My Hero ~bnha fanfic~ Befejezett!

13.rész

Lassan másztam ki az ágyamból, a mai első órám elmarad, mert All Might-nak dolga van. Felkontyoltam a hajam, és lesétáltam a kanapékhoz, ahol egy álmos Shoto teázgatott.

-Jóreggelt Todoroki-kun.-ásítottam, és leültem mellé.
-Szép reggelt Kim-san.-nézett rám egy fáradt mosollyal.
-Te mikor keltél, hogy már itt ücsörögsz egymagadban?
-Hat körül...-elmélkedett.
-Jézusom, pedig csak kilencre kell órára mennünk...
-Kérsz teát?-érdeklődte, én pedig válaszként csak egy halvány mosolyt, és egy bólintást adtam.

Bele kortyoltam a zöldteába, aminek meglepően jó íze volt.

-Nem is tudtam hogy ilyen jó teát tudsz csinálni Todoroki...-mosolyogtam a fiúra.
-Hát, általában nem osztogatom...-vakarta a tarkóját.

A lépcsőn Sero és Denki lépkedtek lefelé, mind a ketten örömmel látták, hogy nem csak ők vannak ébren.

-Jóreggelt.-köszönt Sero.
-Nektek is...-ásítottam.
-Többet kéne aludnod Kimi-chan, a táskákat nem a szemeid alatt kell hordani.-csillogtatta humorát Kaminari.
-Kussolj Kami...-nyúltam el a kanapén.
-Tényleg nem ártana kipihenned magad, így nem fogod bírni az edzéseket.-mondta kissé aggodalmasan Shoto.
-Nyugi, nem halok bele, egyébként nem tudom miért nem vagyok képes kialudni magam.
-Lehet hogy az az oka, hogy mostanában szereted a késő esti sétáidat mégjobban elhúzni.-állapította meg Sero.
-Lehet...de most megyek öltözködni, rendbe rakom magam.

Felmentem a szobámba, és felvettem az edző ruhám, mivel Aizawa-val megyünk edzeni a mai napon. Megfésülködtem, aztán vissza mentem a társalgóba, ahol már a többiek is felöltözve várakoztak.

Megkerestem a Sündisznót, csatlakoztam hozzá, és Kirihez.

-Jóreggelt.-üdvözöltem őket.
-Neked is Kim.-ölelt meg Kirishima.

Bakugou csak egy biccentéssel köszönt...

-Mivan Szöszi, bal lábal keltél?
-Azt mondta fáradt.-rántott vállat Kiri.
-Én meg All Might vagyok, nem?
-Egyszerűen semmi kedvem sincs megint azon a kis helyen edzeni...
-Most hogy megízlelted milyen szabad téren edzeni, ez már nem elég jó?-kérdeztem.

Erre nem kaptam választ. Aizawa sensei pár perc múlva érkezett, majd elindultunk.

Mentés gyakorlat van, én, Jirou, Momo és Denki a földcsuszamlás körzetbe lettünk beosztva. Én a sebességemnek köszönhetően a súlyos sérülteket, és a gyerekeket vittem az első segély központba. Jirou a magas hangerejével oszlatta el a kőtörmeléket, Momo oszlopokkal támasztotta alá a sziklákat, amik alól Denki igyekezett kihozni a sérülteket. Pár perc múlva érkezett egy tanár, aki gonosztevőként szerepelt. Midnight sensei érkezése miatt változott a felállás. Jirou süketítő hangokkal tartotta vissza a senseit, én pedig a gyorsaságommal próbáltam mögé kerülni, hogy sokkolással térdre kényszerítve megbilincseljem. Denkire különösen figyelnünk kellett, így Momo készített neki egy gázmaszkot. Miközben Midnight-tól csupán pár méterre álltam, Momo figyelmeztetett.

-Kimiko-san vigyázz!-mutatott egy felettem lévő sziklára, ami majdnem rámzuhant.
Sikerült félre ugranom, de a bilincset elejtettem.

-Momo, csinálj egy másik bilincset!-kiabáltam neki, ő pedig készített egy másik bilincset.
-Köszi.-rohantam oda hozzá, hogy elvegyem tőle.-Tudnál készíteni valami anyagot, ami nem légáteresztő? A sensei képessége a bőrén át szivárog, ha betakarjuk a bőrét, a képesség hasznavehetetlen lesz.
-Máris.-bólogatott hevesen.
-Kim, mozogj!-szólt Jirou.

Én pillanatokon belül a tanár mögé kerültem, lélegzet visszafojtva helyeztem a kezeimet a tarkójára, és lesokkoltam. Midnight térdre rogyott, én pedig gyorsan megbilincseltem. Jirou és Momo pedig betekerték őt az anyagba, így már nem tudta használni a képességét.
Denki eközben az utolsó embert is kivitte a körzetből, ezzel mi voltunk az elsők akik végeztek.

-Szép munka.-dícsért minket az elfogott tanár.
-Arigatou.-sóhajtottuk fáradtan.
-Azt hiszem be kell szedjek egy kiló fájdalomcsillapítót. A sensei képessége miatt megfájdult a fejem.-kaptam a homlokomhoz.
-Téged is kimenekítselek Kimi?-vigyorgott Kaminari.
-Köszi Kami, de nem kell, valahogy kijutok egyedül is.

Erre mind nevetésben törtünk ki...még a bebugyolált Midnight is.

Lassan sétáltunk a kijárat felé, ahol Aizawa sensei várt minket.

-Ügyesek voltatok, ez az első csapat ami végzett. Üljetek le, megvárjuk a többieket...

Mi csak ölbe tett kézzel vártuk hogy a többi csapat végezzen. Másodikként Bakugou, Tsuyu, és Sero érkezett meg.

-Második hely, ez sem rossz, és még az időtök is rendben van.-mondta Aizawa.

Sero és Tsuyu fáradtan ültek mellénk, Katsuki viszont egy megvető tekintettel nézett rám.

-Csak szerencséd volt...-forgatta skarlát vörös íriszeit.
-Ugyan Katsu, a második hely sem rossz.-csesztettem.
-Ha nem lenne itt a tanár, már nem élnél.
-Áh, amilyen szerencsés vagyok, megúszom a haragod.-kacsintottam.

Katsuki helyet foglalt Sero mellett, és megvártuk a többieket. Edzés után, a buszról leszállva, mind kimerülten sétáltunk vissza a kollégium épületébe. Én elnyúltam az ágyon, és zenét hallgatva bámultam a plafont.
Este 10 felé kaptam egy sms-t Kirishimától, miszerint Bakugou bealudt, szóval nem valószínű hogy ma átjönne akármiért is. Hiába voltam fáradt, nem tudtam aludni.

Valamiért késztetést éreztem, arra hogy az ablakhoz sétáljak. Elkezdtem kifelé kémlelni, láttam a megszokott tájat a fákkal, és a háztömbökkel. És láttam még valamit...

Nocsak, nocsak...a varrott pofájú kimerészkedett barlangjából, és a U.A. falai mellett sétálgat.

Nem hinném hogy észre vett, csak sétálgatott. Ha akart volna valamit, akkor idejön...

Végül az ablakban ülve, a párkányra támaszkodva aludtam el.

Hajnali órákban...

Az ablak csukódásának hangjára ébredtem. Egy pokróc volt rám terítve, és egy kis üzenet hevert előttem.

Ha látni szeretnél, gyere a tisztásra.
-D.

Még szép hogy látni akartam! Így hajnali 4-kor kisurrantam a kollégiumból...és nagy nehezen az iskola területéről is kijutottam.

A tisztásra érve nem láttam senkit. Várni kezdtem, amikor egy már jól ismert hangot hallottam.

-Szia áramos lány.-szólalt meg a rekedtes férfihang.
-Szia...égett pofájú...-fordultam felé, és halványan elmosolyodtam.
-Twice mondta hogy hiányolsz...-lépett közelebb.
-Még szép, azt hitted hogy lesmárolsz, és lelépsz, vagy mi?-fontam keresztbe a karjaim.-...de tudod mit, ezt majd később!-öleltem át, a fejemet pedig a mellkasába fúrtam.
-Nem akarom mondani hogy hiányoztál, mert a végén még azt hiszed, hogy megszerettelek.-ölelte magához a fejemet, és simogatni kezdte a hajam.-Tzdod mit? Lezsarom, állatira hiányoztál kislány.

Még pár percig egymást ölelve álltunk, aztán szét váltunk.

-Ami a múltkorit illeti...többet nem lehet...-mondtam, és a mosoly lassan lehervadt az arcomról.
-Hogy? Mégis miért?-lépett hátra Dabi, és értetlen tekintete keveredett a dühvel.
-Tudod, már előtted volt valakim...valaki akit nagyon szeretek...aztán jöttél te, és ugyan ezt kezdtem érezni...-suttogtam a végét, a szemeim pedig könnybe lábadtak.-Tehetetlennek érzem magam, mert nem akarom elveszíteni egyikőtöket sem.-rogytam a térdeimre.

Dabi egy pillanatig csak nézett engem, valószínűleg átgondolt mindent, aztán leguggolt elém, és az arcomra simított. Kissé megemelte a fejem, így egyenesen a kék, szinte világító szemeibe néztem.

-Nem fogsz elveszíteni...-súgta, és egy lágy mosolyt küldött felém.-Nem érdekel kivel vagy együtt, a lényeg, hogy tudd, én várok rád, és mindíg veled leszek.
-Köszönöm.-öleltem meg újra.
-Érezd magad kivételesnek, nem szeretek várni...-kuncogta.
-Istenem de hülye vagy!-kezdtem nevetni.

Már egy kis hülyeséggel is mosolyt csalt az arcomra...akár csak Katsuki...