Veled minden - Charles Leclerc Fanfiction

7.

Ismét az ébresztőm borzasztó hangjára keltem, de azonnal rányomtam a szundi gombra, mert még nem bírtam felkelni. Tíz perc múlva viszont már a fürdőben álltam, de még mindig zombinak éreztem magam.

Ma egy fehér I love Italy feliratos felsőt, és egy egyszerű farmer rövidnadrágot vettem fel, a hajamat pedig összefogtam.

Reggeli után eléggé sietni kellett, hogy el ne késsünk, de szerencsére még épp időben leértünk az előtérbe. A buszon zenét hallgattam, meg újra átnéztem a kérdéseimet, amit Pierre-nek fogok feltenni.

Lecsipogtattuk a belépőkártyánkat, és már bent is voltunk a paddock-ban. Most rendkívül nagy volt a forgalom, ezért kicsit késésben is voltunk. Éppen a mai eligazításra siettem, és nagyban magyaráztam Emilynek, hogy milyen hülyeséget álmodtam, amikor valaki hátulról megfogta a vállam. Azt hittem, hogy szívrohamot kapok.

- Szia Charlotte Gréta, és Emily, ha jól tudom.- köszönt Charles - bocsi, nem akartalak megijeszteni. Hova siettek?

- Helló, Charles! Egy pár perces eligazításra megyünk a sajtós épületbe, csak egy kicsit késésben vagyunk. És igen, ő Emily. Jól emlékszel.

- Akkor nem is zavarok, de utána lenne egy pár perced?- kérdezte tőlem.

- Persze, a szabadedzésig nincs semmi program.

- Oké, akkor a Ferrari garázs előtt találkozunk. Ha nem találsz akkor szólhatsz bárkinek, mondd meg, hogy engem keresel.

- Rendben.

Elképzelésem sincs, hogy mit akarhat.

-Ez fura volt- mondtam Emilynek.

- Eléggé. De úgy láttam, hogy nem túl nyugodt. Mintha valami gond lenne.

- Oké, de azt miért velem akarja megbeszélni? Mármint félre ne érts, örülök, hogy beszélni akar velem, csak ha tényleg valami baj van, azt hogyhogy nem egy csapattaggal beszéli meg?

Az eligazításon megmutatták, hogy hogy működik a mikrofon. Nem egy nagy agysebészet, de azért jó tudni róla. Öt percnél nem tartott tovább, úgyhogy indultam is gyorsan a Ferrarihoz. Emily azt mondta, hogy ne keressem utána, mert megy mindenfelé fotózni, meg ilyenek, és amúgy is ki tudja meddig tart. Majd a szabadedzésen találkozunk.

Amikor odaértem a garázshoz Miát láttam meg először, Charles-t viszont sehol, ezért úgy döntöttem, hogy segítséget kérek.

- Helló, Mia! Charlotte vagyok és Charles-hoz jöttem, mert beszélni szeretne velem. Nem tudod, hogy hol van?

- Szerintem a pihenőjében, de szólok neki.- mosolygott rám barátságosan. Itt tényleg mindenki ilyen kedves? Meg se kérdezik, hogy mégis ki a franc vagyok, és mit keresek itt? Oké, hogy azt mondtam, hogy Charles szeretne velem beszélni, de lehetnék akár egy elvetemült szurkoló is, aki ezt mondja, csak hogy találkozhasson vele. Jó, hogy ott volt tegnap az az ebéd, de mégis furcsa, hogy ennyire megbíznak bennem. Mindenesetre nagyon örülök ennek! A gondolatmenetemből Charles szakított ki.

- Már itt is vagy? Jó gyors voltál. És köszi, hogy eljöttél, mert fontos dologról lenne szó. De gyere utánam, menjünk egy eldugottabb helyre, nehogy egy fotós lekapjon minket, mert abból elkezdődnek a spekulációk, és az egyikünknek sem lenne jó. Tudod, hogy a sajtó mindenkit összehoz fűvel-fával. Most is ilyesmiről lenne szó egyébként.

Bementünk a home-ok mögé, ahová amúgy nekem nem szabad bemenni, de Charles biztosított, hogy nem lesz semmi baj. Hát, rendben... Viszont egyre kíváncsibb vagyok. Ez most nem az a jókedvű Charles, akivel tegnap beszéltem. Most nagyon nem tetszett a hangsúlya.