𝐇𝐄𝐋𝐏.
"Te vagy a legnagyobb segítségem... ;"
◂Nem Peter Parker lesz az egyetlen szupererővel megáldott tinédzser, akit Tony Stark maga mellé állít a polgárháború során. A duó ellátogat Manhattan-be, ahol maguk mellé szerveznek egy fiatal lányt...
Ups! Gambar ini tidak mengikuti Pedoman Konten kami. Untuk melanjutkan publikasi, hapuslah gambar ini atau unggah gambar lain.
Peter szüntelenül keringett Queens utcáin. Pókember jelmezét eláztatta az eső, de nem foglalkozott vele. Csak egy valamin járt az esze: Uma.
A fiú napok óta folytonosan őt keresi, és minden egyes este úgy dől be az ágyba, hogy azon gondolkodik vajon él-e még.
Még Tony Stark-ot és Happy-t is értesítette a szörnyű hírről, akik nem annyira komolyan, de azért ők is elkezdték keresni őt.
Egyik nap a fiú éppen kilépett a zuhany alól, amikor is nénikéje a nevét kiabálta. Felkapott egy bő hosszú ujjút és kisétált a konyhába, ahol a nő tevékenykedett.
"Van valami hír róla?" Dobta le a konyharuhát a kezéből és megtámaszkodott a konyhapulton.
Pókember semlegesen megrázta a fejét.
"Az apja hogy viseli? Beszéltél vele erről?" Folytatta tovább a kérdezősködést May, Peter szíve pedig egyre jobban tört szét.
Ken tudott róla, már az azt követő reggelen gyanús volt neki a rendetlenség, illetve a szemét, amit még a két fiatal hagyott maga után, mivel ismeri a lányát, mindig mindent eltakarít már az azt követő percekben.
Ezután felhívta May-t, mivel azt hitte egyszerűen csak Peter-nél van, és elfelejtett szólni neki. Ezután megcsörgette Tony Stark-ot is, he esetleg a gyakornokoskodáson lenne.
Mivel mindkettő véglet zsákutcába vezetett utolsó esélye a rendőrség volt, ahol bejelentette a fiatal eltűnését.
Peter nem adta fel, minden áldott nap amint véget ért az iskola ő egyből repült fel a házak tetejére és minden egyes kis szegletét bejárta Queens-nek. Már-már betegesen akarta azt, hogy rátaláljon a lányra, mivel szüksége volt rá.
Szüksége volt azokra a barna, már majdnem fekete íriszekre, amik minden percben melegséggel teltek el, amint belenézett.
Szüksége volt arra az aranyos nevetésre, amit ha meghall ő is felvidul és arra a tökéletes mosolyra, amit mindig megejt beszélgetés közben.
Szüksége volt a szavaira, amik mindig a legjobbkor segítettek és amik hallatán egyből megnyugodott.
És persze, szüksége volt rá. A jelenlétére. Arra, hogy ott legyen mellette, hogy érezhesse a közelgését. Ilyet még senkinél nem tapasztalt, és hogy őszinte legyen néha áldás néha átok.
"Nem, még nem." Rázta meg a fejét és kezeit maga előtt keresztbe fonta.
"Nagyon remélem, hogy jól van. Rendes lánynak tűnik." Gondolkozott el May, hangjában hallható volt, hogy tényleg aggódik érte.
"Tényleg az." Mormolta és akarata ellenére is elmosolyodott, amint felelevenítette az elrablás estéjét, amikor is sushit ettek. Helyesbítek, megpróbált sushit enni. Amiből aztán pizza lett.
May látva a fiú reakcióját a szemöldökét ráncolta. "Esetleg van valami, amiről nem tudok?"
Peter felnézett nénikéjére, akinek lassacskán megjelent egy kisebb oldalmosoly a szája szélén. Egyből tudta, hogy mire gondolhat a nő, ezért megforgatta a szemét.
"Nem May, nincs semmi."
"Úúú, dehogynem." Váltott át egy hatalmas vigyorra, és ő is leutánozta a fiú testtartását. "Mióta?"
Pókember sóhajtott egyet. "Amióta tart a gyakornokoskodás." Vallotta be.
May bólintott egyet, majd odalépett a tinédzser mellé. "Miért nem mondtad el hamarabb?" Kérdezte kedvesen és egyik kezét ráhelyezte a vállára.
"Mert....m-mert azt hittem hülyeség, érted? Úgy voltam vele, hogy majd ez is elmúlik, mint minden más érzés." Akadt ki Peter és hevesen mutogatni kezdett.
"Szívem, a szerelem nem múlandó, de idővel el lehet fogadni a hiányát." Simított végig hátán a nő.
"Nem akarom elveszíteni." Suttogta reményvesztetten a fiú.
"Nem fogod."
Még álltak egy ideig, mindketten elmerültek a saját gondolataikban. May ezután mondta a fiúnak, hogy szerinte ő célba veszi az ágyat és hogy neki is azt kéne.
Egy bólintással kísérelve útját a szobája felé vette, ahol amint becsukta az ajtót háttal nekidőlt és két kézzel beletúrt a hajába.
Néhány könnycsepp lecsordult a szeméből, de őt ez akkor nem érdekelte. Semmi nem érdekelte, csak ő.
Hihetetlen nagy teher volt rajta, és egyszerűen nem bírta már. Majdnem másfél hét telt el és a lánynak se híre se hamva. Mintha elnyelte volna a föld.
Most omlott össze teljesen Peter Parker. Most volt az a bizonyos töréspont, amiből nem tudott kimászni. Egyetlen támasza lett volna, de ő nincs mellette.
Nincs ott, hogy megvigasztalja és hogy elhitesse vele, hogy minden rendben lesz. Nem, ebben az esetben nem lesz minden rendben és nem tudja fenntartani a látszatot, miszerint minden rendben.
Így ült egy ideig a padlón, keze még mindig hajában volt, lábai fel voltak húzva és könyökét térdén pihentette. Csendben folytak végig a sós könnyek az arcán és hagyta, hogy elárassza azt.
Ezt az idilli pillanatot a telefon csörgése szakította félbe. Egy nyögéssel kísérelve felállt a földről és az ágyához lépdelt, ahova le volt dobva a készülék.
Felvette, és megszólalt a már jól ismert hang egy olyan mondattal, amitől Peter szíve ezerrel kezdett el verni és dermedten nézett maga elé.
"Megtaláltuk........"
~A következő rész lesz az évadzáró, szóval szeretnék mindenkit megkérni arra, hogy legyen egy picit türelemmel, mivel lehet el fog húzódni a megírása. Köszönöm szépen a megértést, és hogy ennyien olvastok. Ti adtok nekem erőt és motivációt! 💗🥺
