Átlagos este volt. A nappaliban társasoztunk a szüleimmel. Sok mindennek örülök, de az anyával és apával töltött pillanatokat élveztem a legjobban. Az a szeretet, figyelem és törődés amit tőlük kaptam mindennel felért. Sose akartam, hogy vége legyen a sok boldog pillanatnak, azt hittem örökké így lesz... Tévedtem. A mai estén minden megváltozott. Hangos dörönbölés szakította félbe a családi hangulatot. Anya és apa ijedten néztek össze. A tekintetükben zavarodottságot vettem észre.
-Hitomi menjetek be a szobába és rejtsd el. - mondta apa anyának, majd rám nézett, és elmosolyodott.
Anyám kézen fogott, berohantunk az egyik hátsó szobába, és leültünk a sarokba. Anya szorosan magához ölelt én pedig azonnal hozzábujtam, amint egy hatalmas reccsenés zavarta meg a csendet. Ezután a hirtelen történő zajokat szinte fel sem fogtam, mert anyám riadt tekintetét néztem, aki minden erejével azon volt, hogy a figyelmemet magára vonja. Két tenyere közé fogta az arcomat és a lehető legmegnyugtatóbb hangján suttogott hozzám.
-Figyelj rám kicsim! Bármi történjék is ne gyere ki ebből a szobából. - magához ölelt - Nagyon szeretlek kislányom, sose felejtsd el, hogy mi mindig veled leszünk. - féltem... olyan volt mintha éppen elbúcsúzna. Megpuszilta a homlokomat aztán az ajtóhoz lépett és amilyen halkan csak tudta, bezárta maga után, és otthagyott a sötét szobában.
Nem tudom mennyi idő telhetett el, de az ijesztő hangoknak vége lett. Minden bátorságomat összeszedtem, és lábujjhegyen odaosontam az ajtóhoz, figyelve hogy ne csapjak zajt. Kinyitottam, és elsápadtam mikor megláttam mi lett a házunkból. A bejárati ajtó betörve, bútorok eltolva és felborítva, a tükröt összetörték, díszpárnákat szétdobálták... És mindent beborított a vér. Megláttam a szüleim mozdulatlan testét. Akkor ott, valami megmagyarázhatatlan dolog zajlott le bennem, az a félelem ami a hatalmába kerített teljesen lebénított. Csak álltam, remegtem és sírtam. Ekkor egy hangos morgást hallottam, a hang irányába néztem és szembe találtam magam egy szörnyeteggel. Mindene tiszta vér volt, a szájából kitüremkedtek tűhegyes szemfogai, a szeme pedig vörösen izzott. Tudtam, hogy el kell menekülnöm onnan amilyen gyorsan csak tudok. A talpamat megvágta egy törött pohár szilánkja és hátraestem. Elindult felém a férfi, szemeim előtt pedig lepergett rövid életem minden pillanata.
Hirtelen fülsüketítő dörrenés hallatszódott, a szörny összeesett előttem. A rettegéstől megbénulva meredtem magam elé, amikor egy férfi és egy nő rohant oda hozzám, és kedves hangon próbáltak megnyugtatni, de a szavakat szinte fel sem fogtam.
Tudtam, hogy az életem már sosem lesz olyan, mint amilyen eddig a napig volt.
