SzJG - Az Én Történetem (Kezdet)

Szeptember 13., csütörtök

Ma mindenkinek beütött a krach. Kinek előbb, kinek később...

Reggel kivételesen emberi időben (az ébresztőmre) sikerült kelnem, így végre megint emberi időben (háromnegyed 8 körül) érkeztem a suliba. Illetve érkeztünk, mert Livi késő este még dobott egy sms-t, hogy reggel menjek le a kapujukhoz fél nyolcra, és akkor az anyukájával megint elvisznek. Szóval Livivel együtt érkeztünk :)
A lépcső mellett ott álldogált Attila, Miki, Marci és Milán.
- Jó reggelt! - köszöntünk egyszerre, mikor odaértünk.
Miki fel se nézett az iPodjából, csak bólintott, Marci és Milán odadobtak egy sziasztokot, de amúgy ők is kockultak, csak Attila keresett valamit nagyon a táskájában.
- Fuhh, helló - nézett fel. - Figyu, nem láttátok az EL34-es végfokcsövemet?
- A mi a tökömet? - néztem rá értetlenül, mire idegesen felröhögött.
- EL34-es végfokcső. Mindegy, egy cucc a gitáromhoz. Ki akartam rá cseréltetni a mostanit, mert most 84-es van benne, de 34-eset akartam, és apám végre tudott szerezni egy nagyon pengét, de nem ilyen szart, hanem rendesen Angliából, és...
- Jó, jó, jó, ennek nagyon örülök, csak még mindig nem derült ki, hogy mi van vele! - vágtam közbe.
- Huhh, bocs, csak rohadt ideges vagyok mert nagyon drága cucc. Oké, szóval tegnap beraktam a táskámba, mert suli után el akartam dobni a gitáromat a Zolibához a Teréz körútra, hogy kicserélje benne. Most meg át akartam rakni a gitártokomba, de nem találom a táskámban.
- Na baszki... - mondtam.
- Ki az a Zolibá? - így Livi.
- Egy gitáros szaki, akihez apám évek óta hordja a gitárjait, DE AMÚGY NEM KURVÁRA MINDEGY, BASZKI? NINCS MEG A KIBASZOTT VÉGFOKCSÖVEM AMIRE APÁM RÁVERT BASZOM SOK LÓVÉT! - kiabált Attila idegesen.
- Litvay, az irodámba! Most! - hallottuk meg a suli ajtajából azt a hangot, amit most (és egyébként is) a lehető legkevésbé akartunk hallani - Mádayét.
- Picsába... - rázta a fejét Attila, és bekullogott.
- Beviszem a cuccodat! - szóltam utána, mire csak felmutatta hátra a hüvelykujját.
- Helló! - jött oda hozzánk Bence. - Mi folyik itt Gyöngyösön?
- Attila felhúzta magát, úgy üvöltött meg káromkodott, mint egy kocsis, Máday meg visszaüvöltött, hogy menjen az irodájába - foglalta össze Miki, akinek ez már megüthette az ingerküszöbét, mert kivette a füléből a fülhallgatóját és felnézett az iPodból.
- Mádayval üvöltött? - kerekedett el Bence szeme.
- Nem, Livivel - ráztam a fejem.
- Liviveel? Miért?
- Mert megkérdezte, hogy ki az a Zolibá - vágta rá Milán, mire mindannyian elröhögtük magunkat.
- Valaki elmondaná a sztorit rendesen? - nézett ránk Bence értetlenül.
- Attila elhagyott valami valami csövet amit az apja vett baromi drágán a gitárjához - magyaráztam.
- Végfokcsövet! - bólogatott Livi.
- EL34-es végfokcsövet! - kontrázott Marci, mire Bence káromkodott egy kiadósat.
- Mi a tököööm??? EL34-eset?! - kiáltotta, majd berohant a suliba.
- Ma mindenki hülye? - nézett utána Miki.
- Úgy tűnik - bólintottam. - És még el se kezdődött a nap.

- Amúgy mi van Adammel? - kérdezte Livi, mikor bementünk az épületbe.
Tényleg, már majdnem 8 óra volt, de Adam még nem jött meg.
- Mittomén, biztos túl sokáig Valorantozott este, és elaludt - vonta meg a vállát Miki.
- Ajj, de Kami, mi lehet Adammel? - nyaggatott Livi, mikor bementünk a terembe, és realizáltuk, hogy ott sincs.
- Nem tudom, Livi, biztos túl sokáig Valorantozott este, és elaludt, ahogy Miki mondta.
Letettük Attila padja mellé a táskáját meg a gitárját, és amikor felnéztem, megláttam egy harmadik üres padot.
- Engem az érdekelne, hogy mi van Zsomborral.
Livi odanézett, de csak egy pillanatra, utána már folytatta is tovább.
- Okéé, de mi lehet Adammel? Úristen, lehet, hogy beteg. Vagy megsebesült, amikor suliba jött! Jaj, istenem, Kami, mi van, ha elütötték? És ha szívrohamot kapott? És ha felrobbant a házuk?!
- Szerintem csak túl sokáig Valorantozott este, és elaludt - forgattam a szemem. - Miki ezt mondta, ő meg a haverja, szóval...
- Jó, de Mikit nem érdekli, engem meg igen.
- Elhiszem, szívem, de szerintem semmi baja, nyugodj meg! - öleltem meg.
- Jó reggelt kívánok! - ebben a pillanatban lépett be Kardos, mire szinte azonnal megtaláltuk a helyünket, és el is csendesedtünk.
- Ki hiányzik? - nézett végig rajtunk a tanár úr.
- Attila! - kiabálták többen röhögve. Hát, igen, hamar végigért az osztályon Attila és a végfokcső híre :)
- Igen, róla tudok... - mondta Kardos vészjóslóan. - Az igazgatóhelyettes asszony már tájékoztatott.
Újabb röhögés.
- Zsombor - mondtam halkan.
- Á, igen! - Kardos végigfutott a naplón és beírta hiányzónak.
- Adam - szólt Livi. Kardos bólintott és őt is beírta, de a drága barátnőm nem hagyta annyiban a dolgot.
- De a tanár úr nem tudja, miért nincs itt Adam?
- Nem, Livi, nem tudom, de érdekelne.
- Biztos csak túl sokáig Valorantozott este és elaludt - kiabálta Tomi a már sokszor hallott mondatot.
- Hallod, én üvöltök, ha még egyszer meghallom ezt - röhögött Marci.
- Elmondanátok légyszi Marcinak, mi van Adammel? - vigyorgott Milán, és a többiekkel együtt kiabálta:
- BIZTOS CSAK TÚL SOKÁIG VALORANTOZOTT ESTE ÉS ELALUDT!
Ezen mindenki röhögött, és Kardos már ránk akart kibálni, mire, mintegy végszóra, kinyílt az ajtó és belépett Adam.
- Öhh, jó reggelt! - köszönt, és az asztalához ment.
- Minek köszönhetjük a késésedet? - nézett rá Kardos kérdőn.
És akkor kimondta azt, aminek a következménye az a harsány, már-már fülsértő röhögés lett, ami még percekig nem akart megszűnni:
- Hát, túl sokáig Valorantoztam este, és elaludtam.
Szegény nem értette, min nevetünk ennyire :) Aztán persze elmesélték neki, meg Attila sztoriját is. És lévén, hogy Adam, Attila meg Miki olyan menők, hogy szinte az egész suli ismeri őket, a nyelvtan utáni szünetben még a sulirádióba is bemondta az egyik stúdiós, hogy ez a szám Attilának és a végfokcsövének szól, az utána következő pedig Adamnek, aki túl sokáig Valorantozott este, és elaludt :)