Izanami
- Gyűlölhetsz érte, de akkor is segíteni fogok neked. - suttogtam Zeronak. Lenézett a szemembe. Annyira nyugodt volt a tekintete.
- Mintha bárki is tudna téged gyűlölni. - Suttogta vissza. A homlokát az enyémnek támasztotta és csak néztük egymást. Az idő mintha megállt volna.
- Gyere, vissza kell mennünk. - Felállt és engem is felhúzott maga után. Csendben lépkedtünk egymás mellett a szállóig. Szemem sarkából néztem őt és azt kivántam, bárcsak mindig ilyen lenne.
**********
A bál estéje hamar eljött. Yuki a Kanametol kapott ruhájában gyönyörű volt akár csak egy hercegnő. Én egy nagyon egyszerű ruhában voltam. Nem rajongat annyira a bálokért. Az iskola aulájában tartottuk és a hangulat is nagyon jó volt. Minden volt ami egy bálhoz kellett. Zerot sikerült rávennem, hogy ő is kiöltözzön. És de jól tettem. Baromi jól állt neki a... Aztán az egyik lány oda ment hozzá. Ráfáztál szivi, ő nem táncol. A következő pillanatban csak annyit látok hogy a csaj megfogja a kezét és maga után húzza a táncoló párok felé. Zero egy minimális ellenkezést sem mutatott. Lángoló szemekkel néztem a lányra és elképzeltem ahogy letépem a karjait, aztán vissza varrom és megint kitépem. Yuki az erkélyen táncolt Kanameval, Zero pedig azzal a kis... Inkább nem is hergelem magam. Miután meguntam hogy a falnak dőlve tátom a számát, úgy döntöttem elég volt ebből a bálból és inkább vissza megyek a szobámba.
Régen sokat voltam egyedül de soha nem zavart. Most viszont magányos voltam. Mindenki éli az életét énmeg csak vagyok és nem haladok előre. Mi velem ha vége a sulinak? Sóhajtottam egyet. Elég volt a depresszióból inkább csinálok nekik valami vacsit. A konyhába mentem, de azon a hülye gondalatok csak nem hagytak békén. Épp a zöldséget vágtam amikor kivágódott az ajtó, a kezemben megcsúszott a kés, az ujjamból pedig elkezdett szivárogni a vér. Zero állt mögöttem és kapkodta a levegőt, mintha idáig futott volna.
- Mégis miért jöttél el?! - szegezte nekem a kerdest haragosan.
- Annyira jól elvoltatok én pedig elfáradtam. Gondoltam vissza jövök és főzők valamit. - kamuztam - Hol hagytad a kis barátnődet? - kérdeztem szúrós. Nem bírtam megállni.
- Hát ez a bajod? - lépett a hátam mögé - Nem kell féltékenynek lenned, Ayami addig nem hagyott békén ameddig nem mentem tancolni vele, de egy kicsit se élveztem.
- Nem vagyok féltékeny!! - kaptam felé a fejem.
- Persze, akkor csak meleged lehet azért vagy ilyen piros. - francba már... - Tényleg csak ennyi volt. De megijedtem amikor nem találtalak. Felé nyújtottam elvágott ujjamat. - Nehogy azt hidd hogy a véred miatt szoktam veled lenni. - megfogta a karom, magához húzott és megölelt. Az a furcsa érzés a gyomromban megint előjött. - Az arca annyira közel volt az enyémhez. A tenyerét a tarkómra csúsztatta. Alig pár centi választott el minket... Amikor kivágódott az ajtó, és bejött rajta Yuki és az igazgató.
- Jaj, ne haragudjatok gyerekek, megzavartunk valamit? - kerdezte kínosan az igazgató, én pedig legszívesebben bele vertem volna a fejemet egy falba.
Zero
Esküszöm kinyírom. Mérgesen ránéztem, Izanamit pedig elengedtem. Egyébként is mi a francot művelek? Nem csókolhatom meg csak úgy. Yuki sejtelmesen rám nézett de én csak egy ,,Mivan?" nézést küldtem felé.
- Segítek megfőzni a vacsorát. - megfogta Izanami karját és behúta magával a konyhába.
- Én nem vagyok éhes. A szobámban leszek. - Ennyit mondtam csak és már indultam is. A szobába belépve elő vettem a kis fekete dobozt, és egy pohár vizet. Bármennyire us utálom ezt muszáj ha meg akarom védeni Izanamit saját magamtól. Erre gondoltam, mikor végre sikerült lenyelnem.
