálnál, gyere be inkább! - bár az ablakomból nem látni le a bejárati ajtóhoz, tudtam, hogy egy nem éppen rózsás hangulatú anya áll az ajtóban.
Magamra kaptam a köntösömet, és a gyalogkakukkot megszégyenítő gyorsasággal sprinteltem le a földszintre, ahol a szüleim teljes díszőrséget álltak az egyre vörösödő arcú barátnőm és a lépcső között.
- Izé... jó reggelt! - köszöntem.
- Neked is - vonta fel a szemöldökét apa, majd visszaballagott a konyhába.
- Szia, Kami! Nagyon kedves barátnőd van, csak értékelném, ha nem a kaputól kiabálna fel neked. Na, induljatok, mert elkéstek! - intett anya a fejével, amolyan "most utoljára úsztad meg" stílusban.
- Hát ez fasza bemutatkozás volt - rázta a fejét Livi. - De jófejek amúgy anyudék, azt hittem, jobban le leszek tolva.
- Én is... Nagyon jókedvük volt. Amúgy szia - öleltem meg, mikor felértünk a lépcsőn.
- Erre - mutattam az utat a szobám felé.
- Aaa, de menő a szobáád! - ámuldozott Livi. - Látom, szereted a pinket - vigyorgott. Nos, igen, a szobám nagy része a rózsaszín különböző árnyalataiban játszik :D
- Nos, igen, ez igaz. Viszont sajnos a bordót jobban, csak mikor megvettük a cuccaimat még nyáron, a költözés előtt, még a pink volt a no. 1. Aztán gondolhatod, hogy ki lettek volna akadva, ha közlöm, hogy ja, amúgy másik színt szeretek, köszi. - Miközben beszéltem, kinyitottam a gardróbom ajtaját, hogy kiválasszak valamit. - De elvagyok egy ideig. Úgy gondoltam, majd az őszi szünetben megkérem őket, hogy legyen bordó. Úgyis megvan még a gyűjtött pénzem, elég sok cucc kijönne belőle. Apa azt mondta, ha megcsinálom én, akkor kifesthetem.
Livi bólogatott.
- De figyi, milyen ruhát szoktak felvenni kosarazáshoz? - kérdeztem.
- Fogggalmam sincs, még sose ugrottam le csak úgy kosarazni. Amint látod, én félig sportosban, félig stylish-ban nyomom - mutatott végig magán.
Egy ilyen edzős pólót (természetesen babakéket, fényes, babakék Nike logóval. Ááá, de jól nézett ki!), és egy fekete rövidnadrágot viselt, hozzá egy fekete, magasszárú Converse-et.
- Szerintem ez teljesen sportos.
- Háát, azért a Converse nem annyira. Csak a magas szára miatt gondoltam, hátha kisebb az esélye, hogy meghúzom a bokámat. Az azt hiszem, nem lenne túl csábító.
- Csábítani megyünk, vagy kosarazni? - vigyorogtam - De ez egy nagyon jó ötlet egyébként! - fordultam vissza a szekrényemhez, és kivettem a cipőtartó polcról a bordó Converse-emet.
Végül ruha terén egy bordó edzős póló és egy combközépig érő biciklisnadrág mellett döntöttem. Gyorsan kiszaladtam a fürdőbe átöltözni, és amikor visszaértem, megnéztem magunkat a tükörben.
- Csecsecsákón nézünk ki, csak nem lesz kicsit olyan hatása, hogy túlöltöztük magunkat? Lehet azt mondják nekünk, hogy nem divatbemutatóra megyünk.
- De az meg még gázabb, ha sima utcai ruha van rajtunk, mert az aztán tényleg olyan lenne, mintha picsáskodni mennénk.
- Jó, jó, meggyőztél! - sóhajtottam, és felkaptam a hátizsákomat a székemről, amit szerencsére már előző este bepakoltam :) Leviharzottunk a lépcsőn, és beköszöntem a konyhába a szüleimnek.
- Vizet visztek? - kiabált ki apa.
- Nem esztek? - így anya.
- Nálam asszem van, és nem, köszönöm, reggeliztem otthon - válaszolt Livi.
- Izé... és nem, nem vagyok éhes!
- Kami, te mindig éhes vagy! - nevetett, és hallottam, ahogy matat valamit, majd egy epres és egy csokis Fitness szelet repült ki gyönyörű ívben az előszobába.
- Hát azt mindjárt gondoltam, hogy izé - dörmögte apa, majd hallottam, hogy nyílik a hűtő, és pár pillanattal később két szénsavas víz gurult ki a müzlik mellé.
- Köszi! - kuncogtam, és kinyitottam a bejárati ajtót. - Sziasztok!