My ,,Simple"life - Befejezett

23. fejezet

All I know, all I know
Loving you is a losing game

Kijelentésem után kínos csend állt be kettőnk közé. Én őt, ő pedig engem nézett, töretlenül, mintha most a gondolatainkkal harcolnánk. Fogalmam sem volt, min járhat a feje, de szerintem ő is messze járt attól, amit én gondolok. Végül leengedte a tekintetét, és felsóhajtott.

- Éhes vagy? Kérsz valamit?

- Egy zuhany jól esne de.. Szerintem azt csak holnap fogok - néztem le magamra. A kezeimet már képes vagyok mozgatni, de nagyon nehezen, a lábaimat pedig még mindig nem érzem.

- Megoldhatjuk - kacsintott felé perverz vigyort erőltetve az arcára, mire hozzávágtam egy párnát. Felnevetett, lerakta a párnát, és felállt. - Szeretném ha itt maradnál. Legalább holnap. Ha gond, az is megoldható, hogy hazaviszlek, de melletted akarok maradni.

- Jól vagyok - vágtam rá.

- Tudom. Csak féltelek.

- Suliba ki fog menni? Az érettségi mond neked valamit? - biccentettem oldalra a fejem. Jungkook csak legyintett egyet.

- Nem ezen a három napon fog múlni. Meg tudnám oldani az igazolást. Te pedig a munkádat.

- Túl sokat hiányoztam, nem hiszem, hogy...

- Nayeon - szólított a nevemen, ami furcsán csengett az ő szájából. Mindig Noona-nak hívott, csak nagy ritkán ejtette ki a nevem. - Kérlek. Hadd bizonyítsam be, hogy ezt a Jungkookot is érdemes szeretni - mutatott magára. Pár percig még húztam az agyát azzal, hogy nem válaszoltam, de utána beadtam a derekam, és bólintottam.

Kook kihozott még egy párnát, és kihúzta a kanapét. Engem begurgatott belülre, ő pedig a szélén terült el, miközben apró mozgásokkal egyre közelebb húzódott hozzám. Már nem volt hova menekülnöm, elértem a háttámlát, ezért kezem a fejem elé raktam, úgy vártam, mit akar. Előttem volt a mellkasa, a férfi csak úgy ontotta magából a hőt, ami magához vonzott. Betakarta mind a kettőnket, és lefeküdt, de nem ért hozzám. Volt közöttünk pár centi távolság.

- Mielőtt bármit is mondanál, ez az én takaróm. Csak egy van itthon, de majd holnap hozok át anyától.

- Mégis hogy találtál meg? - bukott ki belőlem a kérdés. Sötét volt a szobában, ezért nem láttam őt, csak hallottam, hogy mocorog. Folyamatosan mocorgott. Mint aki nem tudja, hogy kényelmes neki.

- Minden este futok. Ha megyek veled edzeni, akkor nyolc után, ha nem, akkor előtte. Az a környék csendes, nincs tele az utca emberekkel. Ideális futó hely. És örülök, hogy most is azon az útvonalon mentem.

- Én is - suttogtam magam elé. Bár az alfelemet nem tudtam, de kezemmel átkaroltam a férfit, ezzel félig hozzá simulva. Fejemmel a mellkasához bújtam, beszívtam az illatát, és élveztem, amint átjár a teste melege. Szívének dobogása mosolyt csalt az arcomra, a halk szobában csak azt hallottam. A megnyugtató dobogást, ami Jungkookhoz tartozott. Keze a derekamra siklott, majd le a fenekemre, amibe nyomban bele is markolt, hogy magához tudja rántani. Éreztem, hogy nincs minden rendben ott lent, az ölemnek nyomódott a már keményedő férfiassága, ő mégse tett vagy mondott semmit. Sóhajtva ráhajolt a fejem búbjára, kezét a hátamhoz emelte, hogy így ölelhessen magához, és várt. Gondolom arra, hogy elaludjak, de olyan meghitt és mégis kényelmetlen volt a helyzet, hogy képtelen voltam lehunyni a szemem. Jungkook azonban hamar elaludt. Izmai ellazultak, mégsem tudtam kibontakozni az öleléséből. Nem tekintem őt idegennek, és nem zavar, hogy ilyen közvetlen. Hisz ismerem már több mint négy éve.

Mégis félek tőle. Ettől az új énjétől. Mert az új egy olyan dolog, amit nem ismerek. Ígérhet bármit, mi a biztosíték rá, hogy azt meg is tartja? Valahogy nem látom azt az utat, hogyan is tudnék megbízni benne. De reménykedek, hogy ezt ő meg tudja majd változtatni.