Kényszer [Rosé X Jungkook]

16.rész

Heyho! ❤️

Itt lennék a kövi résszel. Sajnálom, hogy ennyit csúsztam vele, de az online oktatás szinte minden időmet elveszi. Ha vannak benne hibák, azért bocsánatot kérek. Még nem néztem át. Jó olvasást hozzá és ne felejtsetek el véleményt hagyni. ❤️

- Itt meg mégis mi folyik? - jelent meg mellettem BamBam. - Valami baj van? - pillantott a vendégre.

- Jobban is megválogathatná az alkalmazottait. - forgatta szemeit.

- Nekem pont megfelel. - védett ki. - Esetleg segíthetek valamiben?

- Nem! Most távozom. De nem hidd, hogy ezt itt befejeztük! - nézett egyenesen szemeimbe, majd távozott.

- Köszönöm. - sóhajtottam fel. Kissé megkönnyebbültem, hogy BamBamnek hála, Lia elment.

- Mégis mi volt ez?- kérdezett rá. Bíztam benne, így gondoltam elmondom neki. - Most úgy is ebéd szünet van. Beszéljünk róla!

Leülve az egyik kényelmes fotelba, a szokásos forrócsokimat iszogatva mindent részletesen elmeséltem neki. Jungkookot, Chanyeolt, és Liat is.

- Már értem. - sóhajtott. - Nem lehet könnyű életed. De kitartást! Minden rossz után történik valami jó. - mosolyodott el, kezét pedig a combomra helyezte. Nem tudtam hogy kellene erre reagálnom. Értetlenül vizslattam a rajtam pihenő végtagját, amikor is nyílt az ajtó, és egy magas, fekete hajú srác lépett be rajta.

- Hali! - köszönt oda, majd helyet foglalt mellettünk. - Miért fogdosod? Féltékennyé akarsz tenni? - vonta fel szemöldökét, miközben ő is a combomon lévő kezére vezette tekintetét.

- Eszem ágába sincs! - kapta el azonnal őket. - De te hogy hogy itt vagy?

- Szünetem volt, és hiányoztál. Gondoltam meglátogatom a pasimat. - tapasztotta ajkait a mellettem ülő fiú ajkaira. Nem kicsit lepődtem meg cselekedetükön, de így legalább megtudhattam, hogy a főnököm sem akart rám mozdulni. - Szóval te vagy az új dolgozó. - pillantott rám.

- Igen. Rosé vagyok. - mutatkoztam be, hisz még nem találkoztunk.

- Yugyeom. - biccentett fejével. - Akkor ma el tudsz velem jönni?

- Hogy ma? Hová? - kérdezte meglepetten BamBam.

- Elfelejtetted? Ma lesz a koncertem, és te megígérted, hogy elkísérsz. - biggyesztette le ajkait a fiú.

- Tudom, de Rosét nem hagyhatom itt egyedül. - pillantott rám. Nem akartam hangulat romboló lenni, így muszáj volt tennem valamit.

- Én megleszek egyedül is. Menj nyugodtan! - erőltettem egy mosolyt ajkaimra.

- Biztos? - kérdezték szinkronban.

- Persze. Ne aggódjatok! - bólintottam.

- Rendben. Köszönjük. Induljunk! - pattant fel a magasabbik, majd főnökömet maga után rángatva távoztak is.

Szerencsémre még van 20 perc az ebédszünetemből. Bőven elég arra, hogy letakarítsam az asztalokat, és elmossam a poharakat. Hozzá is láttam a feladataim elvégzéséhez, amikor is az ajtó nyílásának csilingelésére lettem figyelmes.

- Elnézést! Még zárva vagyunk! - szóltam ki a pult mögül, de amikor nem érkezett válasz, kimásztam, hogy jobban szemügyre vegyem vendégemet.

- J... Jungkook? - kerekedtek ki szemeim. Azóta az eset óta nem találkoztunk, és nem is beszéltünk. Nem akartam még nagyobb botrányt keverni magam köré.

- Rosé... - mosolyodott el. Végigmért tekintetével, majd helyet foglalt az egyik asztalnál. - Muszáj beszélnünk!

- Sajnálom, de éppen dolgozom. - próbáltam meg ennyivel lerázni, de esélytelennek bizonyult.

- Könyörgöm. Nincs is itt senki. Muszáj ezt a dolgot megbeszélnünk. Nem bírom tovább. - csapott idegesen az asztalra.

- Nincs miről beszélnünk. - ráztam meg lemondóan a fejem. Még a puszta látványától is szomorúság fogott el. Iszonyatosan hiányoztak a srácok. Nem telt el nap, hogy ne gondoltam volna rájuk.

- Tudom az igazat. Lia elmondta. - kijelentésétől egy pillanatra megálltam. Ha valóban elmondta neki, akkor miért volt itt az előbb? - Tudom, hogy Chanyeol miatt hagytál ott minket. Mert ő ezt kérte. De kérlek hallgass meg vele kapcsolatban! Ő...

- Megcsalt. Tudom. - fordultam vissza Jungkook felé.

- Akkor meg miért...? Miért teszed azt, amit ő kér? Miért nem jössz vissza hozzánk? Minden olyan lenne, mint rég. - fogta meg kezeimet.

- Sajnálom, de már semmi sem lehet olyan, mint rég. - hajtottam le a fejem. - Menned kellene. Nem soká nyitnom kell.

- Nem foglak itt hagyni még egyszer! Könyörgöm! Bármit megteszek neked, csak gyere vissza! - ahogy szemeibe néztem, láttam mennyire kétségbeesett. Szavai jól estek, ugyanakkor el is szomorítottak. Ha tehetném most azonnal visszamennék vele a dormba, végig ölelgetnék mindenkit, és minden menne a megszokott kerékvágásban. Azonban Lia ott van... Könnyeim megeredtek. Akaratom ellenére is sírni kezdtem, ami neki is feltűnt. Szorosan magához ölelt, s hajamat kezdte el simogatni. - Kérlek ne sírj! Nem akarom, hogy szomorú légy! Csak gyere haza velem. - válaszul csak megráztam a fejem. Attól félek, ha megszólalnék mindent elmondanék. - Mi a baj? Hagyd, hogy segítsek!

- Elegem van! Nem bírom! Lia! Lia a bajom! - hagyták el számat a nem kívánt szavak. Innen már nincs visszaút. Ha belekezdtem, folytatnom kell. Jungkook értetlenül nézett rám.

- De hisz szakítottam vele. Elmondtam neki, hogy téged szeretlek. - simított rá karomra. - De ő azt mondta, hogy beszélt veled, és hogy te Chanyeolt szereted.

- Ez így volt. Őt szerettem. De aztán Lia...

- De aztán mi...? Mit csinált? - fürkészte tekintetével arcom. Vettem egy mély levegőt, és egyenesen szemeibe néztem. Készen álltam elmondani neki mindent. Mindent, még az érzéseimet is felé.

- Lia...

- Elnézést! Nyitva vannak már? - jelent meg egy öltönyös férfi, oldalán egy csinos nővel. Fontos embereknek látszottak, így nem akartam, hogy a lelki kiborulásom rossz fényt vessen a kávézóra.

- Igen. Foglaljanak helyet! - mutattam az egyik asztalra.

- Rosé! - kapott kezem után Jungkook. - Még nem fejezted be.

- Felejtsd is el! Nem fontos. - legyintettem. - Ha mész, légyszi fordítsd meg a táblát! - jelentettem ki, majd a vendégekhez siettem. - Mivel szolgálhatok?

A szívem apró darabokban. Az agyamban hatalmas zűrzavar. Az előbb majdnem kicsacsogtam mindent, amiért Lia tuti megölt volna. Nem tudom mi ütött belém. Mintha az érzéseim kezdenék átvenni az uralmat felettem. Már nem az agyam irányít. Ezen változtatnom kell, mielőtt még nagyobb bajba kerülök.