My Hero ~bnha fanfic~ Befejezett!

29.rész

Itt vagyunk a nyolcszoros megtisztulás főhadiszállása előtt. Profihősök, rendőrök, és hozzám hasonlóan hőstagozatos tanulók. Mindannyian izgulunk, a feszültséget a levegőben lehet tapintani. Behatolunk az épületbe, ahol fel kell oszlanunk, így a rendőrség nagyrészét már a földszinten elhagytuk. A legtöbben az alaksor felé haladtunk, Mirio pedig egyedül ment előre.
Egyre jobban szétváltunk, én Aizawa és Izuku társaságában maradtam.

Pár perc múlva az egyik gonosztevő került a közelünkbe, Toga. Képességét használva azt hittük egyik hős társunk, ám Aizawa-t nem lehet ilyen könnyen hülyének nézni. Én előre mebtem, rájuk bíztam a szőke hajú lányt.

...oké, rohadtul nem volt jó ötlet egyedül elindulnam, nem csak amiatt, mert bármikor megtámadhatnak, és nem biztos hogy elbírnék 4-5 ellenféllel, de nem mellesleg eltévedtem a fenébe.

Végül Mirio-t találtam meg, egy folyosó szerű helyen voltunj, Mirio egyedül volt, elfeküdt a földön, tele volt sérülésekkel.

-Togata-senpai!-térdeltem a fiú mellé, aki rekedtes hangon próbált válaszolni.
-E-Eri-chan...-szakította félbe a köhögés, majd megemelte a kezét, és egy irányba mutatott.

Bólintottam, majd elindultam. Mire kiértem a helyszínre, már többen ott voltak, így nem voltam egyedül.
Chisaki és egy társa voltak ott, a kislány pedig feléjük tartott, de hál istennek Izuku sikeresen feltartotta.
Elindultam társam felé, ám a madár maszkosoknak szemet szúrtam.

-Mit képzelsz, mit csinálsz?-kérdezte a  pestis doktorra emlékeztető alak, én pedig meggondolatlanul válaszoltam, amivel a saját vesztem okoztam.
-Megmentem azt a lányt!
-Melyiket?-érdeklődött, mire lefagytam.

Egy furcsa érzés kerített hatalmába...

-Azt amelyik a képességével tönkreteheti a világot? Vagy amelyiknek, már valaki más képessége tönkre tette a világát?-lépett felénk párat, távol volt, mégis úgyéreztem fojtogat.
-Nem...
-Tessék?
-Az én világom csak most kezdett épülni...ha valaki világa összeomlik, az a tiétek lesz!-fordítottam felé könnyes tekintetem, mégis mosollyal az arcomon.

Gyors mozdulattal vezettem áramot a földbe, amivel sokkoltam őket, így időt nyerve a többieknek. Aki a képességével pár pillanatra megszédített, végül térdre rogyott, ám Chisakinak ez mintha meg sem kottyant volna, képességével egy tüskét formált, amellyel a combomba szúrt. Minden egyre homályosabb lett, a vérveszteség miatt elájultam.

Mikor a nyitni próbáltam a szemem, minden vakítóan fehér volt. Kórházban vagyok. Rengeteg pislogás kíséretében látom meg magam mellett Aizawa-t.

-Apa?-ültem fel az ágyon, majd Aizawa döbbent tekintetére lettem figyelmes. -Baj van?-döntöttem oldalra a fejem.
-Eddig nem hívtál még így...-sóhajtott, majd végigsimított a hajamon.-Az orvos azt mon...-szakítottam félbe.
-Jobb ha hozzá szoksz.-mosolyogtam.-A többiek jól vannak? - kérdeztem aggódva.
-NightEye...lehet hogy nem éli túl a sérülését. Ki tudja, lehet hogy csak órái maradtak. Izuku és All Might már bent van nála...-mondta el nehézkesen.
-All Might...ott akarok lenni, el akarom mondani mennyire köszönök neki mindent...-szökött néhány kósza könnycsepp a szemembe, ám nagy nehezen visszanyeltem őket.

Pár perc múlva, egy nővér segítségével kerekesszékbe ültem, és túlestem néhány vizsgálaton is, a sérülésem pedig újrakötözték.

Lassan tartottam nevelő apámmal abba a szobába, ahonnan áramlott a bánat, mind tudtuk, hogy Sir nem biztos hogy ezt végig tudja csinálni.

Aizawa az ajtó mellett megállt, én pedig a csövekkel, és gépekkel körbevett hős mellé gurultam. Végignéztem rajta, szörnyű látvány volt. A szemei csukva, biztosan fáradt.

-Nem tudom hallod-e... - suttogtam.-de köszönöm. Mindent amit értem tettél. Azokat a perceket amelyeket komoly beszélgetésekkel töltöttünk...azokat a ritka pillanatokat, amikor velem együtt tudtál nevetni...az éjszakai hadjáratot...a bátorítást...azt, hogy megtiszteltél azzal, hogy nálad dolgozhattam...-megtörtem, a könnyeim kijutottak a szemem rabságából, és végig szántották az arcom.

Aizawa kicsit távolabb vitt az ágytól, hogy ne zaklassam fel magam mégjobban. Ott vártunk, NightEy felébredt, néhány szóval próbált nyugtatni minket, ám mikor Mirio is megérkezett, már ő is tudta, hiába rejtegetné a jövőt, amit látott.

Lassú és fájdalmas búcsú volt az övé...

Utolsó erejével még Mirio jövőjébe nézett.
Látta azt a gyönyörű, és csodálatos jövőt, melynek ő már nem lesz részese.
Már mindannyiunk arca áztatva volt könnyektől. A fejemet Aizawa karja alá hajtottam, aki a karomat simogatta, mintha azt hinné megnyugtathat.

Mirio már könyörgött a sárga szemű férfinak, hogy ne adja fel.
Sir tenyere még a fiú arcán volt, és arról mesélt hogy mit lát.

Lemillion csodálatos hős lesz, aki mosolyogva fogja megmenti a segítségre szoruló több millió embert.

Csak kérlek, ne hagyd abba a mosolygást...

Ez volt a végszó, a gépek egyhangú sípolása jelezte...elment.

Aizawa ruhájába fúrtam az arcom, úgy kapaszkodtam a férfiba, mintha ő is bármikor itt hagyhatna minket.

Hallottam ahogy a többiek is szipogtak, vagy hangosabban sírtak. Hihetetlen volt. Az egyik pillanatban még egy éjszakai műszakot tárgyaltok, a következőben pedig elhangzik az egyikőtök életének utolsó pár szava.

Lassan mind elhagytuk a kórtermet, Mirio maradt utoljára...

Én már a szobámban ültem az ágyon, mellettem Deku-val.

-A kislány hogy van?-fordultam a zöldhajú felé.
-Eri-san jól van, a szarva összement, gyengült a képessége.-mondta maga elé a fiú.-Most karanténban tartják itt, később pedig még kérdéses mi lesz vele.-fordult felém.

Még egy keveset beszéltünk, majd ő is visszament a szobájába.

Az éjjeli szekrényen heverő mobilom felé néztem, majd elvéve onnan a készüléket, megnéztem az értesítéseim.
Bakugo több mint 40 üzenetet küldött, természetesen rohadt ideges volt amiért nem válaszoltam neki.

Nem tudtam ébren van-e még, hiszen már jóval este kilenc után járunk, de megkockáztattam egy telefonhívást.

-NA VÉGRE! NE MERÉSZELJ MÉGEGYSZER ÍGY RÁM IJESZTENI! -fogadta a hívást.

-Bocsánat, elég nehéz napom volt. De majd máskor elmesélem. A lényeg hogy nagyjából egyben vagyok.-kuncogtam.

-Nem esett semmi komoly bajod igaz?-hallottam meg aggódó hangját.

-Ne félj, megtarthatom a lábam, annyira nem komoly a dolog.-mosolyodtam el.

Még egy ideig beszélgettünk, majd miután mind a ketten teljesen kinyúltunk, letettük a telefont, és aludni próbáltunk...

Helló mindenkinek!

A történetünk szépen halad, bár ez a rész sem lett valami hosszú. Remélem nem lett zavaros... 😅

Szép napot mindenkinek!