6. fejezet

279 17 1
                                    

Izanami

- Gyűlölhetsz érte, de akkor is segíteni fogok neked. - suttogtam Zeronak. Lenézett a szemembe. Annyira nyugodt volt a tekintete.

- Mintha bárki is tudna téged gyűlölni. - Suttogta vissza. A homlokát az enyémnek támasztotta és csak néztük egymást. Az idő mintha megállt volna.

- Gyere, vissza kell mennünk. - Felállt és engem is felhúzott maga után. Csendben lépkedtünk egymás mellett a szállóig. Szemem sarkából néztem őt és azt kivántam, bárcsak mindig ilyen lenne.

**********

A bál estéje hamar eljött. Yuki a Kanametol kapott ruhájában gyönyörű volt akár csak egy hercegnő. Én egy nagyon egyszerű ruhában voltam. Nem rajongat annyira a bálokért. Az iskola aulájában tartottuk és a hangulat is nagyon jó volt. Minden volt ami egy bálhoz kellett. Zerot sikerült rávennem, hogy ő is kiöltözzön. És de jól tettem. Baromi jól állt neki a... Aztán az egyik lány oda ment hozzá. Ráfáztál szivi, ő nem táncol. A következő pillanatban csak annyit látok hogy a csaj megfogja a kezét és maga után húzza a táncoló párok felé. Zero egy minimális ellenkezést sem mutatott. Lángoló szemekkel néztem a lányra és elképzeltem ahogy  letépem a karjait, aztán vissza varrom és megint kitépem. Yuki az erkélyen táncolt Kanameval, Zero pedig azzal a kis... Inkább nem is hergelem magam. Miután meguntam hogy a falnak dőlve tátom a számát, úgy döntöttem elég volt ebből a bálból és inkább vissza megyek a szobámba.

Régen sokat voltam egyedül de soha nem zavart. Most viszont magányos voltam. Mindenki éli az életét énmeg csak vagyok és nem haladok előre. Mi velem ha vége a sulinak? Sóhajtottam egyet. Elég volt a depresszióból inkább csinálok nekik valami vacsit. A konyhába mentem, de azon a hülye gondalatok csak nem hagytak békén. Épp a zöldséget vágtam amikor kivágódott az ajtó, a kezemben megcsúszott a kés, az ujjamból pedig elkezdett szivárogni a vér. Zero állt mögöttem és kapkodta a levegőt, mintha idáig futott volna.

- Mégis miért jöttél el?! - szegezte nekem a kerdest haragosan.

- Annyira jól elvoltatok én pedig elfáradtam. Gondoltam vissza jövök és főzők valamit. - kamuztam - Hol hagytad a kis barátnődet? - kérdeztem szúrós. Nem bírtam megállni.

- Hát ez a bajod? - lépett a hátam mögé - Nem kell féltékenynek lenned,  Ayami addig nem hagyott békén ameddig nem mentem tancolni vele, de egy kicsit se élveztem.

- Nem vagyok féltékeny!! - kaptam felé a fejem.

- Persze, akkor csak meleged lehet azért vagy ilyen piros. - francba már... - Tényleg csak ennyi volt. De megijedtem amikor nem találtalak. Felé nyújtottam elvágott ujjamat. - Nehogy azt hidd hogy a véred miatt szoktam veled lenni. - megfogta a karom, magához húzott és megölelt. Az a furcsa érzés a gyomromban megint előjött. - Az arca annyira közel volt az enyémhez. A tenyerét a tarkómra csúsztatta. Alig pár centi választott el minket... Amikor kivágódott az ajtó, és bejött rajta Yuki és az igazgató.

- Jaj, ne haragudjatok gyerekek, megzavartunk valamit? - kerdezte kínosan az igazgató, én pedig legszívesebben bele vertem volna a fejemet egy falba.

Zero

Esküszöm kinyírom. Mérgesen ránéztem, Izanamit pedig elengedtem. Egyébként is mi a francot művelek? Nem csókolhatom meg csak úgy. Yuki sejtelmesen rám nézett de én csak egy ,,Mivan?" nézést küldtem felé.

- Segítek megfőzni a vacsorát. - megfogta Izanami karját és behúta magával a konyhába.

- Én nem vagyok éhes. A szobámban leszek. - Ennyit mondtam csak és már indultam is. A szobába belépve elő vettem a kis fekete dobozt, és egy pohár vizet. Bármennyire us utálom ezt muszáj ha meg akarom védeni Izanamit saját magamtól. Erre gondoltam, mikor végre sikerült lenyelnem.

BloodMoonDonde viven las historias. Descúbrelo ahora