Protego Diabolica

3. Az árvaház (Marvolo)

A következő héten kezdtem el a kutakodást, a mugli árvaházakban, azonban azt nem gondoltam, mikor elkezdtem ezt az egészet, hogy ilyen nehéz lesz és ennyi ideig fog tartani. Lassan már négy hét is eltelik és még csak egy varázslóhoz hasonló gyereket se láttam, pedig igazán figyeltem. Mostanra kezdem elveszteni a kezdeti lelkesedésemet. Így jutok el addig, hogy már azon gondolkodom, hogy lehet hallgatok Abraxasra meg Theseusra és keresek egy árvát a varázsló világon belül.

- Ez lesz az utolsó, ha itt se találok... - Nem fejezem be a mondatot, ahogy belépek az árvaház kapuján, majd bekopogok az ajtón. Egy kedves szőke hölgy nyit ajtót.

- Jó napot! Kit tisztelhetek az úrban? - Kérdezi mosolyogva, én pedig viszonozom a gesztust.

- Jó napot, kis hölgy! Tom Marvolo Riddle vagyok és azért jöttem, mert szeretnék örökbe fogadni egy gyermeket. - Magyarázom a hátam mögött összefogva a kezeimet.

- Oh, értem uram. Erre tessék kérem. - Vezet be egy kellemes hangulatú szobába és kínál hellyel. - Kérem, várjon itt uram. Szólok Mrs. Wrightnak, ő a vezetőnk. - Mosolyog rám, majd sarkon fordul és elviharzik. Én körbenézek a szobán, egy pillanatra a hideg is kiráz ez a szoba majdnem olyan, mint amilyen az én árvaházamban volt és kicsit sem tetszik ez a hasonlóság.

- Mr. Riddle? - A nevem hallatára azonnal az ajtó felé fordulok és majdnem kitátom a szám a látványtól, ez a nő is majdnem kiköpött mása Mrs. Colenak.

- Én vagyok hölgyem! - Biccentek egyet, mire a nő leül elém, arcán ugyanazzal az álmosollyal, ami Mrs. Cole arcán is mindig ott virított.

- Annabelle Wright vagyok, ennek a helynek az igazgatója. Hallottam Mariatól, hogy örökbe szeretne fogadni egy gyereket. Mondja csak milyen gyermeket keres? - Kérdezi oldalra döntve a fejét.

- Olyat, amelyik okos, szófogadó. Lehetőleg fiút, de a lányokkal sincs bajom, és ha lehet nem szeretnék hat évesnél idősebbet. - Mondom el azt a kis mondókát, amit mindig. Persze ez mind egyáltalán nem fontos, ami engem érdekel az az, hogy varázsló vagy boszorkány legyen, de ezt csak nem mondhatom a nőnek.

- Értem! - Biccent egyet. - Lenne kedve megnézni a gyerekeket? Éppen kinn játszanak, én addig elő tudom keresni a megfelelő gyermekek papírjait. - Mosolyog rám ártatlanul.

- Ez nagyon hasznos lenne. Köszönöm. - Nézek rá hálásan, hogy ne tudja, hogy bármit megtennék, hogy eltűnjön a közelemből.

- Maria! - Kiáltja el magát, mire megjelenik a szőke lány az ajtóban. - Kísérd ki Mr. Riddlet az udvarra, aztán hozd kérlek át ide az adoptálási papírokat. - A lány biccent egyet.

- Erre tessék uram. - Int nekem, én pedig követem őt a szürke folyosón ki az udvarra. Ugyanúgy fellélegzek, mikor kilépek a levegőre, mint gyermekkoromban mindig. - Ha Mrs. Wright készen lesz visszajövök önért uram. - Mondja még a lány, majd elfordul és magamra hagy. Én pedig végignézek a gyerekeken. A legtöbben együtt játszanak és fogócskáznak. Már éppen azon gondolkodom, hogy megpróbálom letapogatni a mágiámmal a helyet, mikor a tekintetem megakad egy gyereken, aki egy nagy fa alatt ül egyedül. Kicsi termete ellenére egy nagy könyvet fog a kezében és elmélyülten olvassa. Meggondolom magam és a letapogatás helyett, inkább odasétálok a fiúhoz a többi gyerekkel mit sem törődve. Mikor mellé érek pedig megszólalok.

- Szabad lesz fiatal úr? - Kérdezem mellette a földre mutatva. Azonban mikor a gyerek felnéz rám kitágulnak a szemeim, levegőt is elfelejtek venni, ahogy az a két smaragdzöld szem jegesen rám szegeződik. A homlokán ott van a seb, ami kísértetiesen hasonlít egy varázslat által hagyott hegre. De mielőtt tovább gondolkodhatnék a fiú visszabújik a könyvbe.

- Szabad, de nem hiszem, hogy az úr velem akar lenni. A többiek szerint furcsa vagyok. - Mondja jeges hangon, én elmosolyodok és leülök mellé.

- Akkor tökéletes helyen vagyok. Mit olvasol? - Kérdezem kíváncsian, ő gyanakodva felnéz rám.

- Az egyik iskolás tankönyvét. - Mondja végül.

- Szóval érdekelnek a komoly dolgok. Miért tartanak téged furcsának a többiek? - Kérdezem.

~ Gyanúsan sokat kérdez ez az ember tőled! Ugye nem akar bántani?! ~ A hirtelen kígyó hangra meglepetten pislogok, főleg mikor megjelenik az állat feje a fiú vállánál.

~ Csitt! Elijeszted! ~ Szidja le a fiú szikrázó szemekkel, én meg majdnem kitátom a számat, de azért sikerül kontrollálnom magam és csak elmosolyodok.

- Ezért mondják, hogy furcsa vagy? Szép állatod van! - Mondom mosolyogva.

- Ezért is! - Biccent egyet.

~ Biztos ne harapjam meg? ~ Kérdezi a kígyó, én meg szúrós szemekkel nézek rá.

~ Az lenne életed utolsó tette! ~ Sziszegem a választ gondolkodás nélkül, mire mind a ketten meglepetten néznek rám.

- Maga is tud velük beszélni? - Szó szerint látom a szemében a reményt. Ezt a reményt éreztem én is, mikor Dumbledore megjelent.

- Igen, és mást is tudok, amit a többiek nem. - Mosolygom a fiúra.

- Harry vagyok! Harry Potter! Legyünk barátok! - Nyújtja ki a kezét felém.

- Marvolo vagyok! Tom Marvolo Riddle! Mit szólsz, ha inkább kiszabadítanálak innen titeket? - Kérdezem egyet kacsintva.

- Mit kér cserébe? - Húzza vissza a kezét.

- Csak, hogy gyere velem és próbálj meg nyitni felém. Olyan vagyok, mint te. Ha kijutunk innen. - Nézek gyűlölettel az árvaház felé. - Akkor mindent elmagyarázok neked Harry. - Mondom mosolyogva. ~ Oh, jut eszembe! Marvolo vagyok! Szabad megtudnom a nevét? ~ Nézek a kígyóra, akinek tisztán látom a szemében a meglepetést.

~ Skylla! ~ Suttogja bátortalanul, mire elmosolyodok.

~ Örvendek a találkozásnak. Remélem nem bánod, de otthon lesz egy másik kígyó is. Biztos örülni fog a társaságnak. Néha már sok vagyok neki. ~ Mondom mosolyogva, de meglátom az ajtóban a szőke lányt, aki ide hozott.

- Marvolo? - Hallom meg Harry hangját, ahogy felállok.

- Igen? - Nézek le rá.

- Elviszel innen? - Kérdezi a könyvet szorítva.

- Esküszöm, vagy ne legyek Marvolo Mardekár! - Mosolygom, a fiú is elmosolyodik, majd feláll.

- Akkor összekészülök. Mr. Riddle! - Biccent egyet.

~ Most mi van Harry! Ki az a Mardekár és miért mondta Riddle, hogy az a neve? ~ Hallom meg a kígyó hangját, ahogy a távolodó Harryvel beszél.

~ Az az igazi neve! A gyűrűjén ott van a kezdőbetű, pecsétgyűrű, biztos valami nagy úr. Úgyhogy legyél udvariasabb! ~ Dorgálja meg, én meg kuncogom, ahogy odalépek a falfehér szőke lányhoz, aki remegve vezet vissza abba az átkos szobába.

- Sikerült megismerkednie a gyerekekkel Mr. Riddle? - Kérdezi az igazgatónő mosolyogva.

- Igen és már tudom is kit szeretnék. - Húzok egy gonosz mosolyt az ajkaimra.

- Ennek nagyon örülök uram! Kérem üljön le és mutassa meg melyikük is az? - Én megteszem, amit kér, de a kiterített fényképes adatlapok egyike se Harryé.

- Nincs itt! - Mondom komolyan, a nő pislogni kezd.

- Akkor melyikük lenne az, uram? - Kérdezi én pedig szélesen elmosolyodok, ahogy hátra dőlök a székben.

- Harry Potter!