Maradj velem! - Bleib mit mir!

4. Tom

„Olyan sok minden lesz szép, ha jobban megnézed."

- Lauren Oliver: Mielőtt elmegyek

Megborzongott.

Valami hideg ért a nyakához.

Az álom és ébrenlét között volt, s talán ezért sem tudta eldönteni, hogy amit érez, azt valóban érzi, vagy csak képzelődik. De ahogy egyre inkább tisztult a tudata, váltak egyre valóságosabbá az események is. Szemeit kinyitva, először nem látott semmit, viszont azt tisztán érezte, hogy valami hideg és nedves ér folyton a nyakához. Alig mozdult meg, egy szőrös pofi máris megjelent a látóterében. Azután a pofi tulajdonosa az állától egészen a homloka közepéig végignyalta az ágyban fekvő delikvens párnától gyűrött arcát. Bár nem számított ilyen ébresztőre, mosolyogva túrt bele a kiskutya bundájába, majd megvakargatta a fültövét is.

Nagy nehezen ülő helyzetbe tornászta magát, hisz a szőrgombóc szégyenérzet nélkül tehénkedett a mellkasára. Mintha élvezte volna, hogy végre van kivel birkóznia.

A fiatalember, akit a kiskutya remek érzékkel felébresztett, kíváncsian vette szemügyre a nyakörvön fityegő kis bilétát. „Edo", állt a fém lapocskán. A földre pottyantotta a kutyust, majd ő maga is lekecmergett az ágyról. Bízott benne, hogy anyja tud némi információval szolgálni Edoról. Egyenesen a konyha felé vette az irányt. Nehezítette a haladását, hogy legújabb hódolója folyamatosan a lába előtt ficánkolt.

- Te tudtad, hogy egyedül volt éjszaka? – hallotta meg anyja hangját már akkor, mikor még csak a nappaliban járt.

- Nem. – Ez Gordon volt, a nevelőapja. – Hidd el, ha tudom... Amúgy a vacsorameghívást is visszautasította. – Furcsa volt számára ez a hangsúly. Vajon ki lehet az, akiért szülei így aggódnak.

- Nem vigyáz magára – mondta csalódottan Simone. – Aggódom érte. Mi van, ha a bet...

- Már nagylány – vágott közbe határozottan Gordon. – Szerintem tud magára vigyázni.

Pont akkor lépett be a konyhába, mikor Gordon egy csókot nyomott Simone arcára.

- Jó reggelt! – nyomott el egy ásítást.

- Tom! – termett azonnal az említett előtt Simone és megsimogatta nagyra nőtt kisfia arcát. – Felébresztettünk? – kérdezte bűnbánóan az anyuka, miközben fia már helyet is foglalt az étkezőasztalnál.

- Ti nem, csak ő – mutatott Edora, aki azonnal hasra vágta magát Tom széke előtt, szétvetett, kényelmesen elnyújtott lábai között.

- Kedvel téged – jegyezte meg kuncogva Gordon.

- Kösz. Magamtól biztos nem jövök rá – forgatta meg szemeit Tom. A következő pillanatban hatalmasra tágultak a már-már Edoéval vetekedő barna szemei, majd lenézett a kiskutyára, aki nedves kis orrát épp hozzányomta a meztelen bokájához. – Hagyd ezt abba! – motyogta és arrébb húzta lábát a veszélyzónából. Mindezek ellenére bejött neki a kis szőrgombóc. Mindig is szerette az állatokat, neki is volt kutyája.

Egyik pillanatról a másikra rajtolt el Edo, s száguldott át a konyhán. Száguldott? A hátsója ide-oda csúszkált a csempén, szinte már megelőzve a fejét. Csak jóízűen kacagva figyelte a mutatványt addig, míg a kis akrobata eltűnt a nappali irányában.

- Honnan került ide? – kérdezte Gordont. Anyja épp félig a hűtőszekrényben volt.

- Edo? – pillantott Tomra a kérdezett. – Ő Lisa kutyája.

- Ki... - De nem tudta befejezni a mondatot, ugyanis öccse lépett be a konyhába, karjaiban Edoval. Bill arcán egy hatalmas, levakarhatatlan vigyor ült. Ő is ugyanolyan kutyabolond volt, mint a bátyja.

Bill letette a kutyát a földre, mellé guggolt, hogy azonnal dögönyözni kezdhesse a kis szőröst. Edo persze élvezte a figyelmet és ki is használt minden egyes pillanatot. Nő lévén, ez nem is volt olyan meglepő.

- Kié ez a kutyus? – tette fel a fontos kérdést Bill is, pillantását körbehordozva családján. Edo azonnal talpra állt és kihasználva Bill figyelmetlenségét, ugyanolyan alapossággal nyalta képen, mint korábban a bátyját. – Hé! – méltatlankodott Bill az arcát törölgetve, ugyanakkor azért kacarászva is közben.

- Hát ezt nem hiszem el! – forgatta meg a szemeit Tom. – Megint ugyanazzal a csajjal smároltunk – pislogott sunyin az öccsére.

- Edo! – szűrődött be a konyhába valahonnan kintről egy lány hangja.

- Na, övé a kutya – állt fel Gordon az asztaltól és sarkig tárta a teraszajtót, hogy Edo akadálytalanul rongyolhasson vissza gazdija karjaiba.

- És ő kicsoda? – mosott kezet Bill a csapnál, azután magának is és bátyjának is töltött egy-egy bögre kávét.

- Lisa – kapcsolódott be most már anyjuk is a társalgásba. – Nem emlékeztek rá? – kérdezte meglepődve az értetlen tekinteteket látva. – Az anyukájával lakik itt, a szomszéd házban – mutatott az említett irányba –, már lassan tíz éve. – De a fiúk csak megvonták a vállukat, s most már minden figyelmüket a reggelinek szentelték.

\m/(-.-)\m/