Veled minden - Charles Leclerc Fanfiction

5.

Reggel hat órakor szólalt meg az ébresztőm. Legszívesebben szétütöttem volna, mert utálok korán kelni, de aztán eszembe jutott, hogy hol is vagyok, és miért. Így rögtön kipattantam az ágyból. Benyitottam a fürdőbe, és Emilyt találtam ott a szájában a fogkeféjével. Eléggé megijedtem, mert nem számítottam rá, ezért hirtelen ugrottam egyet.

- Ejjihe ihestő vahok?-kérdezte alig érthetően, mivel még mindig mosta a fogát.

- Neeem, csak nem számítottam rá, hogy hamarabb felkeltél. Nagyon reggel van még, és sötét. Bocsi, hogy rád nyitottam.

- Semmi baj. Nemrég keltem amúgy én se, kb. öt perccel az ébresztő előtt.- mondta most már érthetően. Na de megyek is, nem zavarlak.

Én is megmostam gyorsan a fogam, elmentem WC-re, és megfésülködtem. Elmentem felöltözni, csak az volt a gond, hogy nem tudtam mit vegyek fel. Hoztam egy Ferraris pólót, de nem tudtam, hogy mikor vegyem fel, meg hogy felvegyem-e egyáltalán. Mert mégiscsak dolgozni jöttünk, nem szurkolni. Végül úgy döntöttem, hogy felveszem, mivel ma úgy sincs sok dolgunk, és az ebédnél legalább nem fogunk kilógni a sorból. Emily is hozott egy ilyet, szóval úgy gondoltuk, hogy összeöltözünk. Egy egyszerű farmersort mellett döntöttünk még, és az elmaradhatatlan sportcipő. Emily anyukája megőrül a rövidnadrág-sportcipő kombinációtól, de szerintünk jól néz ki.

Fél hétkor mentünk le reggelizni. Mikor visszamentünk a szobánkba, még volt fél óra a gyülekezőig, úgyhogy felnéztünk a közösségi oldalakra, meg küldtem egy üzenetet Edinának, hogy minden rendben, és szurkoljon, hogy jó legyen a mai nap.

- Na menjünk lassan, mert már idő van.- szóltam Emynek.

Felvettük a táskánkat, és elindultunk lefelé. Sokan voltak már lent, úgyhogy picit hamarabb is el tudtunk indulni.
Akkor ugorjunk neki a mai napnak!

•••••••••••••••

Mire kiértünk a pályára, már megint a torkomban dobogott a szívem. Nem tudom, hogy ez fog-e változni a hétvége alatt.

Megkaptuk a kis eligazítást, amit egy Stefano nevű férfi tartott. Arról volt szó, hogy a motorhomeokba ne menjünk be (ez azért elég egyértelmű volt), meg vigyázzunk, ha sétálgatunk, mert többen rollerrel közlekednek, és nem szeretné, ha elütnének minket. Hát azt mi sem... Ezen kívül még azt mondta, hogy érezzük otthon magunkat, és ne érezzük úgy, hogy kívülállók vagyunk, attól, hogy gyerekek vagyunk, és legyünk bátrak. Ideadta a belépőnket is, amire nagyon kell vigyázni, mert innentől kezdve csak azzal fogunk tudni bejutni. A nyakunkban kell lennie, mert rá van írva az is, hogy sajtó. Emellett persze a nevünk is szép nagy betűkkel díszelgett rajta.

Az első szabadedzésig természetesen csak sétáltunk. Sikerült találkozni Sergio-val, Max-szel, és Daniel-lel. Dany-nek és Max-nek odaadtam a levelemet, és ők is megígérték, hogy majd elolvassák. Ők mindketten pont olyan jó fejek a valóságban is, mint amilyennek látszanak. Mellettük nem lehet unatkozni, az biztos! Sokan gondolják, hogy én utálom Max-et, mert köztudott, hogy Charles-al nem puszipajtások. Én viszont úgy gondolom, hogy el lehet különíteni a kettőt, és attól szerethetem őt is. Nyilván nem lesz olyan nagy kedvenc soha, mint Charles, de ő is jófej, vicces, és természetesen a nagyon tehetséges, amit a pályán is megmutat. Igen, elég önfejű, meg kicsit nagy az egoja, de ettől függetlenül bírom.

Tíz előtt pár perccel bementünk a sajtószobába, amit elég nehéz volt megtalálni, de végül sikerült. Nem gondoltam, hogy ennyien leszünk, ezért kicsit feszengve éreztem magam, de ahogy láttam, a többiek is. Hiába mondták, hogy ne érezzük magunkat kívülállónak, azért mégis csak azok voltunk.