My ,,Simple"life - Befejezett

3. fejezet

Cuz in the dark our eyes can't see
And ain't nobody's judging me
So I can be who I want to be
I can show you my world

Arra riadtam fel, hogy valaki szorítja a kezem. A fejem lángolt, mégis hideget éreztem a homlokomon. Mikor kinyitottam a szemem, megláttam Taehyung jellegzetes kék zsebkendőjét, amiből folydogált a víz a halántékomon keresztül.

- Nayeon - szólított meg lágyan, amitől apró mosoly kúszott az arcomra. Hirtelen beugrott, mi is történt, a tévében hallottak, a férfi, aki tönkretette az életemet, és úgy éreztem, ugyan ott vagyok, mint mielőtt elájultam volna. Taehyung elvette a zsebkendőt a fejemről, és helyére a kezét tette, amit lecsúsztatott az arcomra. - Semmi baj. Ne hergeld magad. Nem lesz baj.

- Kiengedik, Taehyung! - feleltem remegő hanggal. - Nem akarom, hogy..

- Ne gondolj erre - tapasztotta be számat az egyik ujjával. - Nyugtasd le magad, Nayeon. Megint fekete a szemed - suttogta. Tudja, mennyire rosszul érint, mikor erről beszél. Mégis muszáj megemlítenie. Ő az egyetlen, aki le tud nyugtatni, mert ő tudja egyedül a teljes történetet. Meg persze Jimin. Aki több mint egy hónapja nem jelentkezett, mintha nem lenne kíváncsi rám. Ehhez képest viszont megmentett Huantól. - Talán beszélned kellene a dokival.

- Nem! - kiáltottam fel a javaslatát hallva. - Soha többé nem akarok azzal a nővel találkozni! Nincs szükségem rá, hogy idiótának nézzen!

- Nem nézett annak. Felfogta, min mentél keresztül. Azért kért meg engem, hogy vigyázzak rád, mert csak nekem voltál hajlandó megnyílni.

- Jó álca - fordult grimaszba az arcom. - Csak azért mondta ezt, mert akkor még nálad laktam jórészt. - Bár a házam akkor is csak rám várt. Jimin gondoskodott róla, hogy semmiben se szenvedjek hiányt, de a történtek után képtelen voltam egy akkora házban egyedül élni. Ezért önző módon kihasználtam Tae családját, akik azt mondták, bármeddig maradhatok. Ők neveltek fel, az anyja már szinte a lányának tekint. Nagyon szeretem Soungyo-t, ugyan olyan bohókás jellem, akárcsak a fia, Taehyung, mégse éreztem soha az anyámnak. Nekem nincs családom.

- Van itt valaki, aki látni akar. Addig kezdj valamit magaddal - állt fel mellőlem, és indult el az ajtó felé. Leküzdve a szédülésem felültem, és akkor pillantottam csak meg Jungkookot, ahogy aggódó tekintettel megközelít, és lerogy mellém.

- Ugye jól vagy? Nagyon megijedtem, mikor elájultál.

- Semmi bajom - simítottam az arcára. Bőre puhasága felért egy képtelenséggel, amit a könyvekben írnak. Ha nem én tapogatnám, nem hinném el ezt az embert. - Csak túlhajtottam magam.

- Azt látom - ujjával végighúzta a szemem vonalát. Kellemes bizsergés cikázott végig a testemen, olyan, amit még sosem éreztem, mikor valaki hozzám ér.
Letörlődött az alapozóm? Odakaptam a kezem, majd kihúzva magam elnéztem a kanapé mögötti tükörhöz. A szemem alatti foltok már nem voltak eltakarva, bizonyára Taehyung borogatása miatt. - Vigyázz magadra, Noona. Nem akarom, hogy bajod legyen. Mi van, ha az utcán esel majd össze, mikor egyedül vagy?

- Nem fog megtörténni - mosolyodtam el. - Már sokkal jobban vagyok. Hazamegyek, veszek egy forró fürdőt, és lefekszek aludni.

Taehyung olyan, mintha a bátyám lenne, bármit megtennék érte, hogy megmentsem a démonaitól. Jungkook pedig egy olyan barát, akiért újra verekedni is képes lennék. Nem is értem, mivel érdemeltem ki őket, hogy miért engem választottak. Aztán ott van Jimin, aki.. Több. Egyszerűen csak több. Körülírni se tudom, mi fűz hozzá. Utálom magam, hogy függök tőle, hogy várom, mikor botlik be hozzám, és ölel magához. Ez a sóvárgás pedig egyre csak erősödik, mert minden alkalommal, mikor eljön hozzám, rögtön le is lép. Ugyanakkor ott van az a különös érzés, ami akkor szabadul fel bennem, ha Jungkook közelében vagyok. Valahányszor találkozok a srácokkal, egy kicsit még őrültebb leszek. Egy kicsit még jobban összezavarodok.
De nem hibáztatom. Ez az egész az én vétkem. Ha régebben nem cselekszem úgy, ahogy, Jiminnel most nem lennék ilyen viszonyban.