Az életem mindennapjai

10

Nem emlékszek nagyon semmire. Csak a pofonra,az viszont nagyon nagy volt.

A következő emlékem már az volt,hogy a szálláson fekszek a kanapén,felettem pedig aggódva nézz rám mindenki.

-Jól vagy?-kérdezte Noah.

-Úristen Sadie,végre felébredtél!-örvendezett Finn.

-Mi-mi történt?-kérdeztem.

-Azt hiszem Donna és a barátnőd laposra vertek egy mosdóban-jelentette ki Caleb,majd Millie intett,hogy kicsit finomabban fogalmazzon

-De most már jól vagy-közölte Gaten,és bekapcsolt valami borzalmas mulatós zenét.

-Igen,jól vagyok.

-Nem,Sadie,nem állhatsz még fel. Mi kell?-fürkészett Finn

-Még egy pohár vízért se mehetek ki a saját lábamon?

-Nem mert aggódunk érted-felelte Noah

-Igen,és jobb lenne,ha felhívnád a szüleidet.

-Miért? Megölnének,ha ezt megtudnák. 

-Lehet,de ők tudják,hogy mi a teendő-mondta Millie

Megkértem Calebet,hogy hozza ide a notebookom,és már nyitottam meg a Skypeot,hogy hívjam anyát.

-Hé,biztos,hogy jó ötlet ez?-kérdezte Finn.

-Igen,miért?-kérdezett vissza Gaten.

-Mert lehet,hogy a szülei túl képzelik a helyzetet,és eljönnek Sadie-ért.

-Én is ezt mondtam,jó,hogy valaki úgy gondolkodik legalább mint én.-mondtam.

-Ugh,az nem lenne jó-aggódott Millie

-Jah,főleg,hogy most kaptam egy levelet Matt-tól. Két nap,és elszeretnék kezdeni a forgatást,jobb ha minél hamarabb túl esünk rajta.-jelentette ki Noah.

-Szívás-közölte Caleb.

-Nem fogom őket felhívni.

-Szerintünk se.-mondta egyetértve mindenki.

--

Délután elmentünk dodzsemezni.

Elsőnek otthon akartam maradni (a szálláson) de az orvosok megállapították,hogy nyugodtan mehetek.

Kettő személyes dodzsem autók voltak. Millie Noah-val ment,Gaten Calebbel,én meg Finnel. Finn vezetett az első körben.

-Sadie,készen állsz?-kérdezte.

-Azt hiszem.

-Csak mondom,én olyan vagyok,hogy mindenkinek neki megyek,aki jön,szóval készülj fel csajszi,de tudom,hogy meg se fog kottyani-kacsintott.

-Aha-mosolyogtam.

Vissza mosolygott. Nagyon jó volt látni a mosolyát,legszívesebben örökké néztem volna,de sajna nekünk jöttek Noah-ék.

-Gyerünk Finn,adj nekik!-biztattam,majd elindultunk mi is.

--

Nap végén nagyon fáradtak voltunk. Aztán mivel nagyon jól éreztük magunkat,kitaláltuk,hogy elakarunk menni strandra is.

-Millie,miért nem megyünk most a strandra?-kérdezte Caleb

-Mert már késő van,de szavamat adom,hogy holnap elmegyünk.

-Nemááár-ordítottuk egyszerre

-Akkor mondjuk az nem jó,ha most felülünk még valamire,holnap pedig egész nap strand?

-DEEE!!-mondtuk szintén egyszerre.

A szituációban úgy éreztem magam,mintha Millie lenne az anyukánk,mi meg a hiperaktív kisgyerekek:)

--

Csak Finnel mentünk haza,de már akkor,amikor az ég korom sötét volt. A többiek elmentek vacsoráért,én pedig már kifáradtam,ezért Finn felajánlotta,hogy jön velem. Kedves tőle.

-Jobban vagy a tegnapi óta?-kérdezte.

-Igen,csak még mindig nagyon fáj,hogy képes volt megverni a volt legjobb barátnőm.

-Hát azt elhiszem. Nekem is nagy trauma lenne.

Kinyitottam az ajtót,majd elkezdtem Netflixezni. Finn addig pattogtatta a kukoricát.

-És amúgy..-kezdett bele-miért akartál jelentkezni az ST-be?

Nem mondhattam azt,hogy miatta.

-Hát,szimpi sorozat volt,meg minden.-hazudtam,majd leült mellém Finn,és gyanakvóan végig nézett rajtam.

-Ühüm,értem

Aztán bele merültünk a The End of the f***ing world-be,míg én el nem aludtam,és a fejemet ráhajtottam Finn-re.

-to be continued-

Kitalált történet,saját story