Reggel a meleg nap sugarai ébresztettek fel. Hálát adtam a szombati napért. Elszaladtam zuhanyozni, mivel ez kimaradt tegnap az ájulás miatt. Nagyon remélem, hogy Zero nem emészti magát. Miután letusoltam felvettem egy szűk farmert, és egy ejtett vállú bordó felsőt. Éppen elkészültem amikor Yuki kopogott.
-Jó reggelt! Az igazgató szeretne velünk beszélni. - mondta mosolyogva.
- Rendben akkor ne is várakoztassuk tovább. - az igazgatóiba menet Yuki megszólalt.
-Jól vagy igaz? - jaj ne... - Tudom miért van bekötve a nyakad. - hát persze, hogy tudja...
- Yuki nézd, én...
-Semmi baj. - megfogta a kezem és kedvesen a szemembe nézett - Zero nagyon régóta küzd ezzel egyes egyedül. Át fog változni, még küzd ellene de nem bírja már sokáig. Ha E-szintű lesz... Olyan mintha a bátyám lenne, és te segítesz neki. Annyira hálás vagyok. - folyt le egy könnycsepp az árcán amit letöröltem, és a vállara tettem a kezem.
- Ne aggódj Yuki, nem lesz semmi baj. - mondtam biztatóan és tovább mentünk. Amikor beléptünk Zero már ott volt. Megint az a furcsa érzésem támadt ami mostanában mindig, ha vele vagyok.
- Gyorsak voltatok. A lényegre is térnek... - mondta drámaian, és egy kicsit aggódok mit is szeretne mondani. - Rendezünk egy diákbált! - kiabálta boldogan mi pedig lefagytunk.
- Elárulná, hogy megis mi a francnak van szükség egy bálra?! - kérdezte Zero dühösen.
- Ugyan fiam, ez egy kiváló lehetőség hogy a mi kis vámpírkáink és az emberek közelebb kerüljenek egymáshoz. - mondta ábrándozva.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
**********
- Jaj Zero ne morogj már, jó lesz. - próbálta nyugtatni Yuki.
- Egy bál a vámpírokkal mi? Ennél nagyobb marhaságot még nem hallottam... - dünnyögte az orra alatt.
- Ne duzzogj attól nem lesz jobb. - mondtam mosolyogva. Kint sétálgattunk, nagyon jó az idő ahhoz képest, hogy már ősz van.
- Szép időnk van nem igaz? - köszönt ránk a felénk sétáló Aido és Akatsuki. - A tegnapi vérszag egészen elképesztő volt. Nem tudjátok ki lehetett az? - Belenézett a szemembe. Biztos voltam benne hogy tudja. A tekintetét a nyakamra szegezte, és sejtelmes elmosolyodott. Aztán elindult felém a csuklómhoz kapott és a szájához húzta. - Azt hiszem, meg is találtam. Mit kell tennem hogy megkapjalak egy estére? - a szemei pirosra változtak. Még mielőtt tehettem volna bármit is Zero elrántott tőle és rászegezte a bloody roset és lőtt.
Szerencsére időben ellöktem a kezét. - Le ne lődd! - kiabáltam rá. Aido minta tényleg megijedt volna egy kicsit.
- Itt meg mi folyik? - kérdezte fagyos hangjával Kaname.
- K.. Kaname mester... - Aido csak ennyit mondott és lesütötte a szemét. Kaname ránk nézett.
- Bocsássatok meg. Gondoskodom erről. - Nem lettem volna Aido helyében. Azzal a pillantassal amit ő kapott ölni lehetett volna. - Yuki! Szeretnék beszélni veled. Velem jönnél?
- Ő.. Igen, persze. - mondta Yuki aztán mind a négyen elmentek. Zero egy másik irányba indult én pedig követtem.
- Hová megyünk? - kérdeztem tőle.
- Megnézzük a lovakat. - felelte röviden.
- Jaj de jó! Amióta itt vagyok szeretném megnézni őket. - lelkendeztem. Mikor megláttam őket azt hittem elájulok. - Istenem de gyönyörűek vagytok! - mindet megsimogattam és a végén odamentem egy hófehérhez ami mellett Zero állt.
- Izanami - Szólt hozzám Zero én pedig mosolyogva ránéztem, de ahogy megláttam a tekintetét el is tűnt a vidámságom.
- Mi a baj? - léptem oda hozzá. Ő pedig megfogta a kezemet és a tenyerembe tett egy fegyvert. Csak bámultam a hűvös tárgyra, és nem tudtam hová tenni a dolgot. Miért ad nekem egy fegyvert?
- Ha kiveszne belőlem minden emberi, használd.
- Mégis mi fenéről beszélsz?? - kérdeztem elfúló hangon.
- A következő alkalommal már lehet nem tudnék betelni veled. Azt akarom, hogy használd...azt akarom hogy te tedd meg. - végig érzelem mentes volt, és láttam ahogy megint elzárkózik tőlem. A szememből kicsordultak a könnyek.
- Mégis hogy kérhetsz ilyet?? - Eldobtam a fegyvert és raütöttem a mellkasára, aztán csak zokogtam. Elmondhatatlanul dühös voltam. Ha belegondolok hogy Zero nincs többé... - Nem fogom hagyni hogy E-szintű legyél! Soha többet ne kérd tőlem hogy öljelek meg!! - Kiabáltam elfúló hangon. Nem bírtam tartani magam és a földre csúsztam Zeróval, a fal mellett. Átkarolta a derekam és az ölébe húzott. A vállára döntöttem a fejem és a könnyeim átáztatták a pólóját. A hangja, az illata... Ő nem egy szörny. Egyszerűen nem lehet az. Éreztem ahogy valamilyen kötelék egyre szorosabban köt hozzá. Felnéztem a szemeibe és ott teljesen végem volt.
- Sajnálom. - mondta halkan és megcsókolta a szám szélét, majd a fejét a vállamra hajtotta, és még szorosabban ölelt, én pedig hozzá bújtam.
Zero
Csak néztem a karjaimban lévő lányt, és annyira törékenynek tűnt. Valami megfogott benne ami nem hagy nyugodni. A rámtörő érzelmek elvakítanak. Az elején még távol tudtam tartani magamtól de most... A tudat, hogy nem fél tőlem, annyira melengeti a szívemet. Azt kívánom bárcsak örökre így maradhatnánk. Mindentől meg akarom őt védeni. Magamtól is.
