My ,,Simple"life - Befejezett

20. fejezet

But we knew right from the start that I'll fall apart

Egy teljes hétig Taehyungnál aludtam. Nem mertem haza menni, és ha lehetett, mindenhova magammal hívtam, hogy kísérjen el. Rettenetesen éreztem magam, ha a boltban eltűnt az egyik polc mögött, már remegni kezdtem, mert féltem. Féltem, mikor bukkan fel valaki, és visz vissza ahhoz az emberhez. Mert tudom, hogy meg fog történni. Azt mondta, mást fog küldeni, ezért még abban sem bízok, amit látok. Ha valaki csak felém fordul, már elmegyek onnan, és inkább kerülök, hogy ne kelljen emberek közelébe mennem. Paranoiás lettem, és erről ő tehet. Pont ezt akarta elérni, én pedig belesétáltam a csapdába.

Taehyung különös figyelmet fordított felém, mióta meglátta a karomat. Nem enged szinte semmit csinálni, még fürdővizet is ő engem nekem. Csoda, hogy abba nem szól bele! Persze a sebem szépen gyógyul, de a heg ugyan úgy ott marad, akár a combomba vésett felirat. Sose fogom tudni elfelejteni, mert akárhányszor odanézek, be fog villanni a férfi arca.

- Jól vagy? Sápadtnak tűnsz - fogott vállamra Lorett. Lerogytam a kanapéra, és megdörzsöltem a fejem, hogy magamhoz térjek. Hányingerem volt, fájt a fejem, és erőtlennek éreztem magam. Képtelen voltam mosolyogni a vendégekre, pedig ez nem szokott gondot jelenteni.

- Nem érzem magam valami fényesen - vallottam be. Motyogott valamit az orra alatt, majd elment, én pedig kiterültem a kanapén, és a fejemhez húztam a kezem. Az arcomat tapogattam, ahonnan már majdnem eltűnt az a csúnya monokli. A puklit még mindig érzem, de legalább már nem lila a fél arcom.

- Hallom haldokolsz - lépett be Taehyung az ajtón, nagy mosollyal az arcán. Leült mellém, és tenyerét a homlokomra helyezte, majd hümmögve lehajolt, hogy hozzám döntse a fejét. - Nincs lázad. Mi a baj?

- Az, hogy ha nem mászol ki a képemből, lehet lehánylak - vallottam be nyersen, ugyanis tényleg így éreztem. Biztos az a csípős csirke az oka. Már akkor tudtam, hogy nem kéne ilyen zsírban tocsogó kaját bevágnom, mégis jóízűen falatozgattam belőle. Most pedig megiszom a levét.

- Nocsak, már terhes is vagy? - nevetett fel és simított a hasamra. Egy pillanatra én is elmosolyodtam, megingatva a fejem, de ekkor beugrott a legutolsó találkozásom Jiminnel.

Képtelen voltam nyugodt maradni, pulzusom az egekbe szökött, mert nem emlékeztem rá, hogy hagyott volna gyógyszert utána. Sőt, biztos vagyok benne, hogy nem. Nem vettem be aznap semmit, csak fejfájásra valamit. Hogy felejthettem el? Lehetséges, hogy terhes lettem miatta?

- Nayeon, mi a baj? - fogta közre arcomat.

- Haza felé be kel ugranom a gyógyszertárba. Elfogyott a gyógyszerem, és szétreped a fejem.

- Kibírod?

- Igen - ültem fel. Nem akartam az ördögöt a falra festeni, sem előtte, sem pedig magamnak, ezért nem is gondoltam arra, hogy terhes lehetek. Egyáltalán mit kezdhetnék én egy babával? Nevetséges... Nem vagyok anya típus.

Alig vártam, hogy elszabadulhassunk. Természetesen Taehyungot kint hagytam, nem akartam hogy lássa, mit is akarok venni. Direkt kettő tesztet kértem, biztos ami biztos alapon, de mikor a kezembe vettem, és megláttam, hogy néz ki, elfogott az a különös borzongás. Izzott a tenyerem, melegem lett, pedig mikor bejöttem a gyógyszertárba még fáztam. Mire kiértem Taehyunghoz, és elraktam a táskám mélyébe a tesztet, úgy nézhettem ki mint akit agyon vertek.

- Vettél be?

- Majd otthon. Nincs nálam víz - tártam szét a karom. Belekapaszkodtam a férfibe, így mentünk haza, ahol olyan gyorsan futottam be a fürdőbe, amilyen gyorsan csak tudtam. Minél előbb túl akartam esni rajta, mert úgy éreztem, ha nem teszem meg, a szívem darabokra szakad a félelemtől. Féltem, mert egy gyerek nagy felelősség, én pedig még a saját életemet se tudom rendben tartani. Nem tudnék fenntartani magamon kívül még egy embert.