Hoseok pov.
A nyárias szellő táncol tincseimmel miközben haladok az iskola felé. Kicsit szaporázom lépteim mikor rájövök, hogy nem lesz helyen a buszon és tuti valaki olyan mellé kell ülnöm akit nem bírok. A nagy táska lehúzza vállam, de ez van ha az ember 4 napos osztálykirándulásra megy. Most vagyunk végzősök ezért mehetünk ilyen "hosszú időre". Egy erdős, hegyes részre fogunk menni, ahol hiába van már tavasz legvége a magasság miatt egész hűvös lesz. Idő közben odaérek és szomorúan konstatálom, hogy a többiek már a buszon vannak. Sóhajtva lépek fel és reménykedek, hogy legalább hagytak üres kettes helyet. De miért is reménykedtem... Ahogy haladok hátra köszönök barátaimnak és keresem a megfelelő ülést. El sem hiszem, annyira elkéstem, hogy utolsóként értem ide és már csak egy szabad hely van.
Kérlek öljetek meg, gondolom magamban és leülök az mellé akitől a legjobban rettegtem. Min Yoongi.
-Leülhetek? - kérdezem mosolyogva bár üvölteni tudnék.
-Tudsz mást csinálni? - válaszol a szokásos flegma stílusában. A továbbiakban megpróbálok tudomást sem venni róla, csak a zenére figyelek ami a fülesből szól.
Nem nagyon jön össze Yoongi figyelmen kívül hagyása mikor észre veszem, hogy alszik. Józan gondolkodásom félre dobva fotózom le és csak reménykedni tudok, hogy sosem tudja meg.
Egy lassabb szám következik amin egy kicsit elálmosodok. Nehéz pilláim hagyom leereszkedni, majd az álom már el is lepi őket.
Arra kelek, hogy valami vagyis inkább valaki böködi az arcom. Kómás tekintettel nezék fel Yoongi arcára. Várjunk, mivaan? Vállán pihentetve a fejen aludtam, ami miatt most tuti utál.
-Jóreggelt- mosolyog rám. Oké, ez a nap egyre furább.
-Sajnálom- motyogom magam elé, lassan felemelkedek válláról egy nyújtózkodás közben. Kinézve az ablakon egy hegyes tájat pillanatok meg, ami csodaszép.
-Nam tanár úr azt mondta mindjárt ott vagyunk, ha szét pakoltunk kezdjünk készülni. - bólintok, hogy megértettem, mivel végig aludtam az utat nem kell semmim se összerakni. Fejem hátradöntva a támlának várom, hogy megérkezzünk.
-Leszálláás~- mondja a tanár úgy 5 perccel később, barátaimhoz csapódva várjuk a szoba elosztásokat.- A faházak 4 fősek, de lesz aki kétfősbe jut. - magyarázza a tanár. - Olvasom a neveket és aki hallotta az már menjen is be a házba. Fél órát kaptok lepakolni, berendezkedni utána mindenki jöjjön ki a további elutasításra. Az első házban Kim Seokjin, Kim Taehyung, Jeon Jungkook és Park Jimin kerül.- szuper, az összes barátom együtt lesz csak nekem kell külön lenni. Már szinte mindenki kapott szobát csak hatan maradtunk. - Jung Hoseok és Min Yoongi, titéket a kétfős szoba. - először fel sem fogom amit mond. Ilyen nincs, az elmúlt négy évbe nem voltam ennyit vele mint most kell majd. Arra eszmélek, hogy egy kar megragad és maga után húz.
Belépve a kis faházikóba kapom meg a végső döfést... Franciaágy. Egy kibaszott francia ágy van csak. Mióta ismerem csak arra vágyok, hogy közel kerülhessek hozzá, de nem így gondoltam. Ahogy látom Yoongi is kissé fenn akad az ágy láttán, már várom, hogy kirakjon mondván "aludj máshol", de nem. Semmi megjelenést nem tesz rá, egyszerűen elsétál mellette folytatva a ház felfedezését.
Nem túl nagy mégis otthonos. Van konyha, fürdőszoba és a hálószoba. Külön nappali nincs viszont a szobánkba van tv. A fél óra leteltével kimegyünk a megbeszélt helyre.
-A mai program csak egy esti tábortűz körüli beszélgetés és sütögetés lesz, addig mindenkinek szabad program. Holnap egy nagyobb túrát fogunk tenni a közeli erdőben. Holnap után hegyet mászunk, az utolsó nap pedig a visszaindulásig szabad program.- hmm, oké. Ez annyit tesz, ha nem hagy ott estig Yoongival kell lennem.
Visszaballagok a házunkhoz, az új "lakótársam" ezek szerint nem tervez elhagyni, ugyanis az ágyon fekve néz valami horrort amit éppen talált.
-Ha nem félsz nyugodtan csatlakozhatsz. - utálom a horrort, rettegek tőle, viszont mellé akarok feküdni szóval erőt kell vennem magamon. Bólintok és felülök az ágyra.
Azt hiszem sikerült megtalálni életem legijesztőbb filmjét, idő közbe kicsit közelebb kúsztam Yoongihoz és próbálok nem sikítozni.
-Látom mennyire bátor vagy, na gyere - nyújtja ki a felőlem lévő kezét. Gondolkodás nélkül mászok bele ölelésébe, mellkasára döntöm a fejem ő pedig a kezével átkarolja derekam. Ilyen se hittem, hogy valaha történni fog, nagyon jól esik a közelsége. Már nem is érdekel a film, figyelni se tudok rá. Megint elkap a fáradtság és engedek is neki.
Mikor felkelek már sötét van kint, és Yoongi engem ölelve alszik. Feje az én fejem felett van, szembefordulva velem fekszik, derekam most még jobban öleli magához. Arcomat elönti a pír, amint reálizálom a helyzetet. Mosolyogva kezdem el simogatni puha szőke tincseit, mire mocorogni kezd. Álmosan nyitogatja pilláit és rám mosolyog, még sosem mosolygott rám, azt hittem meglepődik, esetleg haragudni fog, de ő mosolyog.
-Hány óra van? - kérdezi a szokásosnál is rekedtebb hangján. Tényleg, még meg se néztem pedig engem is érdekel. Telefonomért nyúlok és bekapcsolom.
-Tíz óra. - mondom még kicsit faradtan- Basszus elaludtunk- ülök fel hirtelen mikor leesik, hogy rohadtul átaludtuk a mai programot.
-Ha már úgyis mindegy aludjunk tovább. - ránt vissza maga mellé és derekamra fog. Mivan vele? Sosem ilyen. Talán szívott valamit? Igazából tök mindegy, örülök hogy végre vele lehetek egy kicsit, szembe fordulok vele, magamhoz húzom még jobban. Nyakamba furja arcát, a szuszogása miatt megborzongok mert nagyon jól esik az érzés. A holnapi programon legalább nem leszünk fáradtak, bár Yoongi mindig az. Plüssmacinak használva egymást alszunk el újra.
Reggel mikor felkelek egyből kávégyártásba kezdek, hogy ne legyen olyan szörnyű ez a nap. Kezemben a két bögrével megyek vissza és ülök az ágyra, ahol az egyiket Yoongi kezébe adom. Fura, hogy milyen közvetlen lett velem hirtelen.
-Köszönöm- kortyol bele. - Tudod Hoseok nem is értem, hogy mi eddig miért nem voltunk jóba.
-Talán mert szörnyű a személyiséged? - teszem fel meggondolatlanul a kérdést. Elmosolyodik és kicsit lehajtja fejét. Basszus, ezt nem kellett volna. -É- Én nem, nem úgy értettem.
-Semmi baj- rázza meg a fejét. - Igazad van.
-Nem, Yoongi... Figyelj, sajnálom. Ha kicsit megpróbáltam volna nyitni feléd az évek alatt és nem csak messziről figyelni téged most akár még jóban is lehetnénk.
-Szóval te nem tartasz a barátodnak? - megint rosszul fogalmaztam, egy idióta vagyok, de komolyan.
-Úgy értem, hogy akár annál többek is lehetnénk. - remek, most pedig valld is be neki, hogy meleg vagy és, hogy totál beleszerettél. Mondjuk az se normális, hogy gondolatba szidom magam...
-De mennyivel többek?- kérdésére elvörösödök, fura egy fiú ő.
-Inkább felejtsük el.
-Nem, mostmár tudni szeretném.
-Megígéred, hogy nem ítélsz el?
-Ugyan miért tenném? Én is meleg vagyok. - Mivaaan? Tuti átver. Hogy lehet ezt ilyen nyugodtan közölni?
-Persze, gúnyolj ki.
-Én komolyan mondom. Szóval most te jössz.
-Én azt hiszem hogy... - ezt mégis hogy kéne befejezni?
-Én is téged.- hajol rá ajkaimra és megcsókol.
✨🖤💜❤️✨
Pontosan tíz éve, hogy utoljára itt voltunk a hegyekben, mikor bevallottuk egymásnak az érzéseink. Azóta is együtt vagyunk, de ennek most vége lesz reményeim szerint. Már egy jó ideje készülök megkérni a kezét és most jött el a pillanat, hogy azon a helyen kezdjük a kapcsolatunk egy új részébe, ahonnan elindult.
Örökre szeretni foglak téged Min Yoongi, amíg csak élek.
