Ugly Love (18+ !!)

8. Fejezet : Sasha

Teljesen össze vagyok zavarodva, nem tudom mit csináljak. Annyi év után a sors úgy döntött, hogy megint próbára tesz és ide küldi a legnagyobb seggfejt, akivel valaha is találkoztam az életemben. Azért elég nevetséges a szituáció, úgy látszik a karma valóban létezik. Eléggé kettős érzéseim vannak Asa iránt, nem tudom elhiggyem- e ezt a mesét a balesetéről, még ha igaz is akkor sem fogok vele társulni, még csak azt kellene. Mar látom is magam előtt a következő címlap címet "Sasha Stricker társult Asa Jhonsonnal, aki pár évvel ezelőtt megerőszakolta őt, majd több milliós összeget adományozott neki", na persze. Elég hosszú cím lenne, senki nem szereti a hosszú címeket, annyira lehangolóak és már a felénél ráunsz magára a sztorira. Muszáj tovább lépnem a múltamon, azt hittem sikerült, de tessék, ide állít ez a fickó és én újra abba az üres szobában érzem magam. Meglepődtem, amikor Liam megjelent az irodában, nem számítottam rá, de végül nagyon örülök, hogy közbe lépett a dolgoknak. Asa régen bármire képes volt, hogy megszerezze azt, amit akar, kitudja most milyen eszközökhöz fog nyúlni, amiért visszautasítottam az ajánlatát. Lehet fel kellene bérelnem egy magán nyomozót, hogy utána járjak valóban igaz az, amit mondott. Nem is rossz ötlet, de először is haza megyek és veszek egy jó meleg fürdőt, rám fér már egy kis lazítás, pláne ez után a nap után. Elhagytam a cégemet és néhány perc vezetés után, már az ajtóm előtt álltam és kerestem a ház kulcsát. A picsába, vajon hová tettem azokat a fránya kulcsokat, sehol sem találom, hát persze nem vert még meg elégszer a sors, még ez is. Gratulálok magamnak. Átnéztem a táskámat, a zsebeimet, de sehol nem találom őket. Remek. Felhívom Klarissát, hátha kiesett a táskámból a feldúlás közepette.

- Klarissa. Itt Sasha. Kérnék egy szívességet. Fáradjon be az irodámba és nézze már meg, hogy nem-e hagytam ott a kulcsaimat?

- Rendben, máris megnézem. - mondta majd hallottam a magassarkújának a kopogását egyre távolodni. Pár perc várakozás után beleszól a telefonba. - Megvannak a kulcsai, esetleg elküldjem önnek vagy bejön értük?

- Persze, máris ott leszek. Köszönöm szépen - majd letettem a telefont. Na ez szép. Most mehetek vissza. Nagyszerű...sosem lesz vége ennek a napnak és még csak kényeztetni se kényeztethetem magam. Beszálltam a kocsimba és már indultam is vissza azokért a hülye kulcsokért.

- Köszönöm Klarissa. Tudja mit, vegyen ki egy pár szabadnapot, folyamatosan dolgozik, megérdemli. - mondtam és biztatás kép küldtem felé egy mosolyt. Olyan gyorsan hajtottam haza, hogy észre sem vettem a leparkolt autót a házam előtt. Csak akkor szembesültem a ténnyel, hogy valaki van nálam, amikor megláttam egy sötét alakot, aki ott ült az ajtóm előtt és engem várt. Nagyon lassan közelítettem a házam felé és ahogy közelebb értem ki tudtam venni az arcát a sötétben ennek a titokzatos alaknak, aki egy nő volt. Elég fiatalnak tűnik, nagyon hasonlít valakire, de vajon kire?! Ahogy közeledek felé, egyre jobban látom a hasonlóságot közte és köztem. Az arc formája, a sötét szemek és a sötét haj. Mi a szar...

- Elnézést, ismerjük egymást? - kérdeztem az ismeretlent. Levagyok sokkolva, miért hasonlít ez a lány ennyire rám?

- Hát te vagy az. Végre, hogy rád találtam. - mondta majd a nyakamba ugrott és szorosan megölelt. Próbáltam eltolni magamtól, de ez szinte lehetetlen volt.

- Kivagy te? És hogy értetted azt, amit az előbb mondtál? - kérdeztem, a hangomban érezhető volt a pánik, ahogy ez a lány könnyes szemekkel áll itt előttem a régi önmagamat véltem felfedezni benne, a gyenge Sashát.

- Melody vagyok. Melody Stricker.

- Hogy mivan? Elnézést, de ma semmi kedvem nincs egy újabb poénra. Ha megbocsát szeretnék bemenni a házamba. - mondtam neki, de nem tágított az utamból.

- Sasha, neked és nekem ugyanaz volt az apánk, te és én, az az mi, rokonok vagyunk. - mondta, de én megszólalni sem tudtam, de nem, hogy megszólalni, levegőt sem voltam képes venni. Csak álltam ott és nem értettem semmit. - Amikor...amikor meghalt Dean az apánk, értesítették az anyukámat. - NEM! Ez nem lehet igaz, ez csak egy rossz vicc.

- Nem! Ez nem igaz! Hazudsz! Hány éves vagy te egyáltalán? És amúgy is, ha értesítettek apám haláláról, akkor hol voltatok, amikor az utcára kerültem? Amikor nem volt egy rokonom sem, aki be tudott volna fogadni? Majd én megmondom neked. SEHOL! Egyedül nőtem fel...senki nem volt velem. SENKI!! - üvöltöttem az arcába.

- Nem rég töltöttem a 18-at - hogy mivan? 18 éves, akkor ez azt jelenti, hogy amikor apám nem volt otthon, anyám háta mögött kúrogatott másokat is. Hát ez igazán csodás. KURVA JÓ! -Azt mondták, hogy te is benne égtél velük. - zokogta Melody. - annyira sajnálom Sasha, tényleg rettentően sajnálom -ezt nem hiszem el, az apám hazudott nekem is és az anyámnak is, vagy lehet, hogy anyám tudott erről. A picsába...a picsába...a picsába! A könnyeim eláztatták a blúzomat, Melody próbált közelebb lépni, hogy újra átölelhessen, de én ellöktem. Annyi mindent akarnék neki mondani, de most egyik sem tűnik észszerűnek. Felnéztem rá és könnyes szemekkel azt mondtam:

- Menj haza Melody... - azzal bementem és kulcsra zártam az ajtót, az ajtónak dőltem és hangosan felzokogtam. Visszatért a régi Sasha...az a lány, aki soha többé nem akartam lenni.