Szeretlek, csillagom

8. A Trimágus tusa

„A boldogság olyan, mint az üveg. Épp olyan tiszta, épp olyan törékeny."

Radnay Erna

A nyári vakáció pontosan olyan gyorsan telt el, mintha az egész mindössze pár nap lett volna. Mikor hazaértünk az állomásról, Dora szokás szerint megragadta a kezemet, majd felvonszolt magával az emeletre a szobájába. Természetesen mindenről kifaggatott, és úgy kellett a szájára tapasztanom a kezemet, hogy ne sikítson egy óriásit, amikor a beszámolóban a vonaton történtekhez értem. Mikor elvettem a szájáról a kezemet, nevetve felrángatott, majd körbeugrálta velem a szobát. Komolyan mondom, szinte jobban örült annak, hogy összejöttünk Cedrickel, mint én magam. De csak szinte. Mikor aztán lenyugodott, elkezdte nekem magyarázni, hogy ő már az elejétől kezdve tudta, hogy össze fogunk jönni, erre pedig a karkötő, amit karácsonyra kaptam, csak még jobban rávilágított. Visszagondolva így már én is egyértelműnek láttam a jeleket, amikre anno csak legyintettem azzal a gondolattal, hogy biztos csak baráti gesztusok voltak.

A nyarat tulajdonképpen végigleveleztem: felváltva írogattam Maddynek és Cedricnek, akikkel egész nyáron alig tudtam találkozni. Mondjuk a kviddics világkupa döntő után (amire én nem tudtam elmenni) reggel első dolgom volt átrohanni hozzájuk, hogy megbizonyosodjak róla, nem esett semmi baja. Szinte a rosszullét kerülgetett, amikor megláttam az aznapi Reggeli Prófétát, aminek címlapját Rita Vitrol cikke foglalta el, valamint egy óriási kép az égen lévő Sötét Jegyről.

Amikor a Hopp-hálózaton keresztül hirtelen megérkeztem Cedricékhez – természetesen magamhoz híven a kandallóból kilépve szépen fenékre estem –, rögtön három érdeklődő fej bámult rám. Cedric, valamint a szülei.

– Szia, Phoenix – köszönt szórakozottan Mrs. Diggory. Mr. Diggory rám mosolygott, Cedric pedig egy elfojtott vigyorral az arcán odajött felsegíteni.

– Elnézést a hirtelen érkezésért – néztem Cedric szüleire, miközben egyik kezemmel leporoltam a ruhámat. – A másik kezem egészen véletlenül Cedricébe kulcsolva maradt. – Csak láttam a cikket...

– Hát persze – bólintott Mr. Diggory.

– Cedric, menjetek fel nyugodtan beszélgetni – szólt Mrs. Diggory, a tanácsát pedig rögtön meg is fogadtuk. A szobába bemenve Cedric az ágyára ült le, én pedig mellé telepedtem le féloldalasan. Két lábamat keresztbe áttettem az ő lábán, fejemet pedig a vállára hajtottam. Karjával mögöttem átnyúlva átkarolta a vállamat, és apró mozdulatokkal simogatni kezdte a karomat.

– Annyira aggódtam – sóhajtottam, miközben még jobban a vállába fúrtam a fejemet. Nyugtató jelleggel egy csókot nyomott a fejem búbjára.

– Semmi baj – súgta. – Nem esett semmi bajom. Senkinek sem esett baja. Kivéve azokat a szerencsétlen muglikat – sóhajtotta. – Törölték az emlékeiket. A tetteseket viszont nem sikerült elfogni.

– Mesélj inkább a meccsről – kérleltem, mert akármennyire is próbálta titkolni előttem, láttam rajta, hogy mennyire megviselte ez az egész.

Szerencsére az elterelő-hadművelet működött, Cedric fellelkesült arccal kezdte el ecsetelni a meccs körülményeit, én pedig behunyt szemmel hallgattam őt.

Körülbelül másfél órát maradtam még, utána pedig hosszas búcsúzkodás után beállva a kandallóba hopp-porral hazautaztam.

Még augusztus legelején megérkezett a Roxfortból három levelem is. Az egyik a szokásos tankönyvlista volt, amit félrerakva izgatottan nyitottam ki a másodikat, ami az RBF eredményeket tartalmazta.