Éppen arról beszélgetünk Sanguinivel, hogy az iskola rendszere milyen jól át lett alakítva, ahhoz képest, ami korábban volt, mikor valaki kopog a szoba ajtaján. Egyszerre nézünk oda, de a szerkezet nem nyílik ki. A vámpír felemeli a mutató ujját a szája elé és feláll, majd az ajtóhoz megy és óvatosan kinyitja azt.
- Helló Sanguini, az unokámért jöttem! - A hangra azonnal talpra ugrom.
- Nagyapa! - Sietek az ajtóhoz, hogy lássam a szőke férfit, aki mosolyogva integet nekem.
- Szia Hadrian! - Int nekem nagyapa. - Szóval, beengedsz barátom, vagy menjek be magamtól? - Kérdezi a férfi a vámpírt.
- Rohadj meg Merlin és gyere be! - Áll ki az ajtóból.
- Örülök, hogy még mindig emlékszel a nevemre, de nem kell így beszélned velem. Csak természetes, hogy aggódom az unokámért, ha szó nélkül eltűnik. Az apád halálra izgulja éppen magát. - Néz rám morcosan, én meg nagyot nyelek.
- Mintha Marvolo Mardekárt bármi is érdekelné azon kívül, hogy a varázslók felsőbbrendűségét hirdesse. - Morogja Sanguini, mire nagyapával két értetlen tekintettel ajándékozzuk meg. - Most miért néztek így?
- Apa és a varázslók felsőbbrendűsége? - Vakarom meg a fejem. - Nem ő ajánlotta Seus bácsinak a teremtményeket a mágiatörténet órára? - Nézek meglepetten nagyapára.
- Legjobb tudomásom szerint igen. Az én Albusom eléggé ellene volt az ötletnek. - Kuncogja, én meg elkezdek aggódni nagyapa szellemi épségéért.
- Várjunk! Azt akarjátok mondani, hogy a Roxfortban bekövetkezett változás oka, Marvolo Mardekár? - Kérdezi kicsit elfehéredve a vámpír.
- Igen. - Mondom egyszerűen, mire ő fejbe veri magát.
- Te jó ég! Ha ezt tudom! - Morogja. - Meg kell vele beszélnem egy találkozót. - Gondolkodik el a vámpír én meg már tudom, hogy amilyen gyorsan gondolkodik egy pillanat múlva el fogom veszteni a fonalat.
- Akkor, ha megbocsájtasz Sanguini, itt lenne az ideje, hogy az unokám haza menjen. - Csettint egyet nagyapa, mire a héten használt ruháim egy kupacba gyűlnek és szépen összehajtva egy bőröndbe fekszenek, ami összemegy és amit a nagyapám azonnal zsebre is rak. - Majd írj egy levelet, Marvolonak. - Kacsint barátomra nagyapám, majd miután én is elköszöntem a vámpírtól nagyapába karolva hopponálunk. Már várom Marvolo mérges szidását, de legnagyobb meglepetésemre kiabálás helyett egy hatalmas ölelést kapok.
- Ne ijessz rám így soha többé! - Fogja meg fél kézzel a fejem, én meg a vállára hajtom a sajátom.
- Sajnálom, Marvolo! Szólnom kellett volna, vagy írnom, de annyira elfoglalt voltál, nem akartam zavarni. - Ölelek vissza szorosan és szívom magamba Marvolo kellemes mentás illatát. - Hiányoztál. - Suttogom halkan és nem is tudom miért mondtam ezt, de egyszerűen így érzek. Ez volt az első alkalom, hogy ilyen sokáig esélyem se lett volna látni és tényleg hiányzott, hogy még ha csak annyira is, hogy átszalad a konyhán, de lássam.
- Te is nekem... - Mond még valamit, de olyan halkan, hogy nem hallom. - Te is nekem! - Ismétli meg, még mindig nem elengedve.
- Megbocsájtasz nekem? - Kérdezem felnézve Marvolora, aki csak biccent egyet.
- De szeretném, ha holnap elmondanád merre voltál. Ma már jobb, ha lefekszel. - Simogatja meg az arcomat, én meg biccentek egyet és felsietek a lépcsőn. Egy óra múlva pedig már pizsamában olvasgatok az ágyamon, mikor nagyapa benyit.
- Látom nem alszol még. - Szólal meg, ahogy becsukja az ajtót, majd mellém ül az ágyra.
- Nem tudtam aludni. - Vonom meg a vállam. - Nagyapa, Sanguini Merlinnek hívott téged, miért? - Kérdezek rá, ő meg kuncogni kezd.
- A nagyapád jóval idősebb ám, mint aminek kinéz.
- Azt tudom! De ugye nem azt akarod mondani, hogy tényleg te voltál Merlin? - Lepődök meg.
- Nem kell mondanom, annyi nevem volt már, az csak egy a sok közül, az első a sok közül. Akkoriban még Sanguini is csak egy fiatal vámpír volt. Vele ellentétben én szeretem néha újrakezdeni az életem. Ehhez pedig új név jár. - Vonja meg a vállát. - Ilyen a sárkányurak élete. - Néz rám mosolyogva.
- Sárkányúr?
- Igen, olyanok, mint én, mint te. Mi született sárkányurak vagyunk. Képesek vagyunk a sárkányok nyelvén beszélni, segíteni világra hozni egy sárkányt, nevet adni nekik és örökké élni. Persze a rituálét meg kell csinálnunk, de nekünk Marvoloval és a barátaival ellentétben nincs szükségünk semmilyen tárgyra, ami ideköt minket, ha csináljuk a rituálét, az már magában elég. - Vonja meg a vállát.
- Értem. - Biccentek egyet. - Akkor apával maradhatok, örökké? - Kérdezem, de végig se gondolom a szavakat.
- Pontosan. - Vágja rá nagyapa.
- Honnan tudtad, hogy Sanguinivel voltam? - Tudakolom, mert ez egy olyan dolog volt, ami már abban a pillanatban érdekelt, mikor nagyapa megjelent a szoba ajtajában.
- Na, az egy olyan dolog, ami elég nehezen megfogható. Tudod Marvolo mit szokott nekem mondani, amikor csak úgy felbukkanok? - Kérdezi, én meg biccentek.
- A fenébe a látóképességeiddel. Miért?
- Komolyan szokta mondani. Látó vagyok Hadrian. Látom a jövőt, mondjuk azt nem mindig tudom belőni, mikori a jövő, de látom. Marvolot, még akkoriban láttam először, mikor még a Merlin nevet viseltem, téged valahol az ezerkilencszázas évek környékén kezdtelek el látni. Úgyhogy pontosan tudtam, hogy hol foglak megtalálni, mert láttalak ott. - Magyarázza, nekem meg elkezd forogni a fejem.
- Akkor azt is tudod, hogy mi vár rám? - Kérdezem nagyot nyelve, mire csak egy nevetést kapok.
- Pontosan tudom mi vár rád! - Borzolja össze a hajam. - Oh, mielőtt elfelejtem. Amiért igazából jöttem. - Már csak kuncogom a nagyapán, néha nagyon szétszórt tud lenni, csodálom, hogy a feje még a nyakán van és nem hagyta el valahol félúton.
- Tényleg miért jöttél? - Érdeklődöm, mire megkomolyodik a tekintete.
- Most már elég nagy vagy hozzá, hogy megértsd, úgyhogy beszélgetnünk kell! - Erre kinyúlok az ágyon.
- Ha fel akarsz világosítani, hanyagold! Már megkaptam ezt a beszélgetést, egyszer apától, egyszer Seus bácsitól és egyszer Brax bácsitól is. Mindegyik alkalommal ugyanolyan kínos volt, nem kell még tőled is. - Hunyom le a szemeim.
- Gondolom ők lányokról beszéltek neked. - Nagyapa kijelentésére felpattannak a szemeim.
- Igen, miért? - Kérdezek vissza, mire a férfi ajkaira felszalad egy széles mosoly.
- Én a férfiakról fogok. - Jelenti ki, én meg pislogni kezdek rá. - A bácsikáiddal ellentétben a nagyapád nem éppen vonzódik a gyengébbik nemhez. - Kacsint rám, én meg eltátom a szám.
- És te, akkor csináltad, izé... - Kezdek el dadogni, mire elneveti magát, de biccent. - Kivel?
- A te szeretett igazgatóddal. - A válaszra a szemeim a duplájukra nőnek. - Pár száz éve ő az első, aki iránt ezt éreztem és már nem kell sokat várnom, hogy megint megszerezhessem magamnak. - Kuncogja és megvillan a vörös szeme. - Na, de visszatérve a témára. Itt az ideje, hogy elmagyarázzam neked, hogy hogyan működik ez a dolog két férfi között. - Kezd bele a kiselőadásába, én meg igyekszem nem paprika pirosan végighallgatni őt.
ESTÁS LEYENDO
Protego Diabolica
Fanfic"- Végül is kettőt egy csapásra! Majd azt mondom a fiút te ölted meg. - Mikor ezt meghallom azonnal a rettegő szemű baba felé fordulok. Hallom az átkot Dumbledore szájából, én ráemelem a saját pálcám a babára, túl közel vagyok tudom, de muszáj megte...
