A remény útja ✔Befejezett

17.《Akadály》

Ki kaptam a kezéből a telefont és igyekeztem higgadt maradni, elolvastam magamban az üzenetet. Megnyugodtam majd Krisre néztem. -Ezen kár ki akadni hidd el ez semmiség mindig, így van mindennap, kapok valami ehhez hasonlót. Bár látszatra úgy tűnt hitt nekem és sikerült meg nyugtatnom de belül tudtam, hogy nem egészen így van. Nem fogom tudni sokáig titkolni ezt a dolgot, ami Linda és köztem volt illetve ezek szerint Linda szerint még mindig van. -Fel kelt az ágyról -Amúgy Linda vagy ötvenszer hívott. Bólogattam -majd visszahívom -válaszoltam higgadtan pedig egyáltalán nem voltam az. Amíg ö fürdőben készülődött én kirohantam a tetőtérbe egy szál fekete nadrágban azonnal meg csapott a hűvös szél igen korán volt még, de nem tehettem mást fel, kellet, hívjam őt rágyújtottam egy cigire. - Légyszíves ne hívogass, és ne küldj üzenetet sem, vége köztünk már meg mondtam.- letettem a telefont szerencsémre csak a hangposta jelentkezett be nem is lett volna most elég bátorságom, ehhez az egészhez, amit a legjobban gyűlöltem az a veszekedés volt nehezen tudtam kezelni, elveszetnek, éreztem magam mindegy, hogy apróság volt vagy hatalmas balhé nem volt az erősségem.

- Szóval te éppen most szakítottál valakivel a telefonba? -hirtelen a hang irányába fordultam persze a feleségem volt az. Ahogy ezt így kimondta elég viccesen hangzott, pedig nem volt az nagyon is komoly volt ez az egész ügy.

- Oké beszélnünk kell, tudom csak nehéz érted. -lassan léptekkel haladtam felé.

- Én... még nem fejeztem be az egyetemet és még csak nem is éltem igazán, voltak céljaim, álmaim, amiket meg akartam valósítani, természetesen nem mondtam le semmiről, de nekem most te vagy az első. Húsz éves vagyok Johnny és öt nappal ezelőtt feleségül mentem hozzád, mert mindennél jobban szeretlek de én mind végig őszinte voltam veled mindenben. -könnyezni kezdett. -Hé nyugalom oké nincs semmi baj - magamhoz vontam erősen megöleltem szipogott. -a kezembe vettem az arcát -Azért vettelek feleségül, mert ez volt minden vágyam, mert te vagy az a nő, akivel az életemet és a jövőmet képzeltem el. - Őszinte voltam veled én is miután elmentem utánad és meg kerestelek, még soha nem voltam olyan bátor, mint akkor szembe mentem a büszkeséggel és a kudarccal.

- Te vagy az, aki kell nekem minden életemben, az a világ, amiben én élek teljesen ellentéte annak, amiben te élsz. Ott nincsenek se, álmok se célok, csak úgy van az ember napról napra él. De ez számomra akkor változott, meg amikor Szilveszter éjjel meg láttalak. -elsimítottam egy könnycseppet az arcáról. -Linda és én szeretők voltunk - fájdalmasan fel sóhajtottam. -ki kerekedett a szeme - Nem sokáig tartott de sajnos ő meg szállott lett és visszaélt a helyzettel, főleg, azzal hogy én gyenge voltam. -Johnny ezt nem hiszem el. -könnyét képtelen volt visszafojtani. -Belém szeretett és azt akarta, hogy viszont szeressem őt, de én nem tettem meg soha, aztán közben meg ismertelek téged, és beléd szerettem a többit, tudod. -nagyon rossz volt erről beszélni akaratom ellenére fájdalmat okoztam ezzel. -Senki és semmi nem állhat közénk ezt meg ígérem neked. -bólogatott halványan elmosolyodott. -Nem tudom Linda mikor fog belenyugodni ebbe az egészbe de, muszáj lesz neki mert te a feleségem vagy és ő a menedzserem meg kell, hogy értse. -Ez igaz- helyeselt. -Gyere menjünk reggelizni és felejtsük el ezt az egészet, tudod az életünk öt napja kezdődött a múlt nem árnyékolhatja be. -Elindultunk be majd mindketten felöltöztünk meg reggeliztünk, ahogy terveztük egy gyönyörű meghitt kis étteremben és élveztük a napfelkeltét.

- Utolsó esténket töltöttük a városban nem csak nekem kellet le rendeznem az otthoni dolgokat hanem a feleségemnek is hiszen ott volt az egyetem amit be kellet, hogy fejezzen.

- Las Vegas olyan volt, mintha egy város méretű buliban lennénk: a hotelek lábánál elrejtett hangszórókból folyamatosan szólnak a mindenki által ismert rádióslágerek, teljesen normális, hogy az emberek hatalmas poharakkal a kezükben mászkáltak, mindenfelé pávatollakkal díszített, elég lengén öltözött lányok pózoltak a turistákkal, senki nem siet sehova, nem volt tolongás több kilométer hosszan - mondjuk, főleg este - mindent beborítottak a neonfények. Az egész persze őrületesen mű, de mégis képes volt magával ragadni az embert, és a teljesen más kultúrát képviselő amerikai metropoliszok között is abszolút egyedinek hatott.

- Éjjel indult a repülőnk vissza Chicagóba négy óra utazás a gépen meghitten és csendesen telt. Mindketten úgy voltunk ezzel, hogy nem akartuk, hogy véget érjen de muszáj volt folytatni ott ahol abba hagytuk. Még én Linda miatt aggódtam, Kris pedig az apja miatt idegeskedett, nem tudom melyikünknek volt nehezebb de azt hiszem egyikünk helyébe sem akartam lenni.

- Szerinted apád mit fog szólni? -kérdeztem halkan miközben kifelé bámultam az ablakon és ö pedig a vállamon, pihentette a fejét.

- Nem tudom még soha nem voltam ilyen helyzetben, azt hiszem soha nem tettem még semmit a háta mögött , mindig be tartottam a szabályokat annak ellenére, hogy ö anya halála óta a munkájába temetkezett. -Értem és akkor most hozzám költözöl ugye? - le felé néztem ahol csak a szőke haját láttam a feje tetején. - hirtelen fel nézett rám és egymásra mosolyogtunk. -Szerintem egyszerre elég neki egy dolog, hogy meg eméssze. Meg nem szívesen hagyom, magára amióta csak ketten lettünk én gondoskodtam róla. - mélyen felsóhajtottam -Jól van igazad van, megértelek ezt rád bízom olyan tempóban halladunk, ahogy neked, nektek jó. -Köszönöm -súgta és közeledett, én lágyan megcsókoltam.

- Gyorsan eltelt az idő a repülőn, amit nagyon bántam, tudtam hogy most már házas ember voltam, de vannak dolgok, amik nem térnek vissza.

- Vannak pillanatok, amit az ember örökre át akar élni, ez volt az életemben egy olyan amit soha nem akartam hogy véget érjen.

- Főleg nem akartam foglalkozni azzal, hogy az élet megy tovább, és vannak nehézségek, amivel szembe kell, nézzek.

- Pedig pont így volt, nem bújhattam ki a felelősség alól, itt sem a drog sem az alkohol nem segített rajtam többé már nem.

- Fel vittük a bőröndjeinket a lakásomban, nem túl sok minden volt két kis apró bőrönd és persze a ruhák. -A fenébe el felejtettem valamit az autóban maradt. -Hátra fordult, rám nézett. -Mindjárt jövök te addig érezd magad otthon feleségem, de nem mehetsz be addig várj meg itt. -összevonta a szemöldökét. -A folyóson. -nevetett -Oké akkor na akkor nem, nem itt igazad van. -Hirtelen fel kaptam őt és átemeltem a küszöbön majd le tettem az ajtóban -Na most már ez is meg van. -nevetett- én gyorsan le szaladtam a lépcsőn a liftezni most nem volt kedvem siettem.

- Kinyitottam a kocsi ajtót benyúltam a kesztyű tartóba és kivettem ezt a fekete kis dobozt. Mosolyt csalt az arcomra a látványa. Bezártam az autót majd szaladtam a lépcsőn ismét csak most a másik irányba.

- Állj meg ott ahol vagy! - a szívem majd ki szakadt a mellkasomból az adrenalin elöntötte az egész testem. -Nyugalom. -próbáltam a lehető leghiggadtabb maradni miközben fel mértem a helyzetet a tű milliméternyi távolságban volt a feleségem nyakától a tekintette segítségért kiáltott.

- Ha közelebb lépsz csak egy lépéssel neki vége. -ijesztő volt így látni Lindát betegesen megszállott volt soha nem gondoltam volna, hogy ilyen messzire képes elmenni. -Oké, - Fel tettem mindkét kezem - Tudom - súgtam. -Még is mi a fenét képzeltél -egy pillanat alatt az arca nedvessé vált a könnyétől. Biztos voltam benne, hogy nem józanul teszi mind ezt nem volt önmaga. -Kár, hogy te soha nem akartad ki próbálni az arany lövést Johnny. -nyeltem egy nagyot

-Johnny -szólt Kris kétségbeesve Linda még erősebben szorította őt. -Mi lenne, ha most ki próbálnánk te és én? -Linda összeráncolta a homlokát majd fájdalmasan fel nevetett. -Pont most akarod ehhez már túl, késő nem gondolod. -szipogott.-Dehogy semmihez sincs késő, őt engedd el én, jól bírom az ilyet, tudod jól. -persze azt tudom csak ,viszont amióta szerelmes, lettél, ki akarsz maradni mind ebből.

- Nem dehogy is félre érted, attól még ugyan az vagyok érted eddig is, számíthattál rám, tudod jól. -Linda bólintott meredten bámult előre majd a szemembe nézett fájdalom ült az arcára őszintének hatott, ahogy szenved, de egyszerűen nem tudta megérteni, hogy én soha nem szerettem őt és soha nem is, fogom.

- Szóval ő az, ő a nagy szerelmed? -kérdezte -Linda kérlek őt hagyd ki ebből tudod jól, hogy ez nem az ő világa. - Frászt! -kiabálta -Az hogy a farkadra ült onnantól kezdve nagyon is benne van - fel nevetett -Kurvára bele keveredett. -folytatta. Kris hosszan behunyta a szemét és hang nélkül sírt megállíthatatlanul folyt a könnye az arcán.

- Akkor mond el mit akarsz, mit tegyek? - gonoszan el mosolyodott.