Kényszer [Rosé X Jungkook]

12.rész

Heyho! ❤️

Itt lenne az újabb rész. Remélem tetszeni fog nektek. Várom a véleményeket, és jó olvasást! ❤️

ROSÉ SZEMSZÖGE

- Szóval? Nem vagy éhes? - vetette fel a kérdést Baekhyun, miközben a konyha felé vette az irányt.

- Nem igazán van étvágyam. - ráztam meg a fejem.

- Enned viszont muszáj! - foglalt helyettem Kai. - Szóval egyél!

- Igaza van! Nem segít a bánaton, ha még pluszba éhes is vagy. - csatlakozott előbbihez Xiumin.

- Nem hiszem el, hogy Lia tényleg ezt művelte veled. Régen sem volt normális, de legalább nem esett túlzásokba. - csóválta a fejét Suho.

- Durva amit az a lány művel. - sóhajtott fel Chen is. - És a srácok csak így hagyták, hogy ezt csinálja veled?

- Ők nem tudják. És nem is akarom, hogy tudják. Nem akarok nekik is bajt okozni. Azt meg végképp nem, hogy miattam utálják meg Lia-t. - válaszoltam, s megpróbáltam nem újból elsirni magam.

- Tudniuk kell! Ez így nem normális. - csattant fel Kai. 

- Nem úszhatja meg ennyivel. - szólalt fel Suho.

- Csá! - hallottam meg egy ismerős hangot.

- Úgy hallom megjött Chanyeol. - biccentett fejével a nappali felé Baekhyun.

- Megyek, beszélek vele. - álltam fel, hogy páromhoz tudjak menni, azonban meglátva őt, még a lélegzetem is elállt. A szája fel volt szakadva, arcát pedig több apróbb zúzódás borította. - Mégis mi történt veled? - siettem oda hozzá. A szívem majd kiugrott a helyéről. Mégis ki tehette ezt vele? És miért?

- Jól vagyok. - válaszolta flegmán, s ellökve magától, a fürdő felé vette útját. 

- Ne is foglalkozz vele! - tette kezét vállamra Sehun. - Inkább gyere kajálni! Úgy érzem Baekhyun megint főzött valami finit.

- Inkább én most elmegyek. - motyogtam, s amilyen gyorsan csak tudtam elhagytam a házat. Jelenleg a világ is ellenem van. Jungkookot nem érdeklem mióta Lia itt van, Chanyeol is átnézett rajtam az előbb... Szükségem van egy kis magányra.

Nem tudtam hová megyek, csak azt, hogy el akarok tűnni. Mindenkitől távol akarok maradni.

Felszálltam egy villamosra, s a legtávolabbi megállónál leszálltam. A város másik végében kötöttem ki. Itt tökéletes lesz. A telefonom segítségével kerestem egy hotelt, majd gyalog elindultam, hogy kivegyek egy szobát. Az utcákon már égtek a lámpák. Kezdett besötétedni, és hideg is volt. 

- Hé! Vöröske! - szólt utánam egy erős, és mély férfihang. Hátra fordultam, hogy megnézzem ki az, de rá kellett jönnöm, hogy egy ismeretlen férfi. Szaporázni kezdtem lépteimet. Mielőbb el akartam tűnni innen. - Tudod, illendő lenne visszaköszönni, ha egy idősebb köszön. - termett a semmiből mellettem, s erősen megragadta karomat.

- Kérem! Engedjen el! Ez már fáj! - kaptam a fájdalmas ponthoz, de ez őt nem igazán érdekelte. Egy sötét sikátor felé kezdett húzni. Bárhogy is ellenálltam sokkal erősebb volt mint én. Kiabálhattam, az utcán egy árva lélek sem volt. Hát ennyi. Tehetetlenül el kell viselnem mindent, ami történni fog.

JUNGKOOK SZEMSZÖGE

Még mindig nem tudom elhinni, hogy az a gyökér ilyen könnyen megcsalta Rosét. Itt játssza a tökéletes pasit, közben meg ugyan olyan szoknyapecér, mint mint a legtöbb férfi. És még csak azt sem engedte meg, hogy beszéljek vele. A telefonját nem veszi fel, így még ott sem tudom elérni. Nem veszíthetem el ilyen könnyen. Őt nem! Szeretem. Igen, mostanra sikerült rájönnöm. Ez nem egyszerű szerelem. Én már szeretem őt. És az sokkal erősebb a szerelemnél.

A kocsimba ülve idegesen bolyongtam a városban, remélve, hogy talán van akkora szerencsém, hogy találkozok vele. Bár erre nem sok esély van. Kezd sötétedni. Rosé okos lány. Tudja jól, hogy sötétben nem szerencsés mászkálnia. 

Idegességemet muszáj volt alkoholba fojtanom.  Megálltam egy bár mellett, és bementem. Hangulatos kis hely volt. A pultnál ült pár férfi, míg a többiek pókereztek, biliárdoztak, és ittak.

- Egy whiksy-t. - szóltam oda a pultos lánynak, aki azonnal töltött a kért italból, s elém csúsztatta. Jelenleg az sem érdekelt, ha felismer valaki. Csak Rosára tudtam gondolni. És arra, hogy mekkora idióta voltam. 

- Hé! Nézzétek! - szólalt fől az egyik férfi mellőlem, majd kimutatott az ablakon.

- Szemre való a kicsike! - hümmögött együtt értően a másik. - Már rég volt szerencsém ilyen csinos lányhoz. - ürítette ki pohara tartalmát, majd távozni készült. Igaz, semmi közöm a dologhoz, mégis aggasztott. Akaratlanul is aggódni kezdtem a lány miatt, ezért 180 fokos fordulatot vettem, hogy én is megpillanthassam. Még a szar is belém fagyott, amikor megpillantottam gondolataim főszereplőjét. Mintha puskából lőttek volna ki, olyan gyorsan pattantam fel ülőhelyzetemből, s az ajtó felé szaladtam. Az én Rosém tabu! Hozzá biztos nem fog egy ujjal sem érni.

Amikor kiértem már majdnem, hogy késő volt. A csuklójánál fogva rángatta maga után, egy sötét sikátor felé.

- Fizetek, csak engedjen el! - hallottam meg szépségem kétségbeesett könyörgését.

- Arról szó sem lehet! Engedje el és húzzon a francba! - ragadtam meg a férfit, hogy távolabb tudjam rántani Rosétól.

- Egy ilyen kis takony mint te, ne mondja meg nekem, hogy mit csináljak! - köpte a szavakat arcomba. - Húzz innen! Vagy talán téged dugjalak meg?

- Próbálkozhatsz! - szorítottam ökölbe a kezem, s egy jó nagyot behúztam neki. Ma már ez a második alkalom, hogy verekedem. De hát nem tehetek róla. Ha Roséról van szó, akár az egész világgal szembe szállnék.

Egymásnak estünk. Mindketten szenvedtünk el ütéseket. Alapjában véve simán megvertem volna, de fáradt voltam, és egy kissé talán ittas is. Végül mégis én jöttem ki győztesen, ő pedig visszament a bárba.

- Jól vagy? - fordultam a lány felé, aki remegve támasztotta meg hátát a falnak.

- I... Igen. Azt hiszem. - bólintott, s lassan rám emelte a tekintetét. - Istenem! Az arcod. - lépett közelebb.

- Miattam ne aggódj! Jól vagyok. Viszont most hazajössz, velem!- fogtam meg finoman kezét, s a kocsim felé kezdtem vezetni.

- Nem! Nem lehet. - állt meg. - Bérlek egy szállodai szobát aztán, majd kitalálok valamit. Köszönöm, hogy megmentettél, de menj haza! 

- Nélküled semmiképp. - jelentettem ki magabiztosan. - Szóval választhatsz! Vagy hazajössz velem, vagy egy közös hotelszobában töltjük az éjszakát.

- Jungkook, én nem mehetek oda vissza többet. - jelentek meg könnycseppek a szemében. De hát miért nem? Mi történhetett vele? - Ha szeretnél, maradj itt éjszakára, de holnaptól nem találkozhatunk!