Veled minden - Charles Leclerc Fanfiction

14.

A múltkor annyit kihagytam a vasárnapi napom leírásából, hogy Charles többször is megpróbált felhívni. Nem is tudom, hogy gondolta. Ezek után eszem ágában sem volt felvenni. Most már egye meg, amit főzött...

Aztán van még valami, pontosabban valaki, akit nem említettem, pedig fontos. Ez nem más mint Mia. Biztosan emlékeztek, hogy az olasz futamon beszélgettünk, és megadta a telefonszámát. Azóta beszéltem vele párszor, és egészen jóban lettünk. Meséltem neki a randiról, mert nagyon kíváncsi volt minden részletre. Akkor azt mondta, hogy nincs más hátra, csak előre. El is hittem. Aztán most itt tartunk. Erről is beszéltünk, szerinte is hülye volt Charles, de biztos benne, hogy helyre fogja hozni, mert fontos vagyok neki. Egyik pillanatban úgy vagyok vele, hogy bárcsak igaza lenne, aztán a másikban meg el akarom felejteni ezt az egészet. Ez nem jó... Egyébként azt nem tudom, hogy Charles-al mennyit beszélnek rólam, és ezeket az információkat onnan szedi-e. Erre kíváncsi lennék, de talán sosem fogom megtudni. Úgyse fogják bevallani.

Azt hiszem elmondtam mindent, amit eddig nem, úgyhogy vissza is térhetünk a jelenbe. Hétfő, suli ugyanúgy mint mindig. Ma teljes mértékben a tananyagra koncentráltam, olyan voltam, mint a kisangyal. Amúgy sem szokott sok baj lenni velem, egyedül az, hogy beszélgetek Emilyvel óra közben, amit a tanárok nem díjaznak annyira, de most még ez se. Így tudtam legjobban elterelni a figyelmem. Otthon is megtanultam mindent szóról szóra, mint egy rossz stréber. Egy ilyen burokba zártam magam, leginkább azért, hogy ne gondolkodjak a történteken. Ez rövidtávon működött, (kemény három napon keresztül) csak az lett a baj, hogy egyáltalán nem éreztem így jól magam. Úgyhogy változtatni kellett. Ebben rengeteget segített Edina. Így aztán visszatértem a normális, Charles előtti életembe és tök jól éreztem magam. Lélekben már a divatbemutatóra készültem, barátkoztam a gondolattal, mert még mindig nem kívántam a hátam közepére sem. Az az egy pozitívuma volt, hogy eljuthatok Párizsba, ami mindig nagy álmom volt. Végül úgy voltam vele, hogy mindegy, egy ilyen puccos estét kibírok. De ez túl szép lenne, nem igaz?

Következő héten kedden megtudtam, hogy a szombati divatbemutatón ott lesz Charles is. A Giorgio Armani modelljeként. Ültem a telefonommal a kezemben, és csak annyi jutott eszembe, hogy ez valami vicc?? Már nagyjából sikerült lezárnom magamban minden vele kapcsolatos dolgot, erre mi van? És elég kevés esély van rá, hogy ne találkozzunk. Rögtön elmondtam Emilynek és Edinának. Emy együttérzett velem, de Edina teljesen máshogy reagált. Ő örült. Azt mondta, hogy ez tuti a Sors keze, és mi egymásnak vagyunk teremtve, ez lesz a mi nagy lehetőségünk. Szerintem az már megvolt, és csúfosan kudarcot vallottunk.

És közben felröppent egy olyan hír is, hogy szakítottak Charlotte-al, de ezt egyikük sem erősítette meg. A legutóbbi fotójukon úgy látszott, hogy nagyon jól elvannak együtt, úgyhogy gondolom ez csak egy pletyka a sok közül.

A következő napokban azon agyaltam, hogy hogy kerülhetném el a találkozást. Volt több nagyon hülye ötletem, pl. az, hogy felismerhetetlenre sminkelem magam, (vagyis nem én, hanem valaki, aki tud) vagy magam helyett elküldök egy kartonfigurát. Ezt azért senki ne gondolja komolyan. Mindenesetre Emilyvel jót nevettünk ezen.

Pénteken este hétkor indult a gépünk, amire rendesen gyomorgörccsel ültem fel. Szegény nővéremet már kikészítettem, bár nem is csodálom. Tényleg elég kibírhatatlan lehettem sajnos. De szombat este remélhetőleg minden megoldódik. Elhittem Edinának. Azt javasolta, hogy ne meneküljek előle, ha beszélgetni akar, mert csak jó vége lehet. Vagy visszanyeri a szívem és a bizalmam, vagy azt mondja, hogy ennyi volt, és kész. Mivel egyszer már túltettem magam rajta (nagyjából) így abban az esetben sem lesz gond.

Hogy én még mennyire hálás leszek neki ezért...!.

Mi Párizs egyik kívül eső részében szálltunk meg. Szép volt a hotel, viszont nem nagyon foglalkoztunk vele, mert egy gyors zuhany után bezuhantunk az ágyba.