Eléggé meglepődött mindenki, amikor kiderült hogy együtt vagyunk. Természetesen Yuki örült a legjobban. Sokan nem is hitték el, mivel nem lógtunk egész nap egymáson. De amikor kettesben voltunk az csodálatos volt. Jelenleg is épp hozzá tartottam. Amikor benyitottam a szobájába hangos köhögést hallottam. Zero egy pohár vizet és a tablettákat markolat. A tetste elutasítja a gyógyszert. Egy percig se haboztam. Kivettem a kezéből a dolgokat és leültettem az ágyra. Vissza siettem az ajtóhoz és elfordítottam a zárban a kulcsot.
- Mégis mit művelsz? - kérdezte kíváncsisággal és haraggal a hangjában. Ki gomboltam az ingem felső részét és az ölébe ültem.
- Ne aggódj. Senki se fogja megtudni. - a multkori kifogásaimat is elhitték. Bíztam benne, hogy most is el fogják. Tarkójára csúsztattam a kezem és megtámasztottam a fejét, hogy ne huzódjon el, és az arcához nyomtam a nyakamat, de el tolt magától.
- Az se érdekel ha megtudja az egész világ hogy szörny vagyok! - A szemei vörössé váltak, az izmai megfeszültek, és a beszéd is nehezebben ment neki - Így is... túl sokat... bántottalak már. - hörögte és próbált letolni magáról. Két kezem közé fogtam az arcát és rámosolyogtam.
- Gyerünk. Nem akarlak elveszíteni. Tedd meg kettőnkkért. - szorosan hozzányomtam az arcát a nyakamhoz, hogy ne is legyen ideje gondolkozni. Éreztem a forró lehelletét, és az óvatos puszit amit a nyakamra adott, és utána a hegyes fogait ahogy a bőrömbe vájnak. Éreztem ahogy a vérem vegigfolyik a mellkasomon. Le akartam törölni, amikor megláttam hogy a ,,vérem" átlátszó. Zero sírt. Azt hittem meg szakad a szívem. Utáltam ezt, ő semmiről sem tehet. Letöröltem arcáról a könnyeket, és simogattam az arcát. Amikor már kezdett homalyosodni a látásom megpróbáltam eltolni magamtól. - Zero... Elég lesz... - mint aki nem hallja - Kérlek.. hagyd abba... - megfogta a csuklómat és hátra döntött az ágyon. Hozzám simult izmos teste, amit élveztem volna is egy másik szituációban. Mohón szívta a véremet. Már alig voltam magamnál mikor meghallottam egy hangot.
- Annyira csábít a vére, hogy nem bírsz betelni vele? - Ezután pedig elnyelt a sötétség.
Zero
Az a rohadt gyógyszer... Hiába küzdöttem nem birtam lenyelni. Arra eszmeltem fel, hogy Izanami az ágy felé húz majd az ölembe ül és a nyakát a számhoz nyomja. A francba... Puha bőre, az illata.. annyira csábított. Gyűlölöm magam amiért ennyit szenved. Próbáltam ellenkezni de nem ment. Nem birtam vissza fogni magam, nekiestem, és minden erőmmel próbáltam fékezni magam. Amit nem birtam. Megragadtam a kezét és az ágyra döntöttem, rá másztam és újra szívni kezdtem a vérét.
- Annyira csábít a vére, hogy nem bírsz betelni vele? - Kuran... Az alattam fekvő eszméletlen lányra néztem akit annyira szeretek, és mégis... Nem tudom megvédeni magamtól. Lassan lemásztam róla. Az ágy szélére húzódtam és beletúrtam a hajamba. Kaname közelebb jött és a karjába vette Izanamit. Nem érhet hozzá senki.
- Jaj nekem. - mondta a legnagyobb nyugalommal, miután találkozott gyilkos tekintetemmel - Csak a szobájába viszem, pihenni kell. - válaszomat meg se várva átvitte a szemben lévő szobába. Utánuk mentem és amint letette az ágyra, odaléptem, betakartam, és adtam egy puszit a homlokára.
- Sajnálom. - mondtam nekj halkan, de tudtam hogy ugyse hallja. Közben Kaname egy szó nélkül elment. Csak azért jött hogy leállítson.
A szobámban szidtam magamat milyen hülye és felelőtlen is vagyok, amikor megéreztem. Az a nő... Itt van az iskola területén egy másodpercig se gondolkoztam megfogtam a fegyverem és rohantam. Most egyszer és mindenkorra végzek vele. Amikor berohantam az éjjelis szállóba, onnan pedig az emeletre. Az egyik szobában pedig ott volt... Hio Shizuka. A nő aki tönkre tette az életem. Éreztem ahogy a düh hatására a szemeim pirosak lesznek.
- Rég találkoztunk, Zero. - mondta halal nyugodtan azzal az idegesítő mosollyal a száján. Megölöm.
- Garantálom, ez lesz az utolsó, hogy látjuk egymást. - mondtam, és felé tartottam a fegyveremet. Már lőni akartam, amikor Shizuka és közém ugrott valaki. Maszkját levette, nekem pedig a szívem is megállt.
- Ichiru?
