Ez a Trimágus Tusa konkrétan egy nagy vicc volt, még úgy se volt benne semmi kihívás, hogy Marvolo megfogadtatta velem, hogy nem használhatom a teljes erőmet, mert nem szabad, hogy a világ tudjon róla mekkora a hatalmam. Azonban még így is olyan könnyen megnyertem az egészet, mint a pinty. Kis öröm az ürömben, hogy a győzelmem megünneplésére nagyapa és Marvolo elvittek egy hosszú nyaralásra az Alpokba nagyapa egyik régi házába. Már régen éreztem magam ennyire jól, mint akkor ott csak velük, az igazi családommal.
Talán ezért is esett olyan rosszul, hogy vissza kellett jönnünk, Marvolonak megint a minisztériummal kellett foglalkoznia, nagyapa, meg nagyapa, ő hol itt van, hol ott van. Úgyhogy a nyaram vége nem volt valami izgalmas, mármint azokat a pillanatokat leszámítva, amikor megpróbáltam elszökni a keresztapám elől, aki minden áron rá akar venni már harmadik óta, hogy hagyjam a fenébe Marvolot és éljek vele. Persze, ez sose fog megtörténni, de a férfi úgy tűnik nem tudja felfogni a nem szó jelentését.
Az idei tanév teljesen nyugodtan kezdődött, minden probléma nélkül. Már kifejezetten izgatott voltam, hogy milyen tanárunk lesz idén mágiatörténeten. A tavalyi tündér hölgy szó szerint az idegeimre ment, nem a tanagyag miatt, hanem mert valamiért olyan fület sértően magas hangja volt, ami senki mást nem zavart csak engem. Azonban idén az első mágiatörténet óránkra egy egyszerű varázslónak kinéző férfi jött be, mint harmadikban, mikor a vérfarkasokról tanultunk.
- Jó estét! - Mosolyog ránk, az osztály körülöttem meglepetten néz össze, én viszont halványan elmosolyodok. Már tudom mi ő. - Sanguini a nevem és idén én fogom önöket bevezetni a vámpírok történelmébe. - Kuncog, mikor többen megremegnek a hölgyek közül. - Nem kell aggódni senkit nem harapok meg. - Vigyorodik el. - Nagyon. - Itt minden Mardekáros könyörgőn néz rám, én pedig csak magam előtt összefont karral ülök és várom, hogy végre elkezdődjön az óra, ami hamarosan meg is történik, ráadásul nem is rossz ütemben, így legalább tudom, hogy élvezni fogom az idei tanévet.
Talán egy és fél hónap telhetett el az iskolából, mikor Sanguini professzor az egyik óra után arra kér, hogy maradjak a teremben. Mikor mindenki távozik a férfi bohókás, felsőbbrendűsége egy pillanat alatt eltűnik. Arcán aggodalom lesz úrrá és úgy néz rám, mint aki arra vár, hogy én kezdjem el a beszélgetést, így miután már kezd a csend kicsit idegesítővé válni meg is szólalok.
- Miről szeretett volna beszélni, professzor? - Kérdezem komolyan és igyekezve, hogy ne vágjam olyan Marvolosan csípőre a kezem.
- Hát nem emlékszel rám? - Sóhajt fel, én meg lehunyom a szemem.
- Mit számít, hogy emlékszem-e vagy nem? - Biccentem oldalra a fejem és nézek rá.
- Az ajánlatom még mindig áll! El tudlak vinni onnan! - Csillannak meg a szemei.
- Már rég elvittek onnan. Megígérted, hogy kiviszel az árvaházból, vártam rád, de egy évig vissza se jöttél! - Mondom fintorogva, majd halványan elmosolyodok. - Aztán megjelent apa. - Az elnevezés, amit mindenki előtt használok, gondolkodás nélkül csúszott ki a számon, de a vámpírnak annyira nem tetszett a dolog.
- Érted mentem! De te már nem voltál ott, azt hittem máshova kerültél és kerestelek, azóta is kerestelek! Mégis ki vitt el? - Szorulnak ökölbe a kezei és enyhül meg a tekintete.
- Marvolo Mardekár. - Mondom egyszerűen, ő pedig pislogni kezd.
- Oh, az SVK tanár? - Kérdez vissza.
- Igen, mostanában az, bár nyáron el van foglalva a Wizengamottal. - Vonom meg a vállam, a vámpír pedig sóhajt egy hatalmasat.
- Akkor legalább a fajtádhoz kerültél. És jól érzed vele magad? - Kérdezi és látom a tekintetében az őszinte érdeklődést.
- Igen. - Biccentek. - Jól. - Mosolyodok el, mikor eszembe jutnak azok a pillanatok, amiket kettesben töltünk Marvoloval, a beszélgetések, amikor tanít valami újat, amikor mesél a múltjáról, vagy amikor csak egyszerűen a saját dolgunk csináljuk ugyanabban a szobában.
- Ennek örülök. - Mosolyog a vámpír rám. - Azért, ugye nem lenne baj, ha megint beszélgetni kezdenénk, az nagyon hiányzott már. - Én erre elgondolkodom, majd lassan biccentek.
- Nem lenne baj, én is nagyon örülnék neki. - Így történt, hogy újra elkezdtem beszélgetni azzal a férfival, aki anno az árvaházban először felajánlotta nekem, hogy elvisz onnan. Még emlékszem milyen boldog voltam akkor, amikor azt mondta és arra is, milyen csalódott voltam, mikor nem tartotta be az ígéretét és még egy év múlva se jelent meg, még csak vissza se jött az után a nap után. Azt hittem elfelejtett, ahogy mindenki tette és úgy gondoltam, hogy ez sose lesz másként, egészen addig a reggelig, amikor Marvolo megjelent az udvaron és minden negatív reakcióm ellenére leült mellém és ő valóban elvitt az árvaházból.
Őszintén megvallom, jó volt újra beszélgetni Sanguinivel, mintha egy olyan baráttal beszélgettem volna, akivel már évek óta nem találkoztam. Valahogy most már nem tudtam rá másként tekinteni, csak egy barátként. Hiába vagyok vele tisztába, hogy több száz éves vámpír, akkor se tudom úgy kezelni, mintha sokkal idősebb lenne nálam, de így legalább van valaki, akivel tudok akkor beszélgetni, amikor Marvolo nem ér rá, és idén egyre kevesebbet ért rá. Amint elkezdődött a nyári szünet szinte alig láttam őt. Volt, hogy egy egész hétre eltűnt, én pedig kezdtem egyedül érezni magam. Egy ilyen teljesen egyedül töltött napomon jelent meg a kúria kapuja előtt Sanguini.
- Hé, kölyök! Beengedsz, vagy törjek be? - Kérdezi már messziről, ahogy én a köves úton a kapuhoz sétálok.
- Ha beengedlek, azt apa észre veszi. - Rázom meg a fejem. - Mi járatban erre? - Tudakolom végül, mikor már elérek a vaskapuig, aminek a túloldalán a vámpír áll.
- Nem látogathatok meg egy barátot? - Teszi szívére a kezét, én pedig felhúzom az egyik szemöldököm.
- Ki vele! - Vágom csípőre a kezeim, mire kuncogni kezd.
- Jól van, jól van! Igen is főnök! - Neveti. - Azért jöttem, hogy meghívjalak egy hétre magamhoz. - Mondja, mintha mi sem lenne természetesebb annál, hogy egy varázsló egy vámpírnál nyaral.
- Hát... - Gondolkodom el hangosan, majd államra teszem a kezeim. Marvolo már megint nincs sehol és a leveléből ítélve egy ideig még nem is lesz, Wizengamotos levél volt, olyankor mindig sokáig van távol. Skylla és Nagini Axiaval vannak valami vadászkörúton. A nagyapa az éves erdélyi látogatását tartja éppen a héten, úgyhogy senki se venné észre, ha nem lennék itthon és ha visszaérek, mire Marvolo megjön le se bukom. - Benne vagyok! Várj meg, összeszedem a cuccom. - Fordulok sarkon és rohanok be a kúriába.
VOUS LISEZ
Protego Diabolica
Fanfiction"- Végül is kettőt egy csapásra! Majd azt mondom a fiút te ölted meg. - Mikor ezt meghallom azonnal a rettegő szemű baba felé fordulok. Hallom az átkot Dumbledore szájából, én ráemelem a saját pálcám a babára, túl közel vagyok tudom, de muszáj megte...
