A remény útja ✔Befejezett

1.《Bűnös》

Nagyapám azt mondta néhányszor meg kell halnod ahhoz, hogy igazán élni tudj. Megfogadtam a tanácsát elindultam, a saját utamon ezen a végtelenek tűnő úton. A gitárom a lelkem a gitár az, ami eszembe juttatja, hogy mit keresek egyáltalán itt. Végtelennek tűnik a Michigan tó a homok kellemes, lágy hang hallható, szinte „énekel", ha az ember sétál rajta. A helyiek ezért tréfásan éneklő homoknak nevezik. Elképesztő ez a tó, mert úgy viselkedik, mintha tenger lenne nem látjuk a végét. Pontosan így éreztem én is magamat nem láttam az út végét. Mint valami mély szakadék,nyílt elém. A víz tűkre, az ég oly mélyre esett,hogy szédítette s egy pillanatra elhitette, hogy lent valahol egy másik világ ragyog egy másik ahol te vársz talán. De te most is itt vagy, itt vagy velem a lelkemben és a kezemben, a húrok között mert a zene soha nem hal meg tovább éltet, bár a zsebem üres volt a lelkemben te vagy és a zene ereje. Nagy át éléssel behunyt szemmel bele merültem a kedvenc dalom pengetésébe „Guns N' Roses November rain" Néhány járó kelő ember ki fejezte a tetszését, valaki megállt egy pillanatra, volt aki néhány apróval jutalmazta a zenét.

- Na mi van soha se szakadnak szét a húrjaid? -kinyitottam a szemem megpillantva a cipőt, amely a térdemet érintette majd végig mértem a kopott farmert és egyenesen a szemébe néztem fel. Csendben tűrtem a piszkálódást, ideje volt,hogy itt érjen véget ez a dal is, éppen a közepén.

Határozottan fel álltam szorítottam magam elé a hangszert mint valami pajzsot ami meg véd.

-Nem akarok balhét - mondtam határozottan ugyan akkor megőriztem a hidegvéremet egyáltalán nem hiányzott ez a kakaskodás, nagyon is kerültem a feltűnést. De ö csak a képembe nevetett aztán meg érkeztek a barátai is így körbe vettek. Nem láttam jobb megoldást minthogy menekülőre vegyem a dolgot így egy adandó pillanatban amikor éppen a nyála habzott és bele élte magát a mocskos megalázó szövegébe amitől a többiek előtt nagyon menőnek érezte magát, utat törtem nagy erővel és sebesen futni kezdtem rohantam erősen szorítva a gitáromat közben.

-Jobban féltettem a gitárom mint az életem de tudtam,hogy túl erőben voltak esélyem se volt,hogy le győzzem őket. Közel éreztem magamhoz őket, a nyomomban voltak a szívem a torkomban volt a lábam hihetetlen módon gyorsult fel én magam sem értettem mintha nem én irányítottam volna őket.

-Úgy se menekülhetsz te gitáros seggfej egyszer még a fejeden fogom széttörni azt a szart! -kiabálta utánam. -végül sikerült meg menekülnöm el rejtőztem egy sötét résben a házak között. Köhögő roham jött rám a torkom kiszáradt, képtelen voltam abba hagyni igyekztem halkan szenvedni, közben a falnak dőlve csúsztam végig lefelé. Majd rám tört ez a mérhetetlen idegbaj a nagy menekülésben ott felejtettem mindenem egy dollárom se maradt. Miután a naplementét is végig néztem a sötét sarokból a falak között, nem tudom menyi idő telhetett el de biztos voltam benne,hogy már nem találnak rám így ki merészkedtem és mennem kellet intéznem valamit ha már csak a gitárom maradt amit akkor sem adnék el ha éhen halok nem volt más ötletem, be kell menjek a sarki boltba és szereznem kell valami kaját lesz ami lesz nincs veszíteni valóm bátorodtam fel. És elindultam egyenesen a bolt felé. Úgy tűnt tiszta a terep rajtam kívül nincs más ember a helyiségben, közben figyeltem a kamerát merre lehet, nem láttam egyet sem. Nézelödttem a polcokon majd takarásban álltam a pultól és rögtön pakolni kezdtem a csokikat a zsebembe, majd a következő polcról egy szendvicsel sikerült meg tömnöm a belső zsebemet. Aztán el indultam a bejárat felé de aztán a pultnál meg pillantottam egy zsarut így enyhén be pànikoltam és gyors léptekkel el hagytam a boltot és amikor kiértem kapkodtam a lábam, nem messze a bolttól találtam egy félreeső helyet ahol el rejtőztem és azonnal enni kezdem az egyik csokit ami a kezem közé akad. El sem hittem,hogy egy piti kis tolvaj lett belőlem. Tört rám a bűntudat. Miközben nagy sebességgel ettem a csokoládét. Nem bírtam le állni még éhesebb lettem és csak úgy faltam egyik édességet a másik után. Lassan enyhült az éhség érzet óvatosan ki léptem a fal mögül de aztán erős szorítást éreztem a ruhámon a nyakamnál. Hirtelen maga felé fordított szemtől szemben voltunk. Ez az az a zsaru aki a boltban volt -felismertem az arcát hát még se úszom meg ennyi volt mehetek vissza a pokolba viszlát Szeles város. Már készítettem magamat a legrosszabbra. Engedett a szorításon közben mélyen a szemébe néztem lássa hogy nem félek tőle . Majd végül el engedett.