Szeretlek, csillagom

11. Ruhák és báli partnerek

Soha nem az élményért irigyeltem az amerikai bálokat. Ó, nem. Én az egészből csak a gyönyörű ruhákat akartam. A válogatás izgalmát. Remélem, semmi sem fog két év múlva a szalagavatóm útjába állni, és végre megélhetem ezt, ha már az általános iskolás bált a covid elvette.

Vallomás tőlem, mert semmi passzoló idézetet nem találtam, de nem akartam üresen hagyni ezt a részt.

– Kizárt dolog – ráztam a fejemet a Maddy által tartott ruhára bámulva. – Soha nem fogsz rávenni, hogy felvegyem azt ott.

A két héttel karácsony előtti szombatra sokak szerencséjére betettek egy Roxmortsi hétvégét. Találtunk egy remek ruhaboltot itt, ami mindhármunknak – Maddynek, Beccának és nekem is – jól jött. Egyikünknek sem volt meg még a ruhája, s ezt találtuk a legmegbízhatóbb módnak arra, hogy kiválaszthassuk a megfelelő darabot.

A Maddy kezében lévő darab nem volt csúnya, sokkal inkább mondtam volna lélegzetelállítóan gyönyörűnek. Maga a ruha mélyzöldben pompázott, felső része szorosan testre tapadó és elég mélyen dekoltált, szoknyája pedig combig felsliccelt, ami fokozatosan engedett ki szorosságából.

– Mi a bajod vele? Állatian néznél ki benne, a vörös hajadhoz gyönyörűen illene – fejtette ki érveit a ruha mellett.

– Kissé kihívó – tanulmányoztam még egyszer a ruhát, majd pontosítottam: – Túl kihívó.

– Reménytelen eset vagy – forgatta a szemeit. Szóváltásunkat a próbafülkéből kilépő Becca zavarta meg.

– Milyen? – nézett ránk kissé zavartan.

– Tökéletes – vágtuk rá egyszerre. Pompásan illett rá a ruha. Felső része hófehér volt, csipkével díszített, derekán egy szalag választotta el a szoknyától, ami pedig egy halványabb szürkés kékben pompázott. Egyszerű volt, de pont ettől illett annyira rá, és a szemének a szürkeségét is szépen kiemelte.

– Mindenképp kiengedett frizurát kell csinálnunk neked – gondolkodtam hangosan. Becca egy ideje már nem vágta le a haját, mint régebben tette, így mostanra már egész hosszú volt, szépen omlott le egészen a háta közepéig.

Ahogy visszanéztem Maddyre, ő továbbra is a sötétzöld ruhát tartotta a kezében.

– Legalább próbáld föl!

Belátva, hogy semmi esélyem sem volt, kikaptam kezei közül a ruhát, majd bosszúsan magamra vettem a fülkében.

– Örülsz? – mosolyodtam el gúnyosan kilépve a lányok elé, habár nem voltam igazából mérges.

Választ nem kaptam, helyette csak a kamera kattanását hallottam, amit eredetileg azért hoztunk el, hogy minden próbát lefényképezzünk, majd utána összehasonlíthassuk a ruhákat. Vagy csak kiröhöghessük a bénábbakat.

– Merlinre, Phoenix, te hol rejtegetted eddig, hogy ilyen alakod van?

– Ebben az iskola összes fiúja másodpercek alatt a lábaid előtt heverne. Ami azt illeti, minden bizonnyal néhány lány is – viccelődött Becca.

– Bolondok vagytok – hagytam rájuk a dolgot, majd visszamentem a próbafülkébe, hogy újabb ruhát próbáljak fel.

Habár Becca végzett, szolidaritásból ott maradt velünk, és segített kettőnknek ruhát találni. Ami nem volt egyszerű feladat. Folyamatosan ki be járkáltunk a próbafülkékből, ám egyik ruha sem volt jó. Nekem a vörös hajam miatt adódtak gondjaim, Maddynek pedig szimplán nem tetszett egyik ruha sem.