Veled minden - Charles Leclerc Fanfiction

18.

Ahogy megbeszéltük, elindultunk körbejárni Monacot. Először a versenypálya vonalán mentünk végig, mert egy F1 rajongó nyilván erre a legkíváncsibb. Elmentünk a casino-nál, az uszodánál, az alagútban... Nagyon szürreális élmény volt sétálni ott, ahol általában májusban Forma-1-es autók közlekednek, amit én a tv-ből szoktam nézni. Mintha egy másik valóságba csöppentem volna.

A séta után hazamentünk. Levettem a cipőmet meg a kabátomat és kidőltem a kanapén. Most kezdtem el érezni a korán kelés és az utazás fáradalmait.

- Nem vagy éhes?- jött oda hozzám Charles.

- Uhh, de. Eddig fel se tűnt, de most hogy mondod...

- Na azért. Nem úgy ismerlek, mint aki elvan egész nap egy kis reggelin, meg két muffinon. Délután három óra lévén mondjuk nem is ártana ebédelni. Mit szeretnél? Menjünk étterembe vagy együnk mirelit pizzát? Csak az van itthon.-húzta el a száját.

- Jó lesz nekem a pizza. Nincs kedvem elmenni sehova.

- Hova tűnt a nagy lelkesedés? Csak nem elfáradtál?- kérdezte viccesen.

- Az majd visszajön, ha kipihentem magam...

- Jó-jó. Pihenj nyugodtan. Berakom a pizzát a sütőbe, aztán idejövök hozzád.

- Oké. Ez lesz a legromantikusabb program- nevettem fel- szenvedés a kanapén, a kajára várva.

- Hát... Élni tudni kell.

Ezen mindketten nevettünk, majd Charles tényleg kiment a konyhába. Pár perc múlva visszajött, leült mellém, majd bekapcsolta a tv-t.

- Mit nézzünk?- kérdezte.

- Nekem mindegy. Úgyse nagyon értem- vontam mag a vállam.

- Van olasz meg angol csatorna is.

- Az mondjuk nem rossz. De akkor is mindegy.

- Jó, akkor megnyomok egy random számot a távirányítón.

Valami főzős vetélkedő ment, de Charles-t szerintem egyáltalán nem érdekelte, én meg majdnem elaludtam. De elég hamar kész lett a pizza, úgyhogy behoztuk és megettük a kanapén. Ezután úgy döntöttünk, hogy alszunk egy órát. Csak éppen ébresztőt nem állítottunk, így három óra lett belőle. Hupsz...

Estére összekaptuk magunkat és elmentünk Charles kedvenc éttermébe. Nem csalódtam. Isteni finom volt a kaja, amit ettem, meg jó sok, amitől azt hittem, hogy kipukkanok. Utána egy jó ideig mindketten azzal küzdöttünk, hogy vissza ne jöjjön, ami bement. Sikerült benntartani, úgyhogy megállapodtunk abban, hogy filmet nézünk. Bekuckóztunk az ágyba egy jó meleg takaróval, meg egy bögre forrócsokival. Egy vígjátékot választottunk, aminek az első fél órája tök jó volt, de utána már nem nagyon figyeltem. Charles mellkasának dőlve szürcsölgettem a maradék csokit, ő pedig közben simogatott. Nagyon idilli volt, és inkább ekörül jártak a gondolataim, mintsem a filmen.

- Nézed?- kérdezte Charles, mikor már észrevehette, hogy nem nagyon reagálok semmire, ami a filmben történik.

- Nem annyira. Az eleje jó volt, meg biztos most is az, csak elkalandoztam.

- És álmos vagy?

- Ahh,egyáltalán nem. Túl sokat aludtunk délután.

- Ezzel én is így vagyok. De akkor öltözz jó melegen, elviszlek valahová.

- Ilyen későn? Hova?

- Ne kérdezősködj, majd meglátod.

Kicsit furán néztem rá, mert ötletem se volt, hogy hova mehetünk ilyenkor. Már gondolom csak a szórakozóhelyek vannak nyitva, de tudja, hogy nem vagyok egy nagy partiarc, meg amúgy is. Oda nem kell melegen öltözni. Végül annyiban hagytam, szeretem a meglepetéseket, úgyhogy csak tettem a kérését. Amikor már a kabát is rajtam volt, úgy néztem ki, mint egy Michelin baba, amin Charles mosolygott egy jót, de hát ő kérte. Október végén elég hideg van, főleg éjszaka.