𝐇𝐄𝐋𝐏. (finished)
"Te vagy a legnagyobb segítségem... ;"
◂Nem Peter Parker lesz az egyetlen szupererővel megáldott tinédzser, akit Tony Stark maga mellé állít a polgárháború során. A duó ellátogat Manhattan-be, ahol maguk mellé szerveznek egy fia...
Oups ! Cette image n'est pas conforme à nos directives de contenu. Afin de continuer la publication, veuillez la retirer ou mettre en ligne une autre image.
"Uma?" Szólalt meg a síri csöndben Peter, amint meglátta a lányt háttal neki, és egy kis kődarabon ült, arcát a kezébe temetve.
A hirtelen hangra a Kitsune felugrott és kitágult szemekkel nézte az előtte álló fiút. Két kezét kitartotta maga elé, ezzel elérve azt, hogy Peter megtoppanjon.
"Ne gyere közelebb." Szólt rá a lány éles hangon, viszont a végén a hangja elcsuklott, mint aki mindjárt sír. "Kérlek."
"Uma," Kezdte újra a fiú és egy lassú lépést tett előre. "nyugodj meg. Nem történt semmi baj."
"De történhetett volna!" Vágott a szavába ordítva és véglegesen eleredtek a könnyei. "Peter, majdnem megöltem egy embert és az a legszomorúbb, hogy nem éreztem semmit! Teljes nyugodtsággal tettem volna meg, mindenféle bűntudat nélkül!" Akadt ki és lerogyott a földre.
Peter nem tudta, mit tegyen. Az, hogy a teljes kiakadásánál látta a lányt szinte égette belülről. Nem akart ezt, azt akarta, hogy újra az az Uma legyen, akivel jókat beszélgetett a repülőn, aki borzalmas vicceket mondott neki a kocsiban és akivel hülyéskedtek a hotelban.
Vissza akarja hozni a boldog Uma-t, de ötlete sincs, hogyan. Nem tudja, hogyan vigasztalja meg, ami elég nagy baj.
Így hát odasétált hozzá, leguggolt mellé és amilyen gyengéden csak tudta, egy ölelésbe vonta. Félt, hogyha hirtelen mozdulatokat tesz, azzal csak mégjobban felzaklatja a lányt.
Uma viszont próbálta lerázni magáról a fiú kezeit. Hátrált, ellökte őt, de ezek mit sem értek, Peter tovább próbálkozott, végül jó szorosan magához húzta.
A lány itt feladta, Peter nyaka köré fonta kezeit és fejét belefúrta a vállába, ezzel eláztatva könnyekkel a Pókember ruháját.
A fiú gyengéden simogatta a lány hátát, míg Uma szinte magához szorította a testét. Így állhattak nagyjából úgy öt percig, a lány csak sírt, míg Peter próbálta nyugtatgatni.
"Egy szörnyeteg vagyok." Szipogta Uma a vállába.
Ekkor Peter elhúzódott a lánytól és két kezével megfogta az arcát, hogy a szemébe nézhessen.
"Nem vagy szörnyeteg, oké? Te vagy a legcsodálatosabb, legokosabb és legviccesebb lány, akit valaha ismertem, és nem hagyom, hogy ez a kis baki ennyire lehúzzon." Nézett bele mélyen a szemébe, mire Uma-nak megugrott a gyomra.
A szavak, amiket mondott róla, illetve az a gyönyörű szempár mind-mind pillangókat eredményezett a lány hasában, szíve a torkában dobogott és úgy érezte ott helyben összeesik.
Amint véglegesen realizálta, hogy mégis mi történt, ismét belefúrta fejét a fiú vállába, csakhogy elrejtse vörös színtől égő arcát.
Peter érintése hatására a lány bőrén libabőr jelent meg, amit a fiú észre is vett. Mosolyogva húzta oda magához mégjobban Uma-t.
"Vissza kéne mennünk a többiekhez." Mormolta a fiú a Kitsune hajába.
Uma frusztráltan sóhajtott egyet. Nem akarta a többieket látni, mert nem tudta, ők miként reagáltak az átváltozására. Félt, hogy majd Tony Stark ugyanúgy szörnynek fogja nézni és eldobja.
Végül mindketten elváltak egymástól és a lány megfogta Peter kezét. Apró mosoly jelent meg Pókember arcán, majd elindultak kifele a Bosszúállókhoz.
______________________
"És aztán azt mondtam neki 'szerinted nem gáz, hogy a százforintos zöld hajfestéked tartósabb, mint az előző kapcsolatod?'" Fejezte be Uma a történetmesélést Peter-nek és Tony-nak, mire kitört mindhármukból a nevetés.
A trió éppen egy kocsi hátuljában ültek és hazafelé vették az utat, Happy-vel a kormány mögött. Uma nagyon nem akart hazamenni, holott rettentően hiányzott neki az apja.
Nem akarta otthagyni Mr. Stark-ot, Happy-t, de legfőképpen, nem akart elszakadni Peter-től. Mivel teljesen más városban élnek kevés esélyt lát rá, hogy ugyanúgy tartsák a kapcsolatot, de reméli, hogy azért havonta egyszer ráírnak a másikra, hogy 'hali, élsz még?'.
Ekkor viszont a kocsi leparkolt, és a lány megpillanthatta rég nem látott otthonát. Szomorúan elmosolyodott, majd a fiúk felé fordult.
"Öröm volt veled együtt harcolni, Uma. Remélem még látjuk egymást a jövőben." Kezdte Tony, mire a Kitsune bólintott.
"Mindenképpen." Mosolygott rá, majd a férfi kinyújtotta a kezét, jelezve, hogy fogadja el. Így is tett, majd miután a nagyon hivatalos kézfogásuk megtörtént, Peter-en volt a sor.
Még mielőtt a lány mondhatott volna valamit, a fiú dereka köré fonta a kezeit és szorosan magához húzta. Uma ledöbbent, de egyből viszonozta a gesztust és átölelte a nyakát.
"Hiányozni fogsz." Suttogta a fülébe Peter, Uma pedig hirtelen elfelejtett levegőt venni. Szemei kitágultak, amit a mellettük ülő Stark is észrevett és enyhén artikulálva jelezte azt, hogy szólaljon meg ő is.
"Te is nekem." Wáów, gratulálok Uma, ennél klisésebb szöveget nem is tolhattál volna. Gondolta magában.
"És ne feledd," Vált el tőle a fiú és mélyen a szemébe nézett. "nem vagy szörnyeteg."
Uma szomorúan elmosolyodott, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve közelebb hajolt hozzá és egy gyengéd puszit nyomott az arcára.
Hogy ne legyen ezek után kínos, gyorsan kipattant a kocsiból, még mielőtt Peter bármit is mondhatott volna. Happy hátrasietett és kivette a bőröndjét a csomagtartóból.
"Hiányozni fogsz, rókalány." Küldött felé egy amolyan 'ne szokd meg hogy érzelgősködök, ez volt az első és utolsó alkalom' mosolyt, majd visszapattant a kormány mögé.
A kocsi elhajtott, Uma pedig még egy ideig állt egy helyben és nézte az előbb elguruló járművet. Élvezte ezt a pár napot, azt meg kell hagyni, habár a harc részét szívesen kivette volna, ennek ellenére nem cserélné el semmire ezt az élményt.
Izgatottan nyitotta ki a bejárati ajtót, majd óvatosan behajtotta maga után. Levette cipőjét, és beljebb lépkedett a fa padlón, apja után keresve.
Meg is találta őt a kanapén ülve, amint éppen egy filmet néz, popcorn-nal a kezében. A lány érkezésére Ken felkapta a fejét, majd szemei felcsillantak és egy hatalmas vigyor ült ki az arcára.
Szavak nélkül egymáshoz rohantak és olyan szorosan megölelték egymást, mint még soha. Uma végre megnyugodhatott és nem izgult azért, hogy nem jut haza épségben egyetlen szülőjéhez.
Végre itthon volt és élvezte, hogy komoly bajok nélkül megúszta a harcot, hogy még az apja se vegyen észre semmit.
