Protego Diabolica

5. A nagy nap (Harry)

Olyan nap volt, mint a többi, reggel felkeltem és Skyllával találtam magam szemben. Felöltöztem és nekikezdtem a délelőtti feladataimnak. Az idő szinte elrepült, a többiek ma még nem próbáltak meg bántani. Mintha nagyon mernének, lassan megtanulják, hogy ha velem packáznak annak rossz vége lesz. Az ebéd is minden bonyodalom nélkül lement, majd délután mivel ma jó idő van így megint ki lettünk küldve az udvarra. Én az egyik iskolás tankönyvével a kezemben telepszek le a megszokott helyemre a fa alatt, hogy olvasni kezdjek. Ez egészen addig megy, amíg Skylla meg nem jelenik mellettem.

~ Megint jött egy nagy ember. ~ Morogja, én meg csak fújok egyet. Már régen letettem róla, hogy egyszer elvisznek engem innen. Sose visznek el, mindenkinek rendes gyerek kell, vagy kis aranyos, nem ilyen okoska, meg furcsa, mint én. Kinek is kellenék én? Kinek kellene egy gyerek, aki kígyókkal beszélget és különös dolgok történnek körülötte.

~ Majd elmegy! ~ Vetem oda a kígyómnak, ahogy visszamerülök a könyvbe, már nem is foglalkozva a környezetemmel. Egészen addig, amíg meg nem szólítanak. A férfi valamiért furcsa, de nem tudom rátenni a kezem miért, viszont ezen hamar változtat, mikor megjelenik a kígyóm, akiből kijött az anyuka és meg akar védeni. Nagyon meglep, hogy a férfi érti, amit Skylla mond, én voltam az egyetlen, aki értette Skyllát. Aztán a férfi be is mutatkozik és megígéri, hogy elvisz. A remény, amiről azt hittem már régen meghalt bennem, most újra fellángolt és őszintén egy kicsit aggódom is, miközben összeszedem a dolgaim, ruhám alá rejtem Skyllát és a főbejárathoz állok. Aggódom és félek, hogy megint itt hagynak, vagy visszahoznak! Mi lesz, ha nem tetszem neki? Ha nem ilyen gyereket akar? Mikor Marvolo megjelenik a folyosón és kedvesen mosolyog rám, egy kicsit megnyugszom. Tényleg elkerülök innen. Tényleg itt hagyom ezt a helyet. Meglep, mikor elkéri a csomagom, de kicsit félve azért átadom neki a kis bőröndöm, majd némán követem ki az árvaházból. Aztán nem bírok a kíváncsiságommal, így megtudakolom, hogy hová megyünk. Mikor befordul egy sikátorba az összes baljós gondolat előjön a tudatom mélyéről. Majd lassan kezd elpárologni, ahogy a varázslatról mesél. A mellkasom dagad a büszkeségtől. Tudtam, tudtam, hogy más vagyok, mint a kis férgek az árvaházban. Tudtam, hogy nem vagyok egyedül.

- A kis kígyód biztonságos helyen van? - A hirtelen kérdésére csak biccentek. - Rendben. Akkor gyere, itt az ideje, hogy haza menjünk. - Mosolyog rám biztatóan, ahogy felém nyújtja a kezét, én óvatosan fogadom el, azért nem vagyok ostoba, hogy mindenkiben azonnal megbízzam. - Kapaszkodj erősen Harry. Furcsa érzés lesz és ha rosszul leszel utána csak szólj nyugodtan. - Magyarázza, amivel csak azt éri el, hogy megijedjek, de valószínűleg nem rejtettem el elég gyorsan, mert folytatja. - Ígérem, hogy vigyázom rád! - Néz egyenesen a szemeimbe. Én meg biccentek egyet. - Készen vagy?

- Kész! - Felelem, mire olyan érzés fog el, mintha valaki keresztül akarna passzírozni egy csövön, majd azonnal el is múlik, de a gyomrom sikeresen felfordul és eltart egy darabig mire helyre jön. - Ez mi volt? - Nyögöm ki nagy sokára, mikor úgy érzem, hogy nem adom vissza az ebédemet.

- Hopponálásnak hívják, gyors utazás két hely között. A varázslókat könnyen felismerik a muglik, ha túl sokat vannak körülöttük, ezzel gyorsabban utazhatunk. - Magyarázza, én pedig összeráncolom a homlokom.

- Mi az a mugli? - Kérdezem komoly tekintettel és igyekezve leplezni, hogy iszonyú kíváncsi vagyok.

- Olyan emberek, akiknek nincs mágiája. - Mondja, mintha ez lenne a legtermészetesebb dolog.

- Maga nem mugli igaz? - Csak biccent a kérdésemre. - Én sem vagyok az. - Mondom megkönnyebbülve. - Marvolo, az normális, ha megtörténnek azok a dolgok, amiket akkor akarok, ha mérges vagyok?

- Véletlen mágia kitörésnek hívják, igen normális, bár azok nem akaratlagos dolgok, ha te tudod is irányítani a dolgokat olyankor akkor nagyon erős varázsló vagy. - Erre csillogni kezdenek a szemeim.

- Te tudtad? - Kérdezem végül.

- Igen, én tudtam. Ahogy a kígyókkal is tudok beszélni, mint te. Erről viszont tudnod kell, hogy még a varázslók közt is különleges. Csak kevesen tudnak így beszélni.

- Te mennyi ilyet ismersz? - Kíváncsiskodom, ő meg sóhajt egyet.

- Téged. - Mondja, majd megfogja a kezem. - Na, de menjünk beljebb, körbe vezetlek és Naginit is meg kell ismernetek! - Kacsint rám. ~ Apropó Nagini! Skylla előjöhetsz, nézz te is körül. ~ Mondja a kígyónak, aki ki is dugja a fejét az ingem alól. Most már időm van a helyet is megnézni ahol vagyok. Egy hatalmas kastély udvarában sétálunk a sötét kövekből készült épület felé, ami messziről mutatja, hogy a lakója nem mindennapi ember. Benn Marvolo tart egy kisebb körbevezetést. Én meg elámulok a sok egyszerű, mégis lélegzetelállító díszítés láttán, ahogy igyekszem agyamba vésni mindent, amit örökbefogadóm mond, mind a helyről, mind a különböző varázslatokról. Végül egy ajtó előtt állunk meg. - Ez lesz a te szobád, az ott szemben az enyém, ha bármi kell ott vagyok. Szóval, menj csak be, nézd meg. Kíváncsi vagyok hogy tetszik. - Szavaira benyitok és be is lépek, de a látványtól tátva marad a szám. Egy hatalmas szoba, amiben mindent a zöld és az ezüst szín ural. Hatalmas ágy, amilyet csak könyvekben láttam, zöld ágytakaróval. Saját könyvespolc, egy íróasztal, egy kis asztal két fotellal és két hatalmas ablak, ahonnan a késő délutáni napfény halványan árad be az ezüst szegélyes zöld függönyök mögül. Meg két ajtó, amiket nem tudom hova vihetnek.

- Ez elképesztő! Tényleg az enyém? - Kérdezem Marvolora nézve, ő meg biccent egyet.

- Bizony. Innentől semmiben sem lesz hiányod. Gondolom szeretnél kicsit egyedül lenni. - Bólintok egyet. - Emlékszel hol van a könyvtár?

- Igen! - Válaszolok, mire ő megint biccent egyet.

- Rendezkedj be nyugodtan, pihenj egy kicsit fedezd fel a szobát, aztán a könyvtárban megtalálsz. Szeretnélek titeket bemutatni majd Nagininek, mielőtt összefut Skyllával magától és összekapnak, hogy kinek a területén vannak. - Kuncogja, mire én is kuncogni kezdek.

- Marvolo! - Szólítom meg mikor az ajtóhoz lép, ő rám néz. - Köszönöm! - Mondom őszintén.

- Semmiség Harry! Én is örültem volna, ha valaki megteszi ezt nekem! - Mosolyog rám, ahogy kilép a szobából és becsukja az ajtót.

~ Komolyan itt fogunk lakni Harry? ~ Hallom meg Skyllát, de csak biccentek egyet, ahogy a két titokzatos ajtó egyikéhez lépek. Amint kinyitom egy szobával találom magam szemben teli ruhákkal. Ahogy beljebb megyek a kezem végighúzom az anyagokon, amíg meg nem állok.

- Ez lesz az! - Mondom izgatottan, ahogy megérzem, hogy bizsereg a kezem. Leveszem a ruhát a fogasról és kiviszem az ágyra, majd kinyitom a másik ajtót. Tátva marad a szám mikor meglátom a hatalmas fürdőszobát, amikor pedig a kád megtelik vízzel még nagyobbra nyitom, pedig csak megfordult a fejemben, hogy le kellene fürdeni. Viszont, ha már így alakultak a dolgok, akkor megmosakszom, mielőtt Marvolo után megyek.