A remény útja ✔Befejezett

14. 《Rólunk》

Napok teltek el nélküle, de én éveknek éreztem a hiánya miatt.

Elég oka volt rá, hogy egy életre meg gyűlöljön, és el felejtsen. Linda visszatért közénk sejtettem, hogy beszélt Krisel hiszen nem kérdezet rá, hogy miért nincs már velünk. Egyik részem meg nyugodott, hogy Kris meg tartotta a titkunkat, de a másik oldalról viszont bántott, hogy ilyen könnyen túl lépett rajtam. Mivel nem volt mit tennem így minden folyt a maga megszokott módján. Folytattuk a züllött kis életünket, zenéltünk és utaztunk. Egy hónap is eltelt, amikor végre haza mentünk. Úgy éreztem magam, mint egy katona, aki a csata mezőn harcolt és súlyos sérüléseket szenvedett leginkább a szívem az, ami nagyon meg sérült és fájt. De tettem róla, hogy ne kínozón túl sokáig nem volt olyan nap, hogy józan lettem volna.

- Öregharcos. -erősen magamhoz szorítottam a legjobb barátomat, akire most nagy szükségem volt a közelsége csak még inkább megerősítette azt, hogy mennyire padlón voltam.

- Te aztán tudsz élni. -nevetett

- Téged se kell félteni. -egy pillanatra, a pincérlányra néztem majd vissza Dickre akivel, egy asztalnál ültünk, ami nem messze volt a bártól.

- -Szóval ő az a dögös latin csaj?

- Carolina -mondta a nevét.

- Illik hozzá. -ismét a nőjére néztem, aki éppen italokat szolgált fel.

- Miért találkoztál már valaha olyan emberrel akihez, nem illet a neve. -fel nevetett.

- Igen mondjuk veled, - nevettem én is. -Kösz akkor majd megváltoztatom a kedvedért, mondjuk, Rick-re az, hogy tetszik? -Nem is rossz. -hosszan egymásra néztünk, és ugyan úgy nevettünk, mint gyerekkorunkban ez soha sem változott köztünk, mi mindig ugyan azok maradunk nagy gyerekek felnőtt áll ruhában.

- És nem furcsa, hogy egy pincér csajjal kavarsz? -hosszan belekortyoltam a sörömbe. Miközben kíváncsian vártam a választ. -Tudod, hogy engem ez a része soha sem érdekelt. - Igaz csak furcsa páros egy ügyvéd és egy pincérnő. - mosolyogtam mert örültem,hogy boldognak láttam. Bár mindennap beszéltünk telefonon de teljesen más volt találkozni láttam rajta a változást. Boldog volt ezzel a szóval tudtam le írni az egész lényét, még soha sem láttam ilyenek ezelőtt. Ugyan abba az irányba néztem ahova Dick aki, a nőjét bámulta és belém hasított ez az érzés kicsit olyan volt mintha az ö szemén át láttam, volna a dolgokat.

- A boldogság titka a szabadság, a szabadság titka viszont a bátorság. Ö elég bátor volt ahhoz, hogy boldog legyen én, soha nem lennék ilyen, mert gyáva voltam és gyenge. Örülten szerelmes és boldogtalan ez a kettő dolog nagyon nem passzolt egymáshoz. Az hogy, ezt tisztáztam magamban nem segített sokat, de arra igen is jó volt, hogy még jobban tudatában lettem, hogy az, akit én szeretek nem lehet az enyém.

- Jobb, ha távol maradok tőle, muszáj volt magamba építenem ezt a szabályt be kelet, hogy tartsam gyáva voltam de, talán a gyengeségemet fel tudtam erősíteni, ami nem tartott tovább tíz percnél, abban a pillanatban, ahogy meg láttam Daesyt aki a bárnál ügyködött azonnal felcsillant a szemem, éreztem egy kis reményt magamban.

- Mindjárt jövök. -szóltam hátra, miután fel álltam a székből és egyenesen Daesy felé vettem az irányt, aki úgy tűnt, hogy nehezen boldogult a cipekedéssel, Ki vettem a kezéből a nehéz dobozt, ami eddig az arcát takarta így sikerült a szemébe néznem.

-Szia -mondtam - erre összevonta a szemöldökét azonnal tudtam, hogy haragudott rám amióta meg ismertem soha nem láttam rosszkedvűnek mindig mosolygót. De most miattam volt ilyen de azt is tudtam, hogy jószívű és utál haragot tartani. Letettem a nehéz dobozt a földre a pult alá. -mi van, csak nem munkát keresel -szigorú volt velem. -Tudod, hogy miért vagyok itt. -egyből a lényegre tértem. -Pontosan tudom, és azt is, hogy veled volt a turnén, azt is, hogy magadba bolondítottad őt. -nagyot nyeltem a szívem majd kiugrott a helyéről tehát Kris még mindig szeret. Olyan volt, mintha egy darabot visszakaptam volna belőle ez az érzés uralta minden porcikámat, elég volt annyi, hogy róla beszéltünk. Végleg elvesztem, nem tudtam már nélküle létezni, se levegőt venni.