Az Ifjabbik Tapmancs - Book 3: Az Azkabani Fogoly(Harry Potter Fanfiction)

A Foltozott Üstben

Egy szösszenetnyi előzmény
A fekete kutya türelmesen ült a Privet Drive négyes számmal ellátott háza előtt, egy formás gömb alakra nyírt bokor tövében.
Amennyire csoffadt, koszos, csomókba állt szőre és bordákat villogtató oldala engedte, méltóságteljesen felemelte keskeny állát és úgy bámult a Dursley család tökéletesen átlagos házára, ami semmiben sem volt egyedibb mint az összes többi a Privet Driveon, sőt az egész városban. Tökéletes tükre volt ez az annak a családnak aki Harry Potter gyalázatos gyámját kellett volna hogy jelentsék. Mert amit Dursleyék csináltak az minden volt, csak nem épp gondoskodás.
Ezt a kutya is nagyon jól tudta.
Azt pedig szerintem senkinek sem kell elmagyarázni, miért volt ilyen tájékozott ez az állat.
A kiléte napok óta nem titok azoknak, akik ebbe a kötetben lapozgatnak.
Mancsai recések, sebesek voltak már az út miatt amit megtett. Tapostak azok sikamlós tengeri sziklákon, átgyalogoltak forró betonutakat és tövisbe sem egyszer gázoltak bele.
Mégis hősiesen támaszkodott a sebes tapmancsaira, miközben okos, viharszürke szemeit összehúzva méregette az ominózus házat, annak a tökéletesen műtrágyával életben tartott fáit, mesterien fehérre és unalmasra polírozott ablakkereteit, és az azokon kiáradó sárga lámpafényt, ami szögletes sávban vetült a szál pontosra lenyírt fűre.
Bentről evőeszközök éles csörömpölése és beszéd hangja szűrődött ki.
A kutya türelmesen fülelt, és a sok hangból, mint Vernon Dursley reszelős mormogása, Marge Dursley disznószerű visongása, Petunia hamis vihogása és Dudley csámcsogása is azonnal kiszűrte Harryét, és ráhangolta magát.
Mivel egy vastag fal és egy zajos autókkal teli úttest választotta el a fiútól, így csak a hangsúlyát bírta kiszűrni.
Eleinte fojtott volt, tőmondatokat nyögött ki, és azt is elnyomta a jellemzően fülsértő harsonával bíró Dursley család locsogása.
Viszont ahogy a percek múltak, a csacsogás gyorsabb, ingerültebb ütemre váltott.
Mindenkinek hangosabban pergett a nyelve, és egymás szavába is bátorkodtak bele vágni. A fiúét egyszer-kétszer hallotta, azt is azonnal dühödt acsargás nyomta el.
A kutya összehúzta sanda sávban szemhéjait, és rekedtes morgás tört fel torkából, mert tudta hogy ez az átkozott nevelő család valószínűleg megint terrorban tartja szerencsétlen elhunyt legjobb barátja fiát.
Pedig James emléke és fia korántsem ilyet érdemelne... pláne hogy Flora...
A kutya idegesen a koponyája hátuljára lapította füleit és utálatosan bámulta a házat. Ha egy ujjal is Harryhez mernek érni amíg ő futtában beles a környékre, mindegyiknek elharapja a torkát, Azkaban ide vagy oda, ami a jelenlegi helyzetét tekintve kicsit ironikus.
Meredten ült, csak a nyakát nyújtotta jobban előre, hátha kiszúr a csipkézett fátyol függönyön át bármi olyan mozzanatot, amiért bekéne rontania a házba.
Sajnos azonban valószínűleg a família a ház olyan pontján tartózkodott, ahová nem látott el, így csak gyanúval teli pillantással és nyugtalan fészkelődéssel meredt a házra.
Perceken keresztül hallgatta a Dursley porta felöl érkező heves dulakodás hangját, készen hogy bármikor közbe lépjen, ami mondjuk nem lett volna bölcs döntés, de Harrynek legalább kedvező.
Egészen addig meredt mozdulatlanul a házra, amíg minden végtagja zsibbadni nem kezdett, de ő hősiesen mustrálta tovább egy helyben a lakot.
És csak bámult.
Bámult, egészen addig még maga sem tudta mennyi ideje rostokol ott, és már szobornak érezte magát, ahogy érzéstelenített, szinte elüszkösödött tagjai továbbra is a betonnak nyomva tartották őt.
Már kezdte ő maga is elhinni, hogy az egész éjszakát odakövülve tölti majd, amikor hirtelen éles sikítás hangja törte meg az estét.
A vinnyogás végig visszhangzott az utcán, egyúttal a kutya borzas háta mentén, amire azonnal ijedt szűköléssel felkapta az állát, majd a sarkát a földbe passzírozva felemelte hátsó fertáját, és gondolkodás nélkül meglódult, három nagy láblendítéssel átszelve az úttestet, és a ház előtt lefékezve pislogott az ablakokra.
Megindult körbejárni a házat, hátha valamelyik ablakon beláthat a történésekbe, ám erre nem volt szükség.
Ugyanis hirtelen szürreális látvány tárult viharszín szemei elé.
Egy hatalmas léggömb.
A sötétedő égen egyszer csak megjelent valami hatalmas, színes kerek gömb, ami kiadta magából azt a visító hangot ami a kutyát is idecsalta.
Őmaga letaglózva bámulta a groteszk jelenséget, amíg fel nem fogta, mit is lát valójában.
Nagy nehezen, mivel a gömb eszméletlen vinnyogással kiabálta a "Vernon" és "segíts" szavakat, csak épp felpuffadt torka ezt megnehezítette, és a hátsókertből pedig az emlegetett bácsi üvöltözte a repdeső fél nevét, az állat összerakta mi a helyzet.
A gömb Marge néni volt, hatszor akkorára puffadva mint amekkora eredetileg, és tekintve az eredeti méreteit, ez nem lehetett kis teljesítmény.
És mivel lebegett, tehetetlenül lóbálva felduzzadt testéhez képest nevetségtelenül kicsi végtagjait, a kutya gyanakodni kezdett, hogy varázslat, méghozzá nem is akármilyen varázslat van a dologban....
Biztos volt benne hogy Harry tette, és vegyes érzelmeket okozott ez benne.
Egyrészt iszonyatosan aggódott hogy a fiút megtalálja a törvény iskolán kívüli bűbájhasználat miatt, másrészt határtalanul felkacagott volna ha... épp nem ebben a formában lett volna.
A gyerekkori pajkossága sosem tűnt el igazán, és látni Harry egyik rosszakaróját visítva lebegni a szélkakasok erdeje felett, miközben dülledő szemekkel mint egy ponty visong, hát szívderítő látvány volt, mit ne mondjon.
Farkát csóválva csaholt, egészen addig, még ki nem vágódott a Privet Drive ajtaja, és a kutya alighogy be tudott ugrani egy terebélyes rózsabokor mögé.
Orrát két levél csiklandozta végig ahogy kidugta a bozótból, hogy a váratlan érkezőre vethessen egy pillantást.
Szíve hatalmasat dobbant, mikor egy alacsony, bő ruhákban eredetinél is véznábbnak tűnő, borzas hollófekete hajú, szemüveges, smaragdzöld szemű fiú rontott ki, maga után egy ócska utazóládát vonszolva ami hangos koppanásokkal ment utána a betonon.
A kutya gondolkodás nélkül, de azért halk léptekkel és az árnyékban maradva követte a fiút.
Aggódni kezdett érte.
Rendben, bárhol jobb dolga lehetne Dursleyéknél, de azért nem kéne így egyedül vágnia neki az éjszakának, egyáltalán hova megy így egyedül, ha még a legjobb tudása szerint pénze sincs mert ezek a zsugori barmok csak ugráltatják a semmiért, ha kicsire is méltatnák, a fiún most nem Vernon régen levetett pólója lógna... a galleonok pedig nem nagyon érnek semmit mugli buszokon, legyen akármennyi.
A kutya könnyed ügetéssel haladt a fiú nyomában, időközben átosonva a túl oldalra, nehogy észre vegye. Maga sem tudta miért rejtőzik.
Talán azért, mert nem lehet biztos benne hogy Harryhez nem értek el már a hírek, és nem reagálna rosszul a férfira, habár kevesen tudják animágusi alakját... de Harry okos gyerek, félő a fekete kutya és Flower túl feltűnő egybeesés lenne...
Nem lehet biztos benne, ezért egészen addig fedett maradt, amíg egy kis játszótérhez nem értek.
Ott azonban bonyolódtak a dolgok.
A kutya ideges aurát észlelt. Egyértelműen Harry nyugtalansága, ezt azonnal tudta, érezte a levegőben a fiú feszültségét.
Annyira nyilvánvaló és erős volt a fiú haragja, hogy a játszótéren még a hinták is mozogni kezdtek, a libikóka összevissza csattogni és hirtelen szél támadt.
Harry azonban a kutyával ellentétben nem tudta mi ez és hogy ezt ő csinálja, ezért bepánikolt, és a jelenség még erősebb lett.
Az állat szemébe fekete sávok lengtek be, ahogy a feltámadt szél szemébe fújta pofaszőrét.
És ha az nem lenne elég, mivel már sötétedett, kigyúltak a lámpák is az út mentén.
A kutya heves morgással kirázta a szemét irritáló borzas hajzatát, de amint eltüntette a fekete gubancot szeme elől, egyenest Harry ijedt szemeibe nézett bele.
A fiú észrevette őt.
Ijedtségében hátrálni kezdett, majd sarka a hordozójának koccant, ő maga pedig csúnyán átbucskázott rajta.
Fejét fájlalva felült, és riadt nyöszörgéssel nézett az ebre.
Annak pedig a szíve szakadt meg, amiért így a frászt hozta a fiúra, ezért barátságos farok csóválással közelebb kísérelt ügetni hozzá, hogyha már lebukott, bukjon le úgy hogy mielőtt a legfontosabb küldetésére térne, bizalom érzetét ültesse el Harryben.
Ám a fiú láthatóan még jobban megrémült, és zihálva, tenyereit váltakozva rakosgatva hátrált tőle.
A kutya még közelebb akart menni, ám ekkor az úttesten éktelen robaj hangzott fel és a kutya jobb szemét éles fehér fény vakította el.
Ő odakapta fejét, és farkasszemet nézett az eszetlen tempóval és cikkcakkokat leíró felé száguldó járműre, egy kopott, putris busz volt, olyan amin ő is utazott már elveszett gyerekként.
Gyorsan sarkon fordult, és berohant a bozótosba, mielőtt a Kóbor Grimbusz elütötte volna.
Tudta hogy innentől Harry jó kezekben van, ami lenyugtatta, de meg mindig csalódott volt, amiért a frászt hozta szeretett barátja fiára.
De most ez volt a legkevesebb gondja.
Látta Harryt, tudja hogy a varázslók buszán jó helye lesz, most egy komolyabb küldetésnek veszi elejét.
Meglátogatja a lányát. Égeti a kíváncsiság hogy viseli egyetlen szeme fénye azt hogy ő szabadlábon van.
Látnia kell őt.
Már csak azért is.