Protego Diabolica

11. Feladom (Marvolo)

Az apámmal folytatott beszélgetés után egyszerűen képtelen voltam kiverni a fejemből a dolgot. Hiába próbáltam elterelni a figyelmem ez még akkor is nehezen ment, mikor tanítottam, abba pedig alig akartam belegondolni, hogy egész nyáron a közelemben lesz, mikor még saját magammal se tudok meglenni egy helyen. Beletemetkeztem a Wizengamotba, de még az se segített a helyzeten. Sőt, csak rontott rajta, hiszen minden alkalommal, amikor az ülés teljesen unalmas volt a gondolataim elszálltak, messze Londontól, haza a kúriába.

Elképzeltem, hogy vajon Hadrian mit csinálhat. Gondolataimban néha a konyhában volt, néha a könyvtárban, vagy a szobájában. Aztán voltak olyan napok is, mint ma, amikor a képzeletem extra messzire szárnyal és az én kis Hadrianomat a fürdőszobába helyezi. Amikor még fiatal volt és nem szokta meg a helyet gyakran volt, hogy benn ültem vele a szobában egy széken, amíg ő fürdött. Mennyit változhatott azóta, a kisgyereknek már nyoma sincs, a termete régen megnyúlt, már alig kisebb nálam egy fejjel. Az edzéseknek hála, amiknek nyaranta az apám kiteszi az izmai is szépen fejlődnek. Szinte látom magam előtt a karjait, a mellkasát, ahogy kilógnak a habfürdőből. Látom, ahogy a meleg víz nagy cseppekben csöpög a fekete hajáról vissza a fürdővízbe. A szemei két színben szikráznak, zölden és vörösen, ami csak kiemeli az arcának szépségét és a vöröslő telt ajkait. A hab lassan elpárolog a vízfelszínről és felfedi...

- Marvolo! - Rúg valaki bokán, mire leeseik a fejem a tenyeremből és meglepetten nézek körbe, mint aki mély álomból kelt fel. A Wizengamotban vagyok, nem otthon, mellettem pedig Seus ül és kérdőn néz rám.

- Elbambultam. - Suttogom egy halvány megbánó mosollyal és igyekezve nem fintorogni.

- Azt láttam. - Mondja komolyan. - Az ülés után elmegyünk Braxért és átjöttök hozzánk. - Fordul el tőlem vissza a tanácskozás felé, én pedig tudom, hogy esélyem sincs ellenkezni vele. Így bár nagyon nem fűlik a dologhoz a fogam képtelen vagyok azt tenni, amit mond. Ezután már nagyon figyelek, hogy nehogy elkalandozzanak a gondolataim, kontrollálnom kell magam, mi vagyok én, valami tinédzser? Az ülésnek sokkal hamarabb lesz vége, mint vártam és Seus azonnal elkapta a csuklómat magával rántva engem Braxhoz, majd a másik férfit is elkapva hopponál a házába.

- Mi a pokol? Mi történt Seus? - Pislog Brax, mikor megérkezünk.

- Ezt tőle kérdezd! - Mutat rám barátom.

- Mi történt? - Ismétli meg a kérdést Brax, én meg összefonom magam előtt a karjaim.

- Fogalmam sincs miről beszél. - Fordulok el, nem is foglalkozva a két férfivel, akik helyet foglalnak.

- Ne játszd a kemény fiút Marvolo! Mi a fene volt az ülésen, úgy néztél ki, mintha ott se lennél! - Seus színtelen hangja arra késztet, hogy leengedjem az egyik kezem, a másikkal pedig a hajamba túrjak.

- Kívánom őt! - Suttogom alig hallhatóan. Ez egy hatalmas titok volt, amit egészen eddig magamnak se mertem bevallani, pedig azóta tudom, hogy Gellerttel beszéltem.

- Oh, szóval fantáziáltál! Akkor semmi baj. - Kuncogja Brax, mire lassan feléjük fordulok. - Most mi van? Te még nem voltál igazán szerelmes, velünk ellentétben mindig is lassan fogtad fel az ilyeneket. Természetes, hogy a varázsló fantáziál, ha szerelmes. - Vonja meg a vállait a férfi, mintha tényleg nem értené a dolog súlyát.

- Az arcodból ítélve valaki olyan, akiről nem kellene fantáziálni. Házas? - Seus kérdésére megrázom a fejem, nem bírok megszólalni. - Kisgyerek? - Egy pillanatra elgondolkodom, hozzám képest fiatal, de nem kisgyerek már, így megint megrázom a fejem. - Merlin szakállára mondd már ki! Ki a lány? - Emeli fel a hangját a férfi, ami azt jelenti, hogy kezdi elveszteni az önuralmát.

- Nem lány. - Roskadok le a székre és túrok megint a hajamba.

- Akkor ki a fiú? - Meglepetten nézek fel Braxra.

- Marvolo, pont nem érdekel minket, hogy fiúkat, vagy lányokat szeretsz! Az szinte száz százalék, hogy egyikünk se az, mert akkor azonnal elmondtad volna. - Mondja komolyan Seus egy mély légvétel után.

- Szóval ki a fiú? - Kérdezi megint a Malfoy férfi, én pedig lehunyom a szemem. Elmémben megint megjelenik Hadrian alakja, összeborzolt hajjal és fátyolos szemekkel. Nagyot nyelek, ahogy az asztalhoz fordulok és két kézzel túrok a hajamba, majd markolok rá a szálakra. Képzeletemben a fiú átkarolja a nyakam és az ajkaimhoz hajol.

- Hadrian. - Préselem ki a nevet a fogaim között és szorítom össze a szemeim, minden energiámmal igyekszem eltüntetni a furcsa képzelgéseket, de minél jobban próbálkozom annál nehezebb lesz a dolog. Érezni akarom, a valóságban akarom érezni az ajkai ízét. - Megőrültem. - Engedem le a kezeim és hagyom, hogy a fejem az asztallaphoz koppanjon.

- Oh, Marvolo. - Hallom meg Seus sajnálkozó hangját.

- Én még mindig nem látom a bajt. - Brax hangjára megint felnézek rá.

- Nem látod a bajt? Nem látod? Brax! Hadrian a fiam! A nagyapja lehetnék! És még, ha nem is lennék ennyivel idősebb nála, ő az apjának tekint! Nekem nem lehetne így érzeni! Nem lenne szabad! - Temetem arcomat az egyik tenyerembe.

- Az, hogy mit lehet, meg mit szabad az nem egyenlő azzal, hogy minek kell lennie! - Rázza meg a fejét barátom.

- Brax! Megígértük! - Sziszegi Seus a fogai között.

- Nem érdekel, hogy mit ígértünk! Joga van tudni! - Kapja fel a vizet barátom.

~ Marvolo! ~ Sikít kétségbeesetten Nagini, ahogy a semmiből megjelenik előttem.

- Tudnia kell, hogy Hadrian... - Kezd bele Brax, de Nagi hamarabb folytatja.

~ Eltűnt! Hadrian, eltűnt! Nincs otthon, mindenhol megnéztük! ~ Hadarja, én pedig azonnal talpra ugrok.

- Mi? - Kérdezem kitágult szemekkel.

- Marvolo, mi történt? - Áll fel Seus is.

- Hadrian eltűnt! - Nyelek egy nagyot és már hopponálok is haza, még lennie kell valami nyomnak. Nem tűnhetett el csak úgy, lennie kell valaminek. Nem veszthetem el őt! Nem lehet. Miközben a birtokot járom valami nyom után észre se veszem, hogy barátaim csatlakoznak hozzám. Viszont, mikor egy órával később még mindig nem találunk semmit kétségbeesetten megyek be a házba. Este van, így már nem találok semmit.

- Minden rendben lesz! Meg fogjuk találni! - Biztat Seus, de én nem tudok ennyire bizakodó lenni.

- Én vagyok a világ legrosszabb apukája! - Roskadok le az egyik kanapéra és temetem tenyereimbe az arcomat.

- Nem! Ez nem igaz! Te mindent megtettél! - Próbál megnyugtatni Brax.

- Hagyd a végét rám fiam! - Szólal meg hirtelen a semmiből apám és mikor felnézek rá, már zsebre tett kézzel tűnik el a kandallóban.

- Várj! Legalább azt mondd meg hol van! - Kiáltom utána, de már nem kapok választ.

- Bízz benne Marvolo, Gellert vissza fogja hozni Hadriant.