SzJG - Az Én Történetem (Kezdet)

Szeptember 12., szerda

Ma reggel is korán ébredtem fel, ami eléggé bosszantott, mert szívesen aludtam volna még. Kinyitottam az ablakomat egy kis friss levegő reményében, viszont meglepett, hogy kifejezetten hideg levegő áramlott be a szobámba, kíváncsian húztam fel hát a redőnyömet. A kertünkben látszott az éjjeli eső nyoma. "Fasza", gondoltam, és gyorsan bekapcsoltam a laptopomat, hogy megnézzem az Időkép oldalán az előrejelzést. Nem lettem sokkal boldogabb tőle: 18 fokot és esőt mondott mára. A radarképen pedig már láttam is az esőfelhőket a Balaton keleti része felett gyülekezni. 
Pár percnyi permanens anyázás közepette felvettem egy kék, szaggatott "boyfriend" stílusú farmert (asszem így hívják), meg egy fekete rövidujjú pólót, az elején színes flitterekből kirakott "Beverly Hills" felirattal, majd előástam a szekrényemből a kék farmerdzsekimet. Az előző este bepakolt táskámmal a vállamon mentem le a konyhába, ahol - kivételesen - anya és apa is ott voltak. Ettől egy kicsit jobb kedvem lett :)
- Jó reggelt! - köszöntem.
- Hova ez a nagy sietség? - mosolygott anya. 
- Sehova. Kidobott az ágy.
- Ez fura, olyan jó alvó vagy pedig - ráncolta apa a homlokát.
- Tudom, nekem is fura, meg hát bosszant is eléggé, tudtam volna még aludni egy kicsit... De annyi baj legyen, legalább nem kések el - leültem a bárpulthoz anyával szembe, apa mellé.
- Pirítóst? Csináltam egy párat - állt fel apa, mikor lejárt a kenyérpirító.
- Kérek, köszi! Anya, te nem eszel? - fordultam felé.
- De - mosolygott, és megindult a hűtő felé.
Ez nem sok jót sejtetett, ugyanis, ha még nem említettem volna, anya mániákusan vásárolgat furábbnál furább kajákat, amiktől mi apával csak szörnyülködünk. Ez mondjuk anyának annyiból jó, hogy nem jelent senki sem veszélyt a kajáira :D
Nos, ez persze most sem volt máshogy. Anya egy műanyag dobozban lévő borzalmas kinézetű, ételnek aligha nevezhető kotyvalékot halászott ki a hűtőből.
- Ez meg mi az élet? - bámultam elkerekedett szemmel.
- Algasaláta - vigyorgott.
- MI? - kérdeztünk vissza apával egyszerre.
- Algasaláta - ismételte meg elégedetten.
- Jézusom... Ezt messzebb edd tőlem, légyszíves! - megfogtam a kakaómat, meg a tányéromat, amit apa közben odatett elém a pirítóssal, és nemes egyszerűséggel arrébb ültem.
- Ez válóok... - morgott apa, de aztán felnevetett. - Nem baj, úgyis épp indultam átvenni az öltönyömet.
Amíg befejeztem a kajálást, apa is végzett az öltözködéssel, úgyhogy felajánlotta, hogy bevisz a suliba. Úgyhogy gyorsan elköszöntem anyától, felkaptam a fekete Vansemet, a farmerdzsekimet, meg a táskámat és kirohantam a kocsihoz.
Személyes rekordot döntöttem, 7:10-kor a sulinál voltam :)
Most kivételesen egy diákot sem láttam a suli környékén. 
Felsétáltam a lépcsőn és a belépőkártyámat felmutatva bementem az épületbe, ahol elég sötét volt még, mert kint a felhők takarták az eget, bent viszont még nem kapcsoltak lámpát. Így hát nem is vettem észre Mádayt, aki szokásához híven a Jeanne d'Arc szobor mellett strázsált. 
Szerencsére nem kötött bele semmibe, mikor elmentem mellette, csak egy biccentéssel fogadta a köszönésemet. DE legalább nem talált rajtam semmi kivetnivalót, ez is valami.
Felballagtam a suliboxokhoz és komótosan pakolászni kezdtem a tankönyveimet, mikor meghallottam, hogy valaki jön felfele a lépcsőn.
- Helló! Na, mi a fene, valaki előbb ér be, mint én? - állt meg mellettem Bence vigyorogva.
- Szia! - mosolyogtam. - Igen, tudod, forr bennem a vágy, hogy versenyezzek másokkal, főleg olyan dolgokon, mint hogy ki mikor ér be a suliba.
Ezen jót röhögött, de megvárt, amíg elraktam a cuccaimat, így együtt mentünk be a terembe.
- Na, és magadtól is meghallgattad a Kozmosz-számokat, vagy csak múltkor lelkesedtél be annyira?
- Letöltöttem őket a gépemre! - mentegetőztem, mire felnevetett.
- Értem, szóval rájuk sem néztél.
- De!
- Hát persze! - rázta a fejét mosolyogva. - És esetleg érdekelnek még számok, vagy hagyjalak a fenébe?
- Persze, hogy érdekelnek. De amúgy tényleg meghallgattam őket. Volt benne olyan, amit reggel nem mutattál, csak akkor küldtél el, ugye?
- Igen, ami új volt, az a Kész, az Eleget Láttál, meg a Forradalom. Asszem. Na, akkor jöhet most más? - nyújtotta felém a fél fülhallgatóját.
- Aha. Most mit hallgatunk?
- FISH!-t. Inkább meg se kérdezem, hogy ismered-e.
- Pedig de.
- Tényleg? - ragyogott fel az arca.
- Igen. Ők éneklik a Ne is figyelj rámot, nem? Azt mindenki ismeri.
- Ja... Hát igen, de az elég elcsépelt. Pont ezért, mert mindenki ismeri. Annál sokkal jobbak is vannak. Szóval tulajdonképpen nem ismered, csak hallottál tőlük egy tömegszámot. Na, mutatok valami normálisat is.
Meghallgattunk néhányat. Ez is tök jó! Én miért nem hallgattam eddig FISH!-t??
- Azon gondolkodom... - szóltam meg.
- Igen?
- Szerintem a Gyújtsuk Fel, meg a Számolj Hármat nagyon hasonlít egymásra.
- Aha, ebben van valami - bólogatott. - Ez eddig nem is tűnt fel. De mondjuk ugyanazon az albumon vannak, szóval nem meglepő. Na és melyik tetszett legjobban?
- A Kockásinges Lányok meg a Mi Vagyunk Itt. Meg A Huszonötödik Óra!
- És neked melyik a kedvenced?
- A FISH!-től?
- Hát aha.
- Hmm... Nem is tudom... Nem tudok egyet választani. A Gyújtsuk Fel a csengőhangom, de nem tudnám azt mondani, hogy ez a kedvencem.
Kivettem a fülhallgatót a fülemből.
- És a Kozmoszt, vagy a FISH!-t szereted jobban?
- Mi ez, valami kérdőív? - nevetett.
- Nem, csak érdekel - mentegetőztem.
- Oké. Egyébként nem tudom. A Kozmoszt csak nemrég ismertem meg, FISH!-t meg már hallgatok egy ideje, szóval néha egy kicsit már unom. De ettől függetlenül persze még jók. 
- Ahhha... - bólogattam.
- De te amúgy miket szoktál hallgatni?
- Főleg Imagine Dragons-t, meg Maroon 5-ot.
- Imagine Dragons... Na várjál, az melyik? Jaa, tudoom! Az ő számuk a Demons, nem?
- De, mert?
- Azt most tanultam meg gitáron nyár végén.
- Úristeen, te gitározool? - néztem rá csodálkozva.
- Aha, már egy jó ideje. Mi ebben olyan nagy cucc? - röhögött fel.
- Hát... Nem tudom... Semmi. Csak az menő.
- Okkéé... Hát nem a menőségre hajtok, csak szeretek gitározni. Na de visszatérve, a Maroon 5-ot azt nem ismerem, de gondolom az is valami popbanda - rázta a fejét. - Ki kell, hogy műveljelek a jó zenékből.
Felnevettem.
- Örülök, hogy ennyire szíveden viseled a zenei művelődésem, de... - itt tartottam, amikor Zsombor viharzott be a terembe, és belevágott a szavamba.
- Én is nagyon örülök neki, de azt nem tűrhetem, hogy valaki a világ legjobb együttesét szidja!
- Mi van? - nézett rá "értelmesen" Bence.
- Az van, hogy beszóltál a Maroon 5-ra, amit Zsombor hallott és a szívére vett - vázoltam a helyzetet.
- Há' és? Nem hozzá beszéltem. Senki nem kérte, hogy hallgatózzon - vonogatta a vállát, és berakta a fülébe a fülhallgatóját, jelezvén, nem kíváncsi a további megjegyzésekre. Zsombor pedig csak a szemét forgatta, és ő is leült a helyére zenét hallgatni, de odamentem hozzá.
- Igeen? - nézett fel rám.
- Minden oké?
- Persze, csak agyfaszt kapok Bencétől, meg amúgy se indult túl jól a napom.
- Miért, mi történt? - összeráncolt homlokkal néztem rá.
- Ma reggel jutott eszembe, hogy délután mennem kell fogorvoshoz.
- És az baj?
- Igen, mert egyrészt úgy emlékeztem, hogy csak jövő héten kell mennem, másrészt már múltkor is azt mondták, hogy valószínűleg kell majd fogszabályzó.
- Ááá, szegény...
- Hát, ez van - vonta meg a vállát. - Lejössz büfébe?
- Aha - bólintottam és odamentem a táskámhoz, hogy kivegyem belőle a pénztárcámat.
Közben megérkezett Aaron és Marci. Előbbi bizonytalanul intett egyet, aztán leült a helyére és belemélyedt a nyelvtanháziba, utóbbi fél fülhallgatóval zenét hallgatott, de azért köszönt, aztán leült és a lábával a gördeszkáját gurítgatva elkezdett COD-ozni a telefonján. 
Zsomborral elindultunk a büfébe, mire odaértünk még szembetalálkoztunk Milánnal, Adam, Miki és Attila hármasával, és Levivel. Kicsit megijedtem, hogy Livi talán nem is jön ma suliba, mert már elmúlt háromnegyed 8, mikor sorra kerültünk a büfében, de még mindig nem érkezett meg.
De szerencsére nem volt oka az aggodalmamnak, ugyanis mikor felfele indultunk a vásárolt finomságokkal, meghallottam a hangját a hátunk mögül.
- Kamiiii, várjatok meeeg! - futva beért minket.
- Sziaaa! - megfordultam és megöleltem.
Még Zsombornak is köszönt, aki, szegény, csak ott álldogált mellettünk, amíg kiörömködtük magunkat amolyan tinilányos "úristen, tegnap este beszéltünk utoljára és akkor is csak msn-en" módra.
- Hogyhogy csak most jöttél? - néztem rá szomorúan. - Már azt hittem, nem is jössz.
- Ehh, csak nem szólt az ébresztőm. Este youtube videókat néztem és elfelejtettem töltőre tenni a telefonomat, ami így reggelre lemerült.
Közben felértünk a teremhez és bementünk. Szerencsére még épp Vladár előtt. Kicsivel, de előtte :) Ám az örömöm nem tartott túl sokáig, ugyanis a mai órán csendéletet kellett rajzolni. Én pedig, ugye nem tudok rajzolni, és eddig valahogy mindig meg tudtam oldani a rajzórai feladatokat kalligrafikus írással (még általánosban is), de hát az ilyen fajta feladatokat nem lehet...
Úgyhogy nagyjából 30-35 percig csendben szenvedtem a lapom fölött, amire megpróbáltam rászenvedni az asztalra kitett gyümölcstálat, ám nem nagyon sikerült. Vagy inkább fogalmazzunk úgy, hogy egy ovis is kiröhögne, ha meglátná, mit rajzoltam.
Valamikor aztán körbenéztem és láttam, hogy a többiek nagyon bele vannak merülve a munkájukba, amit sajnos a tanár úr is észrevett. Mármint azt, hogy nézelődök rajzolás helyett.
- Komáromi! - állt fel a tanári asztaltól. - Talán készen vagy, hogy ennyire ráérsz?
- Öhh... - ráztam a fejemet, de Vladár akkor már az asztalom mellett állt és elvette előlem a lapot. Ránézett, és... elröhögte magát, amire persze a többiek is felfigyeltek.
- Hát ez fantasztikus... - törölgette a szemét. - Rég nevettem ilyen jót. - mondta, és felmutatta a lapomat a többieknek. Erre már az egész osztály röhögött.
- Ez mi? - ordított Miki az asztalt csapkodva (???).
- Ez? Egy egyes - válaszolt Vladár, majd hátat fordított és visszament a tanári asztalhoz, hogy beírja a jegyemet a naplójába. (Amúgy megnéztem, és már az e-naplóban is bent van. Anya ki fog nyírni.)
Fasza.
Gondoltam, szünetben majd kisírom magam Livi vállán, így maradék pár percet a sírással küszködve próbáltam "túlélni". Ez sikerült is, egészen addig, amíg Vladár kicsengetéskor oda nem hívta magához Livit, és meg nem kérte, hogy jöjjön le vele a tanáriba, mert pár szót szeretne vele váltani valami rajzversenyről. (Neki persze gyönyörűre sikerült a csendélete... mint ahogy kábé mindenki másnak is rajtam kívül...)
A többiek már szedelődzködtek és elindultak lefele a nyelvi előadóba angolra, de én még mindig csak a helyemen ültem és egyre több könnyel a szememben bámultam az asztalt.
Valaki odalépett a padom elé.
Felnéztem, és láttam, hogy Zsombor az.
- Kami, jól vagy? - kérdezte. Válaszként csak megráztam a fejem.
- Gyere, menjünk angolra! - intett a fejével az ajtó felé.
- Nem akarok... - kezdtem, de elhalt a hangom.
- Mit nem akarsz?
- Odamenni a többiekhez.
- Miért?
- Biztos, hogy tökhülyének néznek. És kiröhögtek. Mindenki.
- Ha ez vigasztal, én nem röhögtelek ki.
- Tényleg? - néztem fel rá. Bólintott.
- De aranyos vagy - néztem rá mosolyogva.
- Na, gyere, menjünk! - nyújtotta felém a kezét, hogy felhúzzon.
Amikor leértünk, a többiek már bent ültek az előadóban, és beszélgettek, meg telefonoztak.
- Hol voltatok? - fordult felénk Livi.
Zsomborra néztem, aki csak megvonta a vállát, így én is így tettem.
- Ti gyanúsak vagytok nekem...
- Na mi van, hol voltatok? - fordult hátra Tomi.
- A teremben.
- És mit csináltatok? - kérdezősködött tovább.
Zsombor, aki addig a táskája mellett guggolt, hogy kivegye belőle az angolcuccát, felállt, és közelebb hajolt Tomihoz.
- Nincs jobb dolgod, baszod?
- Öhh... De? De amúgy mi a kurva életért nem tudsz válaszolni? - grimaszolt Tomi és a szemét forgatva visszaült.
Na, erre meg Livi kezdett el kiabálni vele:
- Mekkora egy állat vagy már!
- Most mér'?
- Bunkó vagy.
- Fogd be.
- Pöcsfej.
- Seggarc.
- Faszparaszt.
Ezen páran felröhögtek (én is), és valószínűleg még folytatták volna egymás ócsárolását, hogyha Mr. O'Really nem lép be az előadóba.
- What's going on? - kapkodta a fejét a mondhatni nyihogva (???) röhögő Attila, az asztalt csapkodó Livi és az elvörösödött fejű Tomi között.
- Nothing special - legyintettem.
Ezután az óra viszonylag nyugalomban telt, de azért a tanár úr következő órára, vagyis péntekre beígért egy jó kis szódogát...
Törin leírtuk a kezünket (2,5 oldal lett a jegyzetem!!!), tesin 5 iskolakör után (amiből én csak kettőt futottam le, na mindegy...) tollasoztunk.
Viszont ha esetleg nem lett volna még elég mára az izgalmakból, Gondos úgy döntött, hogy a srácok múlt órai baromkodását egy jó ks röpivel díjazza. Ezt viszont nemcsak a hülyéskedők, hanem mindenki más is megszívta. Csak a kémiazseni hírében álló Zsombornak és a mellette ülő, a dogát szóról szóra lemásoló Levinek sikerült ötösre, mindenki másnak kettesre, vagy méginkább egyesre. Sajnos én is az utóbbiak közé tartozom, amitől méginkább erősödik bennem a gyanú, hogy ANYA KI FOG NYÍRNI!!!
Ezután már az ebédszünet se nagyon tudott felvidítani, amit leginkább azzal töltöttem, hogy Livivel és Zsomborral az udvaron ültünk az egyik fa alatt, Livi azzal foglalatoskodott, hogy a nulla pontos(!) kémiadogáját minél kisebb darabokra tépkedte, Zsombor teljes lelki nyugalomban Candy Crush-ozott a telefonján (mondtam is neki, hogy ötös kémiadogával én is ilyen nyugodt lennék), én pedig a fejemet a vállára döntve aludtam. Igen, aludtam, és amikor a szünet vége előtt 7 perccel Livi felkeltett, kiderült, hogy erről még kép is készült. Még nem tudom, melyik srác követte el, de van tippem...
Az irodalom viszonylag nyugisan telt, de utána rendesen belém állt az ideg. Akkor kellett ugyanis mennem a suliújsághoz, hogy a többi jelentkezővel együtt megírjam a fogalmazást, ami alapján eldöntik, ki kerülhet be.
Livit nem érdekelte különösebben a dolog, ráadásul sietnie kellett a Blahára, hogy találkozzon a nagynénjével, úgyhogy nem tudta megvárni velem a kezdést :(
Zsombor a kémiaszakkört tervezte megnézni, de előtte még lekísért a suliújság terméhez, ahol néhányan már bent voltak, de még nyitva volt az ajtó. Páran még beszélgettek kint is, szóval mi is megálltunk kicsit arrébb.
- Biztos, hogy menni fog! - fordult felém Zsombor. - Tudom, hogy nem segít, ha azt mondom, ne legyél ideges, de szerintem tényleg nincs rá okod.
- A végletekig optimista vagy, Zsombor - jegyeztem meg egy keserű mosoly kíséretében.
- De legalább igazam van. Menni fog. Bízz magadban - mosolygott rám, és megölelt(!!!!!).
Not gonna lie, nagyon jól esett. Mármint az ölelés is, meg az is, amit mondott :)  Azt hiszem, tényleg sikerült egy kicsit elhinnem, hogy menni fog. Ha nem is nagyon, de egy kicsit igen :)
Bementem a terembe, köszöntem azoknak, akik már bent voltak, és leültem az egyik géphez.
Pár perc múlva belépett Máday, Kardos, Tölgyessy és Gondos, a felügyelőtanárok. Illetve, mint később kiderült, Máday az iskolaújság felelőse, aminek hallatán megfordult bennem, hogy otthagyom az egészet a picsbe, de elvetettem az ötletet. Ha most megfutamodok, azt szerintem megjegyzi az elkövetkezendő négy évre.
Elmondták a válogatás menetét és szabályait, röviden annyi, hogy mindenki kap egy-egy témát, amiről egy legfeljebb másfél oldalas fogalmazást kell írnunk maximum egy óra alatt. Ami a legjobb, hogy névtelenül megy az egész, a tanárok csak kódszámot látnak a fogalmazásokon. Jövő hét szerdán fog kiderülni az eredmény... hát fasza, van egy hetem idegeskedni rajta.
Ráadásul csak három elballagott végzős helyét lehetett betölteni, ami azért volt kicsit bajos, mert, a jól számoltam, 18-an voltunk... Na mindegy.
Máday kiosztotta az egyedi kódszámmal ellátott borítékokat, és elindította az egy órás visszaszámlálást. Izgatottan és kicsit idegesen bontottam fel a borítékot, amiben egy vonalas, Szent Johannás pecsétes lap, és egy kisebb papír volt, rajta a témámmal: "Magántanár vagy iskolai szakkör - érvek és ellenérvek".
Egészen pontosan 49 perc múlva léptem ki a suliújság terméből. Elégedetten, mert - nem egoizmusból, de - szerintem baromi jól sikerült a fogalmazásom, de persze idegesen is, mert most egy hétig nem fogok hallani felőle.
Éppen felfele sétáltam a lépcsőn a kijárat felé, amikor hallottam, hogy valaki utánam fut a folyosón. Megfordultam, és egy ijesztően ismerős lányt láttam lobogó hajjal rohanni.
- Hé, megvársz? - megálltam, és akkor már mellém ért. Együtt indultunk el.
- Huhh, na, helló. Bocsi, hogy csak így rádtörök, de... huhh... na, szóval szia - lihegett. Elnevettem magam.
- Neked is szia. Semmi baj, sőt, örülök - mosolyogtam. - Komáromi Kamilla vagyok, de csak hívj Kaminak, a teljes nevemen csak anya hív, ha mérges.
Na, ezen meg ő nevetett.
- Same. Én is csak anyuéknak vagyok Lénárt Adrienn Kincső. Amúgy Adri.
Ahogy beszélt, hirtelen bevillant, honnan volt nekem olyan ismerős. Mármint, azon kívül, hogy ő is ott volt a suliújságnál.
Én már máshol is láttam őt... Múlt héten a Starbucksban Levivel!!! Teljesen biztos vagyok benne, hogy az ő volt.
Úristen, ő lenne Levi barátnője?
A neve alapján legalábbis biztos, hogy nem a tesója...
- Na és te melyik osztályba jársz? - kérdezte. Ajjaj, ez azt jelenti, hogy ő már elmondta a sajátját? Az kicsit bajos, mert hogy totál nem figyeltem...
- Te melyikbe is? Bocsi... - kérdeztem vissza.
- 10.a. De te? 
- Ó, pont eggyel lejjebb, a 9.a-ba.
- Miiii, tényleeeeg? - elkerekedett a szeme. - Akkor Levi az osztálytársad?
- Igen - bingó. Tényleg ő az. Ezt a véletlent! Már csak finoman ki kellett derítenem, hogy tényleg a barátja-e. - Ti most Levivel... - kezdtem.
- Hogy együtt vagyunk-e? Háát, igen, júniusban jöttünk össze.
- Az szép, sokáig! - mosolyogtam, és az örömöm őszinte volt.
- Köszi szépen! Egyébként, - halkította le egy kicsit a hangját - nektek is! Nagyon aranyosak vagytok ám a barátoddal!
Wait what...
- Ömm... tessék? - néztem rá értetlenül.
- Jajj, ne izélj már, láttalak titeket suliújság előtt.
Megvilágosodtam... Vagyis Zsomborra azt hitte, hogy a barátom...
- Öhh... nagyon cuki vagy, és köszi, meg minden, de ő nem a barátom.
Ezzel a hírrel láthatóan lesokkoltam.
- Neeem? Hát akkor mid, a tengerimalacod?
- Nem - nevettem. - A legjobb barátom - ezen egyébként magam is meglepődtem, hogy Zsombort a legjobb barátomnak mondtam. Még nem igazán gondolkodtam el azon, hogy mennyire is vagyunk barátok.
- A legjobb barátod. Ahaaa... - nézett rám Adri gyanakvóan.
- Hát, az.
- Jól van, jól van. Én azt mondom, lesztek ti még együtt - kacsintott rám.
- Háát, jóóó... - vontam fel a szemöldökömet.
Közben egyébként felfele sétáltunk a hegyre, és megálltam az utcánk sarkán.
- Eskü jó volt beszélgetni, de én ebben az utcában lakom, szóval ha nem lincselsz meg, én itt most elköszönök - fordultam felé.
- Hát, hát... majd még meglátom, életben hagylak-e - grimaszolt. - Csak vicceltem. Egy élmény volt. Tényleg - ökölpacsira nyújtotta a kezét. - Holnap tali - intett, és már tovább is ment az utcában. Nagyon furcsa volt. Olyan volt, mintha odaszögezték volna a lábamat a talajhoz, mintha nem tudnék elmozdulni onnan. Így hát nem tudtam mást csinálni, csak nézni Adrit, ahogy lassan eltűnik az emelkedő tetetjén, és arra gondolni, hogy TÉNYLEG egy élmény volt ez a beszélgetés. És azt hiszem, neki is. TÉNYLEG.

Adri: 5/5 - elsőre kicsit fura volt, de alig beszélgettünk pár percet, már megkedveltem. Nagyon jófej. Mondjuk azt nem nagyon tudom hova tenni, amit Zsomborról, meg rólam mondott. U.i.: este bekövetett instán (@ladrikincso)
Zsombor: 5/5* - nagyon aranyos volt angol és suliújság előtt is. U.i.: 6 körül írt egy SMS-t, megkérdezte, hogy ment a fogalmazás.
Zsombor megölelt: 5/5 - meglepett, de jólesett. Én alapból nagyon ilyen "ölelgetős" ember voltam, csak eddig még sose mertem megölelni, mert hát fiú, meg minden... De mindegy. Egyébként muszáj megjegyeznem, hogy nagyon finom öblítőillata van a pulcsijának!!!
Suliújság: 5/4 - minél többet gondolok rá, annál inkább úgy érzem, hogy elcsesztem. Úgyhogy inkább nem gondolok rá.
Naplóírás: 5/? - leszakad a kezem. Lehet, nem kéne ennyit írnom egy napról, mert betelik a füzet.