Protego Diabolica

13. Új világrend (Marvolo)

Fiam hazaérkezésének másnapján jött egy baglyom nem is akárkitől, magától Sanguinitől, aki a brit vámpírklánok legnagyobbikának vezetője és aki nem mellesleg idén az ötödikeseket tanította, mondván, hogy beugrik a megsebesült vámpírja helyett. A hétvégére jelentkezett be hozzám egy beszélgetésre, így még ma este nyugodtan meg tudtam hallgatni Hadrian történetét arról, hogy merre kószált, amíg nem volt itthon. Ekkor derült ki, hogy a levél a vámpírtól nem is volt akkora véletlen, mint amekkorának gondoltam, sőt pont ellenkezőleg, hála Hadrian meséjének megtudtam, hogy az én imádott édesapám ajánlotta annak a vámpírnak, hogy írjon nekem levelet, amikor elhozta tőle a fiamat, aki a történetéből ítélve elég rég óta ismeri már a vámpírt.

Azonban mit volt, mit tenni, nem mondhattam már vissza a találkozót, úgyhogy biztosra mentem és Hadriant rábíztam Braxra, hogy vigye el a fiút magához és az unokájához, amíg a vámpír nálunk van. Eredetileg Gellertre akartam bízni, de a férfi közölte, hogy ő bizony ha törik, ha szakad itthon marad. Tehát most kettesben ülünk a nappaliban Gellerttel és várjuk, hogy a vámpír mikor szándékozik végre megjelenni. Ez pedig egy óra múlva történik meg, mikor a szobába nemes egyszerűséggel besétál a vámpír és helyet foglal közvetlen előttem.

- Üdvözletem Marvolo Mardekár! Már vártam, hogy megismerjelek személyesen is, nem iskolai keretek között. - Mondja selymes hangon. - Neked is üdv, Merlin! - Nyújtja ki a nyelvét apámra, ezzel elérve, hogy az a minimális aggodalmam is megszűnjön, ami azért bennem volt, hogy beengedek egy vámpírt a házamba.

- Ne mondd, hogy azóta ismered! - Nézek apámra, aki legyint egyet. - Komolyan?

- Én már akkor ismertem, mikor még csak ember volt. Nem olyan nagy dolog. - Mond ennyit, majd a vámpírra néz várva, hogy az szólaljon meg.

- Azt írtad, hogy megbeszélni valód van velem. Hallgatlak! - Tekintetem egyenesen az övébe fúrom, nincs az a pénz, hogy én legyek, aki először elfordul.

- Két dologról akarok beszélni. Az első! - Emeli fel a mutató ujját. - A következő Wizengamot ülésen már senki se fog a javaslataid ellen szavazni, ezt elintézem.

- Mégis hogyan tudnád azt megcsinálni? - Kérdezem kétkedve, mire a vámpír elkezdi a nyakát vakarni.

- Hát, mondjuk úgy, hogy kicsit félreértettem, mikor a Roxfortban megváltozott a helyzet és izé... - Na ilyet is ritkán látni, egy dadogó vámpír. - Azt hittem, hogy az igazgató volt és úgy voltam vele, hogy ha a világunkon akarok változtatni, akkor csinálni kell egy kis felfordulást a Wizengamotba és beküldeni az igazgatót. - Magyarázza, ide-oda mutogatva.

- De a roxforti gondokat nem az igazgató oldotta meg. - Mondom a homlokom ráncolva.

- Hát pont ezt néztem félre. - Morogja az orra alatt. - Azt akartam, hogy nekünk teremtményeknek ugyanolyan egyenlőségünk legyen mindenhol, mint az iskolában van. Csak azt nem tudtam, hogy azért te és a barátaid voltatok a felelősek. Ha tudom, akkor már régen megkereslek titeket és felajánlom, hogy dolgozzunk össze. - Fonja össze maga előtt a karjait.

- Az ajánlatot elfogadom és ennek értelmében a következő ülésen várom a támogatást, amit ígértél. Kiforgatjuk magából ezt a korrupt világot és egy mindenkinek élhető világgá alakítjuk. - Mosolyodok el halványan, ahogy a férfi felé nyújtom a kezem, amit őt meg is ráz.

- A másik dolog. Gondoltam jobb, ha szólok, hogy annak ellenére, hogy te fogadtad örökbe. - Kezd bele és direkt szép hosszú szünetet hagy. - Hadrian a vámpírtörvények szerint a klánom tagja, így ha velem bármi történik, ő fogja a vámpírokat vezetni. Úgyhogy ha ártani mersz neki, megöllek! - Mosolyog rám gonoszul. - Hamarabb volt az én fiam, mint a tiéd! - Erre a kijelentésre ökölbe szorulnak a kezeim.

- Ha azt hiszed, hogy ez engem érdekel rosszul gondolod vámpír! Hadrian az enyém! - A szavak súlya még engem is meglep, ahogy kimondom őket, de mindegyiket komolyan gondolom.

- Oh, értem. Így már világos. - Húzódik a vámpír szája szomorú mosolyra. - Ez esetben esélyem sincs. - Hajtja le a fejét. - Az egyességünk megköttetett. Remélem azért még látjuk egymást Marvolo Mardekár, jó beszélgető partnernek ígérkezel, akárcsak Hadrian. Te meg fulladj meg Merlin, hogy mindig igazad van. - Áll fel a vámpír és minden köszönés nélkül távozik.

- Ez mi a fenét, akart jelenteni Gellert? - Fordulok morcos arccal apámhoz, aki ártatlanul vigyorogva néz rám, mintha nem értené min kaptam fel ennyire a vizet.

- Semmit, csak azt, hogy már régen megmondtam neki, hogy se a fiamnál, se az unokámnál nem lesz esélye és végre megértette miért mondtam ezt neki. - Vonja meg a vállát, mire végigfut a hideg a hátamon és teljesen lefagyok.

- Mi? - Pislogok a férfire, aki kedvesen mosolyog rám.

- Tényleg nekem kell kimondani? - Rázza meg végül a fejét. - Marvolo, szereted őt! Te is tudod, úgy szereted őt, mint még senki mást. Meg ne próbálj hazudni nekem! - Emeli fel a kezét, mikor szóra nyitnám a számat. - Nem úgy szereted őt, mint egy apa a fiát, te szerelemmel szereted őt. - A mondókája végére lehajtom a fejem, a szívem összeszorul, de igaza van.

- És mi van, ha igen? Akkor sem történhet kettőnk között semmi. Apa, ő még csak egy gyerek. Ráadásul az én fiam. - Veszek egy mély levegőt, hogy ne sírjam el magam. - Mindegy mit érzek, nem lehet semmi köztünk. - Ekkor olyan dolog történik, amit sose hittem, hogy meg fog. A férfi mellettem lekever nekem egy hatalmas pofont, én pedig csak pislogni tudok rá.

- Szedd már össze magad! - Kiabál rám. - Szereted őt a fenébe is! Ne kövesd el ugyanazt a hibát, mint én! Ne veszítsd el őt! Ő az egyetlen esélyed a boldogságra fiam. - Mosolyog rám a végén. - Rá vártál, ne hagyd, hogy elvesszen. - Teszi fejemre a kezét, ahogy egy apuka csinálja a kisfiával. - Sanguini ezt érezte most rajtad. Szereted Hadriant és pontosan tudta, hogy harcolnál érte, ha szükség lenne rá. Szereted a fiút és nem engednéd át senkinek. Hadrian pedig... - Itt leveszi a fejemről a kezét. - Erről jobb, ha megkérdezed őt. - Áll fel hirtelen és indul el a szoba ajtó felé.

- Hova mész? - Kérdezem, de nem is tudom igazán miért.

- Abraxashoz, hogy haza küldjem Hadriant. - Legyint egyet. - Amúgy elmegyek meglátogatni Albust és a szívrohamot hozni rá, hogy élek, úgyhogy ne várjatok rám reggelig. - Néz vissza rám a válla felett, szemében azzal a furcsa tűzzel.

- Nem vagyok kíváncsi rá, hogy mit csináltok ti ketten az ágyban! Köszönöm! - Ráz ki a hideg még csak a gondolattól is.

- Szívesen! - Neveti a férfi, ahogy magamra hagy a nappaliban a gondolataimmal.