Hold szemű fiú [Instagram au]

Karácsonyi különkiadás

A hó kövér pelyhekben hullott alá az égből, amit Changbin lágy görbülettel figyelt. Cigarettájának füstje pár másodpercnyi keringőt járt néhány hópehellyel, hogy aztán külön válva vesszenek el. A fiatal teljesen elveszett gondolataiban, tervének finomítása elvette tőle érzékelés adottságát így csak későn vette észre társaságát. A kisebb szótlanul ölelte át hátulról derekát, arcát a sötét tincsekre fektette és csak élvezte a nyugalmat. Párja szabad kezével a pulóverbe bújtatott alkarokra simított viszont ő sem adott ki egy hangot sem. A gyerekek nevetése volt az aláfestő zenéjük a reggeli melankóliának.

- Gondolkozol – Felix nem kérdést tett fel, sokkal inkább kijelentett. Az idősebb elnyomta cigarettáját majd az ölelésben megfordulva vonta magához a fiút egy csókra. Elvarázsolta az ébredés utáni pillanatokban lévő fiatal; narancsos tincsei kócosan látták meg a napfényt, szeplői pedig valósággal ragyogtak ilyenkor.

- Hogy buktam le?

- Csak akkor gyújtasz rá, ha ideges vagy, vagy ha nagyon elmerengsz valamin; segít gondolkozni. Mi nyomja a szíved? – a vörös érdeklődve döntötte oldalra a fejét míg hosszú ujjai elvesztek a selymes tincsek tengerében. Changbin nem válaszolt azonnal, nem akarta lebuktatni magát viszont hazudni sem akart szerelmének.

- Yoona-n, félek, hogy nem fog tetszeni az ajándéka – igazság, enyhe ferdítéssel. A fekete büszke volt magára, úgy gondolta akár színésznek is felcsaphatna ezek után. A kisebb lágyan felfelé görbítette ajkait, egy apró csókot hintett szerelmének arcára majd vállára fekve, suttogva szólalt meg.

- Biztos vagyok benne, hogy imádni fogja. Yoona amúgy is mindent imád, amit tőled kap. Rajong érted a húgod.

- Sokkal inkább érted és Chanért rajong, mint értem – nevetett fel az idős és továbbra is karjai között tartva a fiút, indult meg befelé a lakásba – Ezek az ausztrálok ellenállhatatlanok, nem gondolod?

- Igazad lehet, Chan olyan tökéletes, ki nincs oda érte?

- Hát, nekem egy másik tökéletesség csavarta el a fejemet – vallotta be Changbin mire a kisebb orcája mély piros színt vett fel. Hiába a majdnem egy éves kapcsolat, hiába engedett fel teljesen aggályai alól, még mindig játszi könnyedséggel zavarba tudott jönni.

- Nekem inkább az alacsony koreaiak az eseteim.

- Nem is vagyok olyan alacsony! – háborodott fel az idősebb kiválva eddigi szoros ölelésből és tűntetőleg hátat fordított; bár ajkai sarkában neki is ott játszadozott a görbület. Felix csak felnevetett és inkább a táskájához lépett, hogy összekészülhessen a napra. Egy idő után az idősebb is felhagyott a sértődéssel és ő is eltemetkezett a szekrényében valami ruha után kutakodva.

- Nem vagy éhes, Binnie? – a vörös már teljes készenlétben állt meg a szoba közepén, hogy onnan figyelhesse párja mozdulatait. Válaszul csak néma fejrázást kapott így ahelyett, hogy elhagyta volna a szobát, inkább felkucorodott az ágyra, hogy bevárva a fiút mehessen el.

- Probléma lenne, ha Yoona előtt még beugranánk Chanhoz?

- Dehogy, azt megkérdezhetem, hogy miért megyünk? – Felix mosolyogva húzta magához párját majd csípőjét átkarolva, állát hasára támasztva nézett fel rá. Changbin mosolyogva túrt a vörhenyes tincsek közé és azokkal játszva nézett farkasszemet vele.

- Kölcsönkérte az egyik gépemet és kellene vissza.

- Meg fogom valaha érteni a fényképezőgépekhez való viszonyulásodat? – a fekete válaszul csak felnevetett és felhúzta ülő helyzetéből a kisebbet.

- Gyere, induljunk.

[...]

- Feljössz velem? – fordult Felix felé a fekete kérdő tekintettel mire egy bólintást kapott válaszul. Changbinnak nehezére esett visszafojtania elégedett mosolyát így inkább kiugrott a kocsiból és átsietve a másik oldalra nyitotta ki párjának az ajtót. Ujjaikat összefűzve indultak meg a paneltömb irányába. A lépcsőház teljesen üres volt ahogy elindultak felfelé a második emeleti lakáshoz.

- Egyébként miért kellett neki a géped?

- Lehet jobban járunk, ha nem tudjuk – nevettet fel a fekete vidáman ahogy bekopogtatott az ajtón. Az idősebb ausztrál először csak résnyire nyitotta az ajtót, először Changbinra vezette tekintetét, elvigyorodott majd teljesen kitárta az ajtót. A vörös értetlenül nézte a jelenetet, de végül jobbnak látta, ha nem jegyzi meg.

- Gyertek beljebb, mindjárt hozom a...

- Gépemet.

- Igen, azt – bólintott Chan és eltűnt a folyosón míg a két fiú a nappali irányába indult el.

- Nem gondolod, hogy kissé furán vis... - Felix nem tudta befejezni a mondandóját. Az előszoba küszöbén megtorpanva nézett végig a helyiségben összegyűlt embereken viszont egy alakon megakadt tekintete. Torkában gombóc nőtt, térdei megrogytak ahogy levegő után kapva ismerte fel arcot. Nem bírta megtartani magát, leguggolva, tenyerét ajkaira tapasztva nézett fel a lányra, akit már rég nem láthatott. Párja nevetve térdelt le mellé, hogy átkarolva tudjon támaszt nyújtani számára.

- Boldog karácsonyt, kicsi.

- Ez a te műved? – a vörös könnyektől csillogó íriszeit továbbra is nővérén tartotta viszont szavait barátjának címezte. Noora nevetve lépett öccse elé és felsegítve őt vonta szoros ölelésbe. Felix egy kiscica módjár bújt testvérének karjai közé.

- Én vagyok a karácsonyi ajándékod, Lixlix! – a lány szavaira Felix felnevetett viszont könnyei továbbra is versenyt futottak szeplőkkel tarkított arcán. Rengeteg mindent tudott volna mondani akkor párjának, hálás szavaktól kezdve egésze a hazugig, de a szavak megakadtak a torkán; hálás tekintete mindent elárult. Changbin mosolyogva törölte le könnyeit és csak hagyta, hogy kiélvezze az ajándékot. Már biztos volt benne; a karácsony a legszebb ünnep egész évben.

Boldog karácsonyt!! Remélem mindenkinek jól fog telni és degeszre esszi magát finom sütikkel meg minden egyébbel – és kívánom, hogy mindenkinek azt hozza a Jézuska, amit kért💖