Veled minden - Charles Leclerc Fanfiction

13.

Charles szemszöge:

Ez a randi egy élmény volt! Egyre biztosabb vagyok abban, hogy Charlotte Gréta egy tündér. Vagy egy földre szállt angyal. Mosolygós, vidám, beszédes, és pozitívan éli az életét. Ezt nagyon jó látni. Ő egy olyan lány, akire elég ránézni, és boldog leszek. Magamnak se nagyon merem bevallani, de kezdek beleszeretni. Bár ez nem túl jó, mivel barátnőm van. Ezzel valamit muszáj lesz kezdeni. De majd egy kicsit később... Most maradjunk Charlotte Grétánál meg a randinál. Miért is volt olyan jó? Mert egyszerű volt, mindenféle felhajtás nélkül. Annyira örülök, hogy nem használ ki a pénzem miatt, hanem még ő kérte, hogy ne legyen semmi nyálas, drága dolog. A kedvenc pillanatom az volt, amikor a parkban a mellkasomra hajtotta a fejét, és így élveztük egymás társaságát. Kár, hogy el kellett indulni. Szívesen maradtam volna úgy, még egy jó ideig. A pizzázóban is jó volt, de a parkban valahogy jobban önmagunk voltunk szerintem. Én legalábbis biztosan. Alig várom, hogy elvihessem Monacóba. Biztos vagyok benne, hogy tetszene neki.

Ennyit erről. Most egy kevésbé vidám téma következik, mégpedig azon tanakodni, hogy mi legyen. Korábban említettem, hogy nem olyan a kapcsolatom Charlotte-tal, mint kéne lenni. Ezért tényleg erősen elgondolkoztam, hogy érdemes-e folytatni együtt. Még az olasz futam után leültem beszélgetni vele. Egy hosszú tárgyalás volt, de nem nagyon jutottunk semmire. Szeretem Charlotte-ot, de már nem úgy. Charlotte Grétával jobban éreztem magam, és őt egyszerűen nem tudom kiverni a fejemből, akkor sem ha Charlotte-tal vagyok. Ebből azt a következtetést lehetne levonni, hogy őt szeretem, és vele kellene megpróbálni egy kapcsolatot. Csakhogy ez nekem nem ilyen egyszerű.

A legfőbb problémám a nagy korkülönbség. Mármint nem azért, mert túl kislányos lenne, és nem értenénk meg egymást, mert ezzel abszolút nincs gond, hanem nagyon más életszakaszban vagyunk. Ő még tanul, most bontakozik ki, építi a jövőjét. Én meg már elértem az egyik álmom, mert ugye bekerültem a Forma-1-be. Ráadásul a Ferrarihoz. Tehát dolgozom, még akkor is, ha ez nem egy olyan munka, amit az emberek általában elképzelnek, ha meghallják a munka vagy a dolgozni szót. Ehhez szorosan kapcsolódik a második dolog, a távolság. Ő Rómában, én Monacóban. (ha éppen nem utazok) Ez távkapcsolatot eredményez, amit nem annyira szeretnék. Nem tudom mennyire működne. Az meg még jobban megnehezíti, hogy hétvégén, amikor el tudna utazni hozzám vagy én hozzá, akkor általában futamon vagyok.

Ezzel szemben Charlotte velem lakik, és bármikor el tud kísérni a futamokra, ami nekem elég fontos. Ami viszont ellene szól, ha lehet ilyet mondani, az az, hogy elég régóta érzem úgy, hogy belőlem akar profitálni. Úgy értem, hogy mivel én elég híresnek mondhatom magam, ezért ő is az lesz. Ez kifejezetten tetszik neki. És emellett túlságosan féltékeny. Eddig semmi oka nem volt rá, de most már sajnos van. Idáig nem akartam eljutni, de ezen nem nagyon lehet változtatni.

Charlotte Grétával beszéltünk még egy kicsit telefonon, ahogy az utána következő napokban is. Közben nagyban készültem Szingapúrra. Itt kell a legjobb formában lennünk, de gondolom ezzel nem mondok újat. Szóval edzettem, edzettem és edzettem... Edzés közben jól ki tudok kapcsolni, és gondolkodni, úgyhogy döntöttem. Véget vetek a jelenlegi kapcsolatomnak és megpróbálok egy újat kialakítani. Ami már amúgy alakulófélben van. Ez nem pont úgy sikerült, ahogy elképzeltem, de a végkimenetel ugyanaz lett. Csak egy-két bökkenővel...

Erre a futamra már le van foglalva a szállás Charlotte-nak is, meg persze a belépője is megvan, szóval ide még biztosan jön velem. De utána már nem. Legalábbis így tervezem. Csak ahh, olyan nehéz szakítani valakivel!

Hajnal egykor indult a gépünk, és az út hossza, meg az időeltolódás miatt Szingapúri idő szerint este értünk oda. Írtam egy üzenetet Charlotte Grétának, hogy itt vagyok, minden oké. Aztán le is feküdtem aludni, mert nagyon fárasztó volt az utazás.