Veled minden - Charles Leclerc Fanfiction

2.

Hétfő reggel az ébresztőm hangjára keltem. Azonnal kipattantam az ágyból, ami egyébként nem jellemző rám, de most nagyon izgatott vagyok. Felöltöztem, aztán bementem a fürdőbe, hogy elvégezzem a reggeli rutinom, ami egyébként nem sok mindenből áll: fogmosás, mosakodás, fésülködés, wc-zés. Ezután mentem a konyhába, hogy reggelit csináljak magamnak, de legnagyobb meglepetésemre találtam az asztalon egy tál zabkását és egy Edinát a helyemen.

- Hát te?- kérdeztem Editől, mert elég fura volt őt itt lent találni ilyen korán. Tudni kell róla, hogy egy egész napot is végig tud aludni és a legnagyobb ellensége a korán kelés. Ahogy egyébként nekem is.

- Fogalmam sincs. De én is csak egyszer hallottam a te ébresztődet.

- Jó, igen, de én a izgatottságtól nem tudtam aludni.

- Biztos átragadt rám is. Na, de egyél Borsó, nehogy elkéss. - adott egy puszit a fejemre.

Gyorsan megettem az Edina által készített zabkását, aztán fogtam a táskámat és elindultam a suliba. Persze előtte még elköszöntem Editől, meg az idő közben a konyhába érkező Antoniotól.

Az iskolába metróval és busszal szoktam menni, mert így a leggyorsabb. A második metrómegállónál mindig találkozok Emilyvel és onnan együtt megyünk tovább. Ez most sem történt másképp.

- Sziaaa!-vontam szoros ölelésbe a legjobb barátnőmet, ami azért a reggeli zsúfolt metrón elég nagy kihívást jelentett.

- Haliii!- üdvözölt ő is hasonlóan elnyújtott köszönéssel.
Ez nálunk már egy ilyen hülye szokás, amivel általában az őrületbe kergetjük a körülöttünk lévőket...

-Na, mizu? Várod ezt az évet? Vagyis leginkább a hétvégét.

-Persze, hogy várom!- mondta hatalmas vigyorral az arcán.

-Én is! Majd' kiugrok a bőrömből! Ma lesz az első hivatalos tájékoztatás a Forma-1-es projektről.

-Annyira kíváncsi vagyok! Remélem, hogy úgy lesz, ahogy gondoljuk.

-Ja. Biztos nem teljesen, de azért valamennyire hátha.

Időközben megérkeztünk a suliba. Az osztályba belépve a többiek hangos beszélgetése fogadott. Ez a diákok egyik alapszabálya, hogy mindent, ami a szünetben történt, azt rögtön az első napon a többiek nyakába kell zúdítani. Nem várhat másnapig. Ha nem köszönünk, akkor szerintem fel sem tűnt volna, hogy megérkeztünk. Így is csak egy gyors "sziasztok-ot" kaptunk, de ez ilyenkor így van rendjén. Egyedül Alex indult felénk széles mosollyal az arcán. Amúgy sem nagyon vártunk volna mást, mert az osztálytársaink nincsenek túl jóban velünk. Valószínűleg azért, mert mi különbözünk tőlük. Mi nem sminkelünk, és nem ruha alapján ítéljük meg az embereket. A fiúk meg Alexen kívül mind gamerek, akik egész nap a telefonjukat nyomkodják számítógép híján, és eléggé antiszociálisak. Ilyen tekintetben egy elég rossz osztályba kerültünk, de ha van egy-két ember akivel nagyon jóban vagy, úgy teljesen elviselhető az egész. Így vagyunk mi hárman, Alex, Emily és én. Köztünk nagyon szoros barátság van, viszont imádunk csípkelődni.

- Na hellóka!- üdvözölt minket Alex.- milyen szünetetek volt?

- Jó volt nagyon, bár nem mintha nem tudnád.

- Okééé, de az az idő is, amit nem velem töltöttetek?

- Nem, Alex, nélküled semmi nem jó- mondtam neki röhögve.

- Jól van na, azt hittem, hogy nélkülem unalmas az élet- nevetett mostmár ő is.

- Persze, nem olyan izgalmas, de megvagyunk nélküled is. Bocsi- szólt hozzá nevetve Emily is.