SzJG - Az Én Történetem (Kezdet)

Szeptember 10., hétfő

Tegnap konkrétan elfelejtettem írni. Na mindegy XD. Amúgy se csináltam sok mindent, csak tanultam, olvastam, meg random YouTube videókat néztem.
Ma viszont korábban ébredtem fel, mint szoktam, de már nem akartam visszaaludni, ezért inkább felöltöztem (fekete farmersort, egy fehér póló, a fekete farmerdzsekim és a pink-fekete Converse-m) és reggeli után elindultam. Kellemes, hűvös reggel volt, de tiszta volt az ég, várható volt, hogy napközben meleg lesz. Zenét hallgatva sétáltam le a hegyről. Fura volt, hogy az utcák szinte teljesen üresek voltak, egy-egy autó is csak néha ment el mellettem. Aztán persze rájöttem - azok a Szent Johannások, akiket reggel látni szoktam, még bőven otthon vannak, hiszen alig múlt 7 óra.

Ám amikor 7:12-kor odaértem a sulihoz, kiderült, messze nem én vagyok az egyetlen, aki ilyenkor érkezik. Néhány idősebb srác már ott ült a lépcsőkön, illetve páran sétáltak a suli felé. Többek között az egyik osztálytársam is, Bence. Épp akkor szállt ki egy szürke kocsiból, mikor odaértem. Gondolkodtam azon, hogy ciki lenne-e, ha most köszönnék neki, vagy az lenne a gázabb (bunkóbb), ha csak szó nélkül elmennék mellette.
Végülis úgy döntöttem, megszólítom.
- Szia Bence! - szóltam utána, de ő meg sem hallott (vagy csak nem akart). Hát fasza...
De mikor felértünk a lépcső tetejére és kinyitotta az ajtót, már észrevett. 
Fülhallgató volt a fülében... Szóval ezért nem hallott.
- Oh, helló! - köszönt meglepve.
- Szia, Bence! - mosolyogtam. - Már köszöntem amúgy, csak biztos nem hallottál. 
- Tényleg nem. Bocsi. Zenét hallgattam.
- Semmi gond. Mit hallgattál amúgy?
- Kozmoszt.
- Mit?
- MIIII?? - elképedve nézett rám. - Te nem ismered a Kozmoszt?
- Nem. Kéne?
- Hát... nem tudom. Nem valami híres banda... az osztályban rajtam kívül csak Levi ismeri. De ő meg nem szereti.
- Akkor nem értem, miért ekkora nagy cucc, hogy nem ismerem - nevettem, mire csak megvonta a vállát. - De szívesen meghallgatnék tőlük pár számot.
- Tényleg? - csillant fel a szeme.
- Persze. Szeretek új zenéket megismerni.
Közben felértünk a suliboxokhoz. Megálltam a sajátom mellett, hogy kivegyem belőle a tankönyveimet. 
- Az fasza. Akkor ha végeztél a szekrényednél és bejössz, mutatok egy-két számot, jó?
- Jó - mosolyogtam.
Így is lett. Megmutatott néhányat, nekem az Okosak földje, meg a Világszakadtság tetszett a legjobban. Bence megígérte, hogy délután majd átküld párat a gépéről.
- Amúgy hogyhogy most ilyen korán bent vagy? - jutott eszembe. - Múltkor eléggé elkéstél.
- Ja, hát igen. De az csak azért volt, mert a nagybátyám aznap nem tudott elhozni. De most már minden reggel behoz, ezért leszek bent mindig ilyen korán.
- Ne máár, minden nap itt fogsz dekkolni negyed nyolctól?
- Háát, jobb, mint a tömegközlekedés. Így még mindig később kell kelnem, mintha buszoznom kéne.
- Hol is laksz? Azt tudom, hogy Solymár felé...
- Erzsébettelken. Az megvan, hogy az 56-os villamosnak hol van a végállomása? Na, onnan kell kb. 10 percet sétálni a házunkig.
- Hű, hát az azért nem itt van... - kerekedett ki a szemem. - És akkor csak délutánonként kell tömegközlekedned?
- Aha - bólintott. - Reggel ugye a nagybátyám behoz.
- De hogyhogy ilyen korán? Hol dolgozik?
- Ja, hát nem messze. A Kolosy téri Starbucksban. Csak oda kell érnie még 8 előtt, és a reggeli csúcsban azért nem 5 perc, mire odajut.
- Aaa, de menőő! - ámultam. - A Starbucksban dolgozik a nagybátyád?
- Jaja. Kemény a csávó, mi? - nevetett.
Épp ekkor lépett be a terembe Zsombor.
- Jó reggelt! - köszönt, miközben levette a fejhallgatóját. - Nahát, hát ti hogyhogy ilyen korán? Főleg Kami.
- Korábban keltem, mint amúgy szoktam.
- És te? - nézett Bencére.
- Hát én amúgy mindig ilyenkor jövök, nem tűnt még fel?
Bár tök normálisan mondta, Zsombor mégis gúnyosan válaszolt.
- Bocs, nem. A lényegtelen dolgok elkerülik a figyelmemet.
- Zsombor! - csattantam fel. - Ezt most miért kellett?
De ő csak durván megvonta a vállát és leült zenét hallgatni. 
- Tökmindegy. Úgyis épp indultam büfébe. - Bencének elkomorodott az arca. A felszabadultságnak, amit pár perccel azelőtt láttam rajta, nyoma sem volt. 
- Ööö, megvársz? Én is megyek. - elkezdtem keresni a pénztárcámat a hátizsákomban. Fogalmam sincs, miért mondtam ezt, hisz eszem ágában sem volt büfébe menni. Talán csak rosszul éreztem magam, amiért Zsombor beszólt Bencének.
Ám az nem derült ki, mit válaszolt volna erre Bence, ugyanis megérkezett Levi, aminek hatására Bence hirtelen azt is elfelejtette, hogy a világon vagyok, nemhogy azt, hogy az előbb még büfébe akart menni. Szóval csak ott álltam a terem közepén, mint akit ottfelejtettek, és mindenki szart rám. Hát, elég kínos volt... Főleg, hogy lassan elkezdtek szállingózni a többiek, akik vagy kikerültek, vagy nemes egyszerűséggel fellöktek.
Fogalmam sincs, miért nem mozdultam meg. Csak ott álltam szerencsétlenül.
De aztán jött Livi, a megmentőm.
- Szia Kami. Jót állsz magadért? - mosolygott rám. Hát ezen azonnal elnevettem magam.
- Szia. Nem, recovery üzemmódban vagyok.
- Miért, mi történt?
- Gyere, menjünk büfébe, elmesélem.
Ám amint elindultunk az ajtó felé, Zsombor utánunk jött. 
- Nem baj, ha én is jövök? - kapkodta a tekintetét Livi és köztem.
- Hát... - kezdtem. El szerettem volna mesélni Livinek, mi történt a két sráccal az imént.
- Dehogyis, gyere nyugodtan! - intett Livi, amivel Zsomborból egy hálás mosolyt, belőlem pedig gyilkos pillantásokat váltott ki. Kár, hogy egyikkel sem foglalkozott... Na mindegy.
Persze nem sokáig tudtam játszani a sértettet, mert mire leértünk a büfébe és beálltunk a sorba, már fontosabbnak találtam a duzzogásnál az aktuális beszédtémát. Zsombor ugyanis éppen azt taglalta, hogy arra következtet az interjúk közben elejtett megjegyzésekből, a konteós oldalak eszmecseréiből meg persze a saját agyszüleményeiből, hogy a Maroon 5-nak új albuma lesz.
- Ez persze nem biztos. - folytatta tárgyilagosan. - De az augusztus 31-ei Music Cornerben James azt mondta, "már csak 22". Szóval ha ezt úgy vesszük, hogy már csak 22 nap, az azt jelenti, hogy 12 nap múlva, vagyis 22-én jön ki, ami szintén kijön. Ráadásul a 22...
- Zsombor, NYUGI! - szóltam rá kissé nyomatékosan.
- Jó, jó, bocsi, tudom, nagyon bele tudom lovalni magam az ilyenekbe.
- Igen. De nem baj, nyugi - mosolyogtam rá.
- Na, amíg ti kicukizzátok magatokat, addig én veszek kaját - vágott közbe Livi, közben ugyanis sorra kerültünk.
Livi vett magának egy melegszendvicset meg egy teát, Zsombor barackos fornettit és szénsavas vizet, én meg egy kakaós csigát, mert reggelizni azt persze elfelejtettem a nagy sietésben. Mondjuk anya nem hiszem, hogy örülne, hogy kakaós csigát eszem, mert hát mit is mondhatnék, nem vagyok éppen a legjobb formámban (és ezt most szó szerint kell érteni). Na mindegy.
Közben az is eszembe jutott, hogy most már tényleg kéne keresni egy sportot, amit normálisan csinálni is fogok, mert eddig kb. fél év után mindent abbahagytam. Már táncoltam, úsztam, nippon zengoztam és kéziztem. Táncon szarul éreztem magam a csapatban, az úszást utáltam, mint a szart, nippon zengon az edző utált engem, a kézit meg nagyon régen abba kellett hagynom, még akkor, amikor szemüveges lettem. Apa nem akarta, hogy kontaktlencsém legyen, meg persze én se lelkesedtem az ötletért, a sportszemüveg meg baromi drága lett volna. Meg ott is utált az edző. Na mindegy. Nem is tudom, hogy kalandoztam el ennyire XD.
Hol is tartottam? Ja igen, a büfénél. Mire feltankoltunk kajával, már majdnem becsengettek, úgyhogy rekordgyorsasággal iszkoltunk fel a terembe. Mádayt viszonylag megúsztuk, mert csak egy rosszalló pillantást kaptunk, mikor elrohantunk mellette. Valószínűleg ezt már nem tarthatta akkora "bűnnek", miután - mint utóbb megtudtam Tomitól - nagyjából egész reggel a sulirádiósokkal üvöltött, akik mindenképp Nirvanát akartak játszani. Ezt egyébként Mádayn kívül mindenki díjazta.
Szerencsére még épp Gazdag előtt estünk be a terembe, úgyhogy még elő tudtam pakolni a matekcuccomat, mire elkezdődött az óra.
Az utána következő szünetben kimentünk Livivel a suliboxokhoz, ahol azt láttuk, hogy minden szekrény ajtajához egy-egy kis papírlapot csúsztattak be.
- Hát ez meg mi? - vettem ki az én lapomat csodálkozva.
- Nyílt szakkörök hete - válaszolta Livi. - Írták is a honlapon meg a suli Instagram-oldalán. Nem nézted?
- Azt se tudtam, hogy van a sulinak Instagram-oldala - nevettem el magam.
Közben elindultunk kémiára.
- Most már tudod. Szóval nyílt szakkörök hete. Hétfőtől csütörtökig minden nap szabadon be lehet menni bármelyik szakkörre, hogy megnézd, milyen, és pénteken kell leadni a jelentkezést. Persze nem muszáj bármelyikre is elmenni, de szerintem nem érdemes kihagyni, mert nagyon izgalmasak. 
- Wow!
- A Szent Johannában egyébként nagyon komolyan veszik a szakköröket. Minden nap a tanítás vége után 10 perccel, vagyis 13:40kor kezdődnek, és 15:10-ig tartanak, vagyis másfél órásak. És azokhoz a szakkörökhöz kell tartanod magad egész évben, amit választottál év elején, nincs ide-oda mászkálás.
- Hű, ez tök izgi! Nálunk általánosban egyáltalán nem volt ilyen komolyak a szakkörök. Voltak, ahol pár hét után elfogytak az emberek. Jó, bevallom, én is sokszor ellógtam inkább a szakkört, mint hogy bemenjek.
Livi nevetett.
- Nálunk is ez volt, nyugi. Na de mit gondolsz, ma megnézed, mik vannak?
- Persze! Nézzük csak... - rápillantottam a lapomra. - Ma olvasókör van, énekkar meg rajzszakkör.
- Én tuti megyek az olvasókörre! Imádok olvasni.
- Az engem is érdekel. Megnézzük?
- Naná!
- Na és mi van a többi napon?
- Holnap színjátszó és foci. A foci nem érinti a lányokat, a színjátszót inkább passzolom.
- Én is. Szerda?
- Iskolaújság és infó...
- ISKOLAÚJSÁÁÁG?! - vágtam a szavába.
- Bizony! Nem tudtad? A Szent Johannának nagyon menő iskolaújsága van. Alapból ez az egyik olyan szakkör, ahova beválasztanak, nem te döntesz. Amúgy meg nagyon komolyan veszik. Külön terem van neki, meg ilyesmi. 
- Úristen... Ez nagyon király! De honnan tudsz te erről ennyit?
- Hhhhát, na! Kint van a suli honlapján! - húzta ki magát büszkén.
- Hát ez érdekes... A fél nyaramat azzal töltöttem, hogy a honlapot böngésztem, de erről biztos, hogy nem olvastam.
- Érdekel?
- Még szép! Te is gondolom azért ástad bele magadat ennyire a témába, mert szeretnél menni - mosolyogtam rá.
- Viccelsz? Ott a helyem! - nevetett.
A kémiaszertárban már szinte mindenki bent volt, sajnos Gondos is, úgyhogy gyorsan a helyünkre siettünk.
Sajnos a tanárnő ma nem volt éppen a legjobb hangulatában, úgyhogy következő órára be is ígért egy röpit. Ez persze javarészt Adamnek, Attilának és Mikinek volt köszönhető, akik valamért baromi jó poénnak tartották, hogy random módon különböző hanglejtéssel elkezdték énekelni, hogy "Én vagyok a tűűűzindíítóó. Csavart tűűzindítóóó.". Vagy valami ilyesmi. Mi egyébként viccesnek találtuk, igaz, nekem fogalmam sem volt, hogy ez mégis honnan a tökömből van, egészen addig, amíg Adam fel nem világosított, hogy JustVidmantől. Nem tudtam, ki az, azt mondták, egy youtuber. (Egyébként most este, mielőtt leültem naplót írni, rákerestem. Valami fantasztikus! Betegre röhögtem magam.)
Na mindegy. 
Kár, hogy anélkül sem értettem az anyagot, hogy a srácok széttrollkodták volna az órát... Így legalább szünetben kb. percenként küldhettem el az osztálytársaimat, akik le akarták nyúlni a jegyzetemet.
Angolon folytatódott a "csoda". Mr. O'Realy Tomit hívta ki felelni.
Tomit, akinek nemcsak, hogy fingja sincs az angolhoz, de még borzalmas is a kiejtése.
17 percig szenvedett, mire a tanár úr tudott adni neki egy kettest... Ezzel már a második héten bukásra áll, ugyanis azt elfelejtettem megemlíteni, hogy volt egy beadandó angolra, amit mindenkinek sikerült (Adamnek, Aaronnak, Bencének, nekem ötös, Livinek, Mikinek, Zsombornak négyes, többieknek hármas) abszolválni, csak Tominak lett egyes. Az viszont dupla jegy volt... Szóval kicsit aggódunk Tomi miatt. Na mindegy, majd kiderül, mi lesz.
Viszont a srácok (Adam, Attila és Miki, ki más...) széttrollkodták Tomi felelését, szóval Mr. O'Realy a végére már nagyon mérges lett, pedig azért ő olyan embernek tűnik, akit nehezen lehet kihozni a sodrából. Ennek viszont az lett a következménye, hogy ültetési rendet csinált...
Eddig így ültünk (megpróbálom olyan sorrendben írni a neveket, ahogy ülünk):