A hős macskája [ Aizawa x Androméda(OC)]

XX. A székhez kötözött alvás következményei (Yamada)

Nagyon halk duruzsolásra keltem és fejfájásra.

Te jó isten! Mi történt? -kezdek ébredezni, de valaki erősen megragadt a karomnál fogva.

- Hagyjál már! Csak még 5 percet... -hunyorgok, de alig látok valamit és kirántom a karom a kezei közül.

- De nem aludhatsz itt. Ez egy szék! Gyere, elviszlek egy puha ágyba. -szólalt meg egy kellemes női hang.

Asebi nézett nagy szemekkel és felém nyújtotta kezét. Apropó kezek. Eltüntek róla a macska karmok és normális körmök voltak helyette.

- Mindjárt. Megtennéd, hogy hozol nekem fájdalomcsillapítót. Szét akar szakadni a fejem... -és megpróbálom kitörölni a szememböl a csipát, de még az is megerőltető volt.

Amíg bement a konyhába és teljesítette a kérésemet, addig megpróbáltam felállni a székböl. Nyílvánvalóan nem ment, amit egy ordítással jeleztem.

Asebi kirohant a konyhábol kezeiben a vízzel meg a tablettával.

- Mit csinálsz? -hallom az ijedtséget a hangján.

- Nagyon rossz ezen a széken aludni. Mindenem fáj! -panaszkodok és hassal levetődök a kanapéra.

- Gondoltam hogy nem kényelmes. Sajnálom...

- Ne sajnálj semmit! -tiltakozok. -Én sem tudom hogyan kerültem a székbe megkötözve. -nevetek. -Viszont most nagyon másnapos vagyok. Ideadod a tablettát? -nyújtom a kezeim.

Ideadta és bekaptam a gyógyszert. Egy kis idő múlva már kezdett hatni.

- Köszönöm, mindjárt jobb lessz. Remélem... -és együtt kuncogunk a hülyeségen.

- Mit ünnepeltetek, hogy már semmire sem emlékszel belőle? -néz rám édes cicamosolyal.

- Semmit! Kiderült, hogyha alkoholt iszol, akkor sokkal jobb a gyógyítassz. Ezek után mi is ittunk pár pohárral és teljesen kiütöttük magunkat. -mondom.

- Ki mondta hogy ehez alkohol kell? -kérdezte furcsálva egy gondolkodásnyi idővel később.

Most akkor mi legyen Hizashi? Megmondjuk neki vagy sem? -kérdezem magamtol, de beugrott a megoldás.

- Majd mutatok neked néhány videót a telefonomon! Garantáltan megválltozik a véleményed! -mondom elégedetten.

Na ki az ász Hizashi? -gondolom magamban úgy, mint egy nyertes.

- Hááát... okéé... -válaszol megdöbbenten. -és akkor mi lessz most veled? Alig tudsz mozogni!

- Van egy ötletem, de ahoz tudnom kell, hogy hány kg vagy! -mondom felvillanyozva.

Úúúú! Most végre kipróbálhatom a Thai masszázst. Állítólag jó hatása van...

- El kell hogy szomorítsalak... Foggalmam sincs! -szólt közbe kuncogva Asebi.

- Akkor menj be a fürdőszobába. Ott találsz a radiátor alatt egy elektromos mérleget. Kihúzod, ráállsz és megtudod a súlyod! -magyarázom.

Bólintott és bement az említett helyiségbe.

- 35 kg! -ordítja egy kis idő után és kijön a fürdőböl.

Basszus! Nem gondoltam volna hogy ipyen könnyű! A bundája miatt nagyobbnak látszik. -és gyorsan végigmérem újra.

- Te anorexiás vagy? -jött ki az első gondolat a számon.

- Nemhiszem. Régen sokat vadásztam, de nem mindig laktam jól. Egyébként ennék, ha tudnék. -mondja álcázott komolysággal. Úgy gondoltam, hogy beszállok a játékába.

- Tééényleg! Te tudsz enni? -bámulok rá megjátszott csodálkozással, ami miatt felnevetett.

- Pfff... Na jólvan Hizashi! Attol hogy minden bordám kilátszik a bőröm alol, még lehetek egy éhenkórász! -vág vissza, de még magát sem veszi komolyan, mert egyfolytában nevet. -Áruld el, mégis miben kéred a segítségem. -fulldoklik.

- Azt szeretném, hogy maszírozd meg a hátam. -jelentem be ünnepélyesen.

Itt újraindult a Windows Asebinél.

- És ehez miért kell a testsúlyom? -néz rám furcsálva.

- Azért, mert én lefekszek a földre, te ráállsz a hátamra és sétálgatsz, mintha csak valami úton lennél. -magyarázom izgatottan, majd felülök a kanapén és lekapom a pólómat.

- Nem vagyok én ehez túl nehéz? Azért 35 kg nem kis menyiség! -mondja figyelmeztető jelleggel.

- Dehogyis! Nem fogsz engem kilapítani, vagy ilyesmi. -nevetek és egy párnával lefekszek a szőnyegre.

- Rendben. Mond mit tegyek! -sóhajtott és mellémállt.

- Nyugi, nem fog fájni, csak állj rá a hátamra és sétálj. -bátorítom.

Ahogy megéreztem hideg talpát a meleg bőrömön, alig észrevehetően felszisszentem.

- Csak nyugodtan. Nem vagy nehéz. -mondom selymes hangon.

Mostmár 2 lábbal áll rajtam, de van egy kis bökkenő...

- Mozogjál cicus, mert a vesémen állsz és ez már tényleg fáj! -mondom összeszorított fogakkal.

- Sajnálom. -és elkezdett lassan sétálgatni a gerincemen.

- Ahhh, de jól csinálod! -nyögtem.

- Köszönöm, viszont lehetnél egy kicsit halkabb. Shouta felébred. -suttogja.

Könnyű azt mondani. Nem neked préselik ki a tüdődböl az összes levegőt. -mondtam volna, de szerencsére nem hangosan.

- Hát, hogyha a tüdőmön járkálsz, akkor akaratlanul is hangos vagyok. Főleg ha használom a képességem.

- Hizashi! Te egyszerűen javíthatatlan vagy! -nevetett, közben egyre ügyesebb lett, én meg egyre hangosabb.

Egyre jobban csinálta, énmegy egyre hangosabb voltam, ami eléggé félreérthető. És Shouta félre is értette.

- Ti meg mi a fészkes fenét csináltok? -hallom Shouta fáradt rekedtes hangját.

- Semmi extra, csak megmaszírozza a fájós hátamat. -nyögöm a párnámba.

- Csak annyit kért, hogy járkáljak a testén. -nyugtatta Shoutát és leszállt a hátamrol.

- Valaki eltudná nekem magyarázni, hogy miért fáj nekem is a hátam? -közbe nyugdíjjas tempóban igyekszik megkerülni a kanapét, majd leült rá.

- Szerintem azért, mert téged is egy székhez kötöztek és egészen reggelig a ott aludtál. -mondom, majd felpattanok a földröl és leporolom magam. -Azta macsek! Fényévekkel jobb lett a hátam. -dícsérem meg.

- Lehet hogy igazad van Hizashi! Néhány kép beugrott a tegnaprol. -mondja csukott szemmel látszólag erőlködve. -Minket tényleg megkötözött valaki. Nem Mün-sama volt?

Megpróbálok én is visszaemlékezni.

- Hát eléggé valószínű, de nem emlékszek rá. -mondtam lelombozva.

- Ki az a Mün-sama? -néz ránk hirtelen idegesen.

Egymásra pillantunk, majd a nekora.

- Asebi! Beszélnünk kel! -mondja komoly hangon Shouta.

Szemei kikerekedtek és a döbbenet ült ki az arcára.

Komment ha van valami építőjellegű kritikád !   :3