Protego Diabolica

6. Olyan mint te (Marvolo)

Kicsit idegesen ülök a könyvtárban várva Harryre. Sok mindent kell megbeszélnem vele. Eszem ágában sincs semmit eltitkolni a fiú elől, pontosan tudom, milyen az, amikor titkolóznak az ember előtt.

- Marvolo? - Kérdezi egy idegen hang és mikor felnézek megpillantom a fiút.

- Gyere nyugodtan. - Mosolygom rá, ő pedig félve ül le elém.

- Nem viszel vissza, igaz? - Néz mélyen a szememben.

- Nincs az a pénz. Sőt, gondoltam holnap elmehetnénk az Abszol útra, örökbe fogadnálak a varázslók törvényei szerint és elmehetnénk vásárolni. - Gondolkodom el.

- Varázslós dolgokat? - Csillog a szeme, mire elnevetem magam.

- Igen varázslós dolgokat. - Helyeselek.

- Hol a kígyó? Azt mondtad neked is van! - Kezd el a szobában nézelődni.

~ Kicsit lejjebb beszélő! ~ Sziszegi a barátom, ahogy felemeli a fejét a lábam mellől a földről.

~ Szia! ~ Válaszol mosolyogva a fiú.

~ Szia! Gondolom, ha Marvoloval maradsz kell neked egy új név. Mit szeretnél? ~ Kérdezi a kígyóm, mire Harry kígyója lesiklik a földre.

~ Hadrian lesz, olyan Hadrian szaga van! ~ Sziszegi magabiztosan.

~ Van benne valami! Nagini vagyok! Te pedig? ~ Billenti oldalra a fejét Nagini.

~ Skylla! ~ Jön a büszke válasz.

~ Hagyjuk kicsit magukra a főnökéket. Körbe vezetlek! ~ Ajánlja fel a kígyóm, mire a másik Harry felé fordul.

~ Lehet? ~ Kérdezi.

~ Ha Marvolo nem bánja. ~ Néz fel rám.

~ Menjetek csak! ~ Biccentek egyet, majd figyelem, ahogy a két kígyó távozik. - Szóval, neked tetszik a Hadrian?

- Igen. - Biccent egyet.

- Akkor, Hadrian Mardekár leszel. - Mondom mosolyogva. - Gondolom kíváncsi vagy rá, hogy hogyan találtam rád. - Csak egy biccentést kapok válaszul. - Akkor elmesélem. - Helyezkedek el kényelmesen a fotelemben, majd belekezdek a történetbe, mire végzek a fiú már nagyokat ásít, így felajánlom, hogy feküdjünk le. Másnap, ahogy megbeszéltük ellátogatunk a varázslók bevásárló útjára, azon is először a Gringottsba, ahol egy órányi papírkitöltés után Harryből, hivatalosan is Hadrian lesz és a fiam. Ezután az egész napunkat a boltok átnézésével töltöttük. Még emlékszem engem mennyire lenyűgözött a hely mikor először itt voltam és nem csalódtam a fiút is ugyanúgy lenyűgözte a dolog. Így mire este haza értünk egy nagy adagnyi varázstárgy került a kúriába.

Hadrian meglepő módon nagyon hamar beleszokott az új életébe. Igazi kíváncsi teremtmény, mindenre rákérdezett, én pedig élveztem, hogy mesélhetek neki. A bátor természete még akkor sem veszett el, mikor először találkozott Braxal és Seussal, akik a kúriába érkezése utáni második héten látogattak el hozzánk. Sőt ez az esemény csak esélyt adott Hadriannak, hogy még több információt szívjon magába. Mire a fiú hat éves lett már mindent tudott a lovagokról, a gyerekkoromról, a szüleiről, a vele kapcsolatos jóslatról. Ha pedig ez nem lenne elég karácsonykor még azt is sikerült kiszednie belőlem, hogy mi az a fekete könyv, ami a polcomon egymagában pihen.

Akkor azt hittem el fogom magamtól ijeszteni a fiút, de tudtam, hogy a kapcsolatunk lényege az őszinteségünk, ezért még ilyen helyzetben sem hazudhatok neki. Így kénytelen voltam elmondani, hogy egy ősi varázslat, aminek hála az ember örökké élhet. Hadrian már akkor nagyon okos fiú volt és azonnal tudta, hogy mindennek ára van és rá is kérdezett, hogy mi ez a bizonyos ár. Tehát nem volt mit tenni ezt is el kellett mondanom, viszont azt kijelentettem, hogy annak ellenére, hogy tud róla, nem fogom hagyni, hogy végignézze. Egy gyilkosság még sok lenne neki. Kezdetben morgott miatta, de szerencsére a kígyóink jobb belátásra térítették.

Évek múltán ma, éppen Hadrian nyolcadik születésnapjára készülök, mikor a hopphálózatra kötött kemencéből szó szerint kiesik a két legjobb barátom.

- Marvolo! Ide jön! - Lihegi Brax.

- Ki? - Kérdezem a szemöldököm felhúzva.

- Az apád! - Vágja rá Seus.

- Nagyapa? - Jelenik meg Hadrian az ajtóban. - De azt mondtad meghalt. - Néz rám vádlón.

- Mert azt hittem tényleg megette a nyavalya végre. - Morgom.

- Akkor azt hiszem átöltözöm. Szólsz, ha megérkezik? - Kérdezi a fiú mosolyogva, ahogy elfordul tőlem.

- Persze! - Válaszolok és csak nézem, ahogy elhagyja a szobát.

- Néha úgy érzem, hogy elrontottad ezt a gyereket! Az én unokám nem tudna ilyen nyugodtan maradni. - Áll fel Brax és porolja le magát.

- Hadrian mindig is ilyen volt. - Vonom meg a vállam. - Jut eszembe a hétvégén jöttök a rituáléra? - Kérdezem, mire mind a ketten mérgesen néznek rám. - Jól van na, tudjátok, hogy minden évben felajánlom.

- Megszokhattad volna, hogy a válasz mindig ugyanaz lesz. - Rázza meg a fejét Seus.

- Maradjunk? - Kérdezi Brax.

- Átlátsz rajtam. - Mosolyodok el halványan. - Megköszönném. - Így a legjobb barátaim velem maradtak egész nap, egy idő után Hadrian is csatlakozott hozzánk, de az apám csak nem jelent meg. Egészen estig, amikor is felvillant a kandalló és kilépett rajta ő és az első, amit kaptam egy szép kaszaboló átok volt.

- Mit hallok? Gyereked van és nekem nem is szóltál? Egyáltalán hogy van gyereked, nincs is felelősség érzeted! - Arcomról letörölve a vért fintorodom el, mikor a férfi csípőre tett kézzel és kérdő szemekkel néz rám.

- Neked is üdv, Gellert! Ahogy elnézem még mindig nem tanultál udvariasságot. - Fújok egyet.

- Te ne feleselj velem fiam! - Morogja, én meg felemelem a kezeim.

- Jó estét! Hadrian vagyok! - Áll elém a fiú és nyújt kezet a varázslónak, aki egy pillanatig pislog rá, majd elfogadja a kezet.

- Bátor kisfiú vagy! Vagy csak nem tudod ki vagyok? - Kérdezi tőle, mire a fiú elvigyorodik.

- Gellert Grindelwald, sötét varázsló és apa apja, tehát a nagyapám. - Mondja büszkén, ahogy elengedi a férfi kezét és mellém áll.

- Szóval tudja! És hol a menyem? - Néz körbe, mire Hadrian, Seus és Brax is kuncogni kezdenek. - Most mi olyan vicces?

- Nincs feleségem! - Mondom komolyan.

- Akkor honnan a gyerek? Eléggé hasonlít rád, meg rám a kétszínű szemével. Jól áll a családi vörös. - Kacsint a fiúra.

- Árvaházból. - Vonom meg a vállam.

- Hé! Ne a gyerek előtt! - Rivall rám apám.

- Gellert! Hadrian tisztában van a dolgokkal, mindent elmondtam neki, mindenről! - Mosolyodom el halványan.

- Oh. - Lepődik meg. - Akkor akár megcsinálhatjuk ma a rituálét együtt. - Lelkesedik.

- Szó sem lehet róla, attól hogy tud róla, nem nézi végig. Még gyerek! - Mondom komolyan.

- Már nyolc éves látnia kell! Ha hamarabb megtalállak nem csak húsz éves korodban neked is megmutatom! Ne védd a fiút attól, ami az élete! - Mondja ridegen.

- A fenébe a látó képességeiddel!

Ennyi volt, nem tudtam ellenkezni vele, ő az apám, így képtelen voltam megmutatni azt az oldalam a fiamnak, amit sose akartam, hogy lásson. Hogy tud róla az nem ugyanaz, mintha látja is. Ahogy az, hogy tanítom a sötét varázslatokra nem ugyanaz, mint amit az apám csináltatott vele az elkövetkező években, hogy használnia is kellett őket. Mert igen, apám beköltözött hozzánk a kúriába, így az elkövetkező években a hangulat kicsit feszültebb volt a kelleténél, azért nem egyszerű egy látóval együtt élni. Viszont legalább egyikünket se lepte meg így a levél, mikor Hadrian iskolás korú lett, sőt az sem, mikor Braxnak sikerült elintéznie, hogy a Mardekár név visszakerüljön a köztudatba és engem felvegyenek az iskolába. Így Hadrian első évfolyamba lépésekor az egyetlen meglepetés a pálcája volt, Gellert ugyanis úgy döntött azt meghagyja nekünk. Mondanom sem kell, hogy ugyanolyan elképedve és vigyorogva néztük a fiam pálcáját mind a ketten, mikor kiderült, hogy a pálcák testvérek. Akkor jöttem rá, hogy apának igaza volt érdekes évek elé nézünk.