Amikor elindúltam Yukiék felé, és bekanyarodtam a folyosón, nekiütköztem egy nagy kemény valaminek. Felnéztem, és rájöttem hogy nem valaminek, hanem valakinek. Egyenesen Zero mellkasának.
-Úgy látom nagyon sietsz valahová Izanami. - mormolta unottan.
-Neharagudj. Yuki meghívott vacsorázni.
-Remek. Akkor gyere. Kétlem, hogy egyedül odatalálnál. - mondta flegmán, azzal megfordult és elindult. Én pedig csak álltam ott értetlenül. Mégis mi baja van?? Először azok a tekintetek az igazgatónál, most meg ez?? Nem tudom mi baja, de úgy döntöttem nem fogom szó nélkül hagyni, hogy így viselkedjen velem. Legalábbis ameddig az okára rá nem jövök. De lehet csak egyszerűen rossz napja volt.
-Tudod nagyon ismerős vagy valahonnan. Nem találkoztunk mi már valahol? - kérdeztem elviccelve a dolgot mikor utolértem.
-Körülbelül tíz éve a szüleim megmentettek egy vámpírtól. - azonnal megáltám és az emlékek elöntötték az egész fejemet. Miután megmentettek el vittek magukhoz, de csak egy napra. Amikor bementünk a házba volt ott egy fiú. Csak egyszer néztünk egymásra, azután többet nem láttam. Valamiért elöntött a boldogság. Zero értetlenül pislogott rám.
-Szeretném megköszönni a szüleidnek, hogy megmentettek. Vámpírvadászok igaz? - mondtam mosolyogva, de Zero tekintete elsötétedett, és nagyon rossz érzésem támadt.
-Csak voltak. Nem sokkal azután, hogy el vittek téged, megölte őket. - mondta, majd ismét elindult. Lefagyva próbáltam feldolgozni a hallottakat. Utána szaladtam.
-Micsoda?! Úristen Zero... Annyira sajnálom. Ki tette? - Nem tudom mi mást mondhattam volna.
-Egy rohadt vámpír. De inkább törődj a saját dolgoddal, a sajnálatodra pedig nincs szükségem. - nézett rám mérgesen, én pedig befogtam a számat, mert a napnál is világosabb volt, hogy nem akar róla beszélni. Amit természetesen meg is értek.
-Neharagudj. Csak tudom milyen rossz lehet neked. - mondtam szomorúan. Ezután csendben sétáltunk egymás mellett a folyosón. Odaértünk egy ajtóhoz, Zero pedig kopogás nélkül benyitott. A finom étel illata megcsapta az orromat, a gyomrom pedig azonnal elkezdett kajáért könyörögni. Yuki épp terített mikor meglátott mindent, és egy széles mosoly kíséretében be is hívott minket.
,,Szóval Zero is velünk eszik. Jól elrontottam a hangulatát idejövet. Remélem megbékél majd." Gondoltam magamban.
-Sziasztok gyerekek! Úgy örülök hogy te is velünk eszel Izanami! - dugta ki a fejét az igazgató úr a konyhából, és nagy csillogó szemekkel nézett ránk. Egy cicás kötény volt rajta ami azonnal megmosolyogtatott.
Vacsora közben sok dologról meséltek. Arról, hogy az igazgatónak olyan mintha Yuki és Zero a gyerekei lennének, a két tagozatról az iskolában. Szemem sarkából észrevettem, amikor az éjjeli tagozat került szóba, összehúzott szemöldökkel nézett ki az ablakon. Amikor befejeztük a vacsorát segítettem elmosogatni, és mikor végeztünk Yuki megszólalt.
-Lassan ideje menni Zero. - értetlenül pislogtam rájuk. Már este van hová mehetnek?
-Menni? Mégis hová mentek ilyen későn? - kérdeztem, mikor már nem bírtam a kíváncsiságommal.
-A felügyelők feladatai közé tartozik hogy este még szétnéznek kint minden rendben van-e. - nézett rám Yuki - Mit szólnál ha te is felügyelő lennél? - kérdezte hirtelen reménytől csillogó szemekkel. Észre vettem, hogy a már ajtónál álló Zero háta megfeszül. Ő valószínűleg nem akarja. De nem izgat... Yuki az új barátnőm, és ez a felügyelős dolog is tetszik.
-Nahát Yuki ez remek ötlet! - rohant hozzánk Cross igazgató, és már ketten nézték rám reménykedve, hogy igen mondok.
-Rendben, miért is ne? - mondtam mosolyogva. At igazgató pedig oda adta az iskola címerével ellátott fehér anyagot, amit fel is húztam a karomra.
**********
Az iskola körül sétálgattunk, amikor megkerdeztem Yukit, tulajdonképpen mi a feladata egy felügyelőnek?
-Rendet tartani a diákok között. - kezdett bele - A nappali tagozatos lányok oda vannak az éjjelisekért. Ezért, amikor váltás van a két tagozat között, nekünk kell vissza tartani a őrülten sikoltozó lányokat. El tud durvulni a helyzet nem is kicsit. De szerencsére Zero helyre teszi őket. - mutatott rá az említettre mosolyogva, de Zero csak unottan forgatta a szemét. - Úgyhogy holnap reggel te is találkozhatsz az éjjelisekkel.
- Nem tudom mi lehet ez a nagy őrület körülöttük.
-Azt hiszem már ismerek valakit közülük. - mind a ketten megtorpantak és felém kapták a fejüket. - Ma, amikor megérkeztem eltévedtem egy kicsit. Ichijo segített rajtam. Nagyon kedves volt szerencse, hogy vele találkoztam. - mosolyogtam. Yuki tekintete megkönnyebbült, de Zero valamilyen okból, mintha mérges lett volna.
-Igen. Micsoda szerencse, hogy pont vele találkoztál. - mormogott az orra alatt. - Ideje vissza menni. A mai este valami csoda folytán elég nyugodt volt.- mondta hangosabban, és vissza indult a kollégium felé, mi pedig követtük.
Beérve elköszöntünk, és mindenki ment a szobájába. Meglepetten vettem észre hogy Zero és én ugyan abba az irányba megyünk. Végül megálltunk mind a ketten a saját ajtónak előtt és egymásra néztünk. Értetlenül meredtünk egymásra. A szobája az enyémmel volt szemben. Csak néztük egymást, a csönd pedig egyre kínosabb lett. Észrevettem a tetoválást a nyakán. Már épp rá akartam kérdezni mikor megszólalt.
-Ne menj az éjjeli tagozatosok közelébe. Jó éjt. - mondta alig hallhatóan, aztán megfordult, és bement a szobájába.
-Jó éjt. - mondtam az ajtajára nézve. Bementem én is, megfogtam a törölközőmet, egy pólót és egy rövidnadrágot, majd elmentem zuhanyozni. Bebújtam a takaró alá de nem tudtam azonnal elaludni. Az a mondat ott motoszkált a fejemben. ,, Ne menj az éjjeli tagozatosok közelébe.".... De miért ne?
