COUP D'ETAT {Jikook}

Hatodik lövés

-Mint tudod, anyukám meghalt, még mikor tizennégy éves voltam. Ő volt az egyetlen ember rajtad kívűl, akire mindig, mindenhol számíthattam. Reggelit ebédet és vacsorát is csinált, még akkor is, amikor szorította az idő. Apukám már akkor is a munkába temetkezett, nem is foglalkozott velem. Mondhatnám úgy, hogy teljesen anyu nevelt. Nagyon szerettem, nem is gondoltam volna akkor, hogy ilyen hamar eltávozhat. - itt megállok mondandómban. Ennyit tud, nem mondtam el neki mindent pontosan akkor, mert nem tudtam feldolgozni, azt, ami történt. - Aztán egyik nap... mikor hazajöttem az iskolából... - csuklik el hangom. Nagyon fáj erről beszélni nekem, nem dolgoztam még fel teljesen a halálát, pedig már jó pár éve volt. Mindig próbáltam adni az erős gyereket, akivel mindig minden rendben van. Én voltam az osztály kicsi Jeonggukie-ja, akire senki nem tudott haragudni, főleg azért, mert Jiminie volt akkoriban is a legjobb barátom, akire mindenki felnézett. De tényleg, ő volt az iskola bad boy-a, de mégis mindig kitűnő volt. A sporteredményei kint voltak a falakon, szinte mindig azt hallgattuk, hogy: Park Jimin így, meg Park Jimin úgy. Én szerettem róla hallani a híreket, mivel nagyon imádtam őt, mégha nem is vallottam ezt be magamnak akkoriban. - Nem a konyhában volt... - veszek egy mély levegőt. - Minden nap ebéddel várt, ezt már mondtam, általában pontosan akkor végzett, amikor hazaértem. Én tálaltam az ételt, mert ő akkor már rég a filmet nézte, amibe beletemetkezett. - mosolyodom el az emlék hatására. - De a házban csend uralkodott. Félhomály volt, szinte alig láttam valamit. - komorodok el egy pillanat alatt. - Felkapcsoltam a lámpákat, de így sem láttam semmit. Mint akkori kis tizennégy éves, nem tudtam mi történik. Elkezdtem kutakodni a házban, mint ezt a legtöbben tennék. - érzem, hogy könnyeim marni kezdik szememet és ha nem kezdek valamit ellenük, akkor bizony el fogom sírni magam felnőtt férfi létemre. - A fürdőt néztem meg utoljára, mivel az volt a folyosó legvégén... - Jimin végig türelmesen hallgat, nem szól bele mondandómba, csak lágyan cirógat, hogy jobban ellazuljak. - Öngyilkos lett... - nem szeretném részletezni neki, amit akkor láttam, de az a sok vér... mindenhol átfestette a szobát. Vörösbe volt burkólva az egész fürdő, mi pedig elköltöztünk, mert apukám nem tudta nézni azt a helyet. - Belerokkant a munkába... - suttogom erőtlenül, majd könnyeim utat törnek maguknak. Nincs értelme visszafogni őket, hisz sírni emberi dolog. Igaz, nem oldok meg semmit, de legalább a feszültséget ki tudom adni magamból valamilyen formában. - Ezt jelenti a tetóválás. Még mindig vele akarok lenni. Bánom, hogy nem mondtam ki neki elégszer, hogy: Szeretlek! - a végét már elhüppögve mondom ki, nagy megerőltetések árán.

-Shhh, Gukkie... - suttogja nekem, szorosan ölelve, de én csak hangtalanul zokogok tovább a másik irányba fordulva, hogy ne lássa ezt a gyenge énemet. Nem szeretem, ha így látnak. - Itt vagyok, nézz rám! - parancsolja megint, mint ma aktus közben. Megrázom a fejem, amit valószínűleg a sötét miatt nem is lát, de nem tud érdekelni. Most nem szeretnék többet beszélni, csak aludni. Komolyan, olyan vagyok, mint egy óvodás. Itt sírok azért, mert hét éve meghalt az anyukám és képtelen voltam feldolgozni. Még mindig ugyanolyan traumaként van meg bennem... ha egy kicsit is szóba jön ez a téma, azonnal felugrik a kép, ahogy anyukámat látom, vérben ázva, abban a csodálatos márvány kádban. Ezért szoktam tusolni... - Azt mondtam: nézz rám! - rivall rám, mire kicsit megilletődök, de inkább nem húzom ki nála jobban a gyufát. Könnyeimet még mindig hullajtva fordulok felé, majd szipogok is egyet. Most úgy érzem magam, mint a régi időkben, amikor egy gyenge kisgyerek voltam. Milyen nosztalgikus. - Nagyon sajnálom, ami veled történt. Fel sem tudom fogni, milyen lehetett azt látni... - suttogja maga elé, miközben letörli gyémántként hulló könnyeimet arcomról, de nem apad el a könnycsatornám. Csak sírok és sírok, mintha ez lenne az, amiért élek. Pedig az az a fiú, aki előttem fekszik, és éppen nyugtatgat. - Soha többé nem hozom fel ezt a témát! Csak ne kelljen újra így lássalak. Belesajdul a szívem... - motyogja maga elé. Még szipogok kettőt, majd próbálom normalizálni légzésem, ami felgyorsult a sírásnak köszönhetően. - Holnap reggel lefürdünk közösen, mit szólsz hozzá? - vált teljesen véletlenszerűen témát, amit nem tudom hogyan hálájak meg neki. Jól esik, hogy ennyire figyel rám, és óv mindentől, de ezt nekem kéne tennem, mégiscsak én vagyok a "férfi" a kapcsolatunkban. Erre nem tudok normálisan viselkedni.

-Nem akartam, hogy így lássál újra. Ilyen gyengének és sebezhetőnek. - kúszok közelebb hozzá, és megint átölelem, de most én bújok hozzá, nem pedig fordítva. - Amúgy, benne vagyok a közös fürdésben. - ejtek felé egy perverz mosolyt, majd mégjobban bújva hozzá hunyom le fáradt pilláimat. Amikor sírok, mindig olyan könnyen elalszok. Mintha elfáradnék tőle.

-Szeretlek, Jeonggukie... - ez az utolsó, amit hallok, mielőtt teljesen elnyomna az álmok gyönyörű világa, Jimin-nel magam mellett.

Köszönöm a kihívást @Lil-Soe! (kezdem elfogadni a sorsom)

1, Szexualitásod✅

Heteroszexuális

2, Nemed✅

Csillámfaszláma (nő)

3, Boldog vagy?✅

Viszonylag... most mondjuk sok minden összejött, de kezdek újra jóval boldogabb lenni. •_•

4, Utolsó zene, amit hallgattál✅

EXO - Lotto
Vagy
iKON - Killing Me

5, Hajszín✅

Középbarna, de most egy kicsit vörösesre van festve.

6, Csillagjegy✅

Haluci haluci haluci (halak)

7, Utolsó személy, akit megcsókoltál✅

Nobody. Iam forever alone.

8, Kedvenc szín✅

Lellllla (lila)

9, Kedvenc étel✅

Rántott tintahal karikák vagy sushi, esetleg ramen. 😋

10, Hány százalékon vagy?✅

Hetven.

11, Crushod a hírességek közül✅

Figyeljetek figyelmesen. Jeon Jeong Guk. Senki nem tudta, mi?

12, Kedvenc zöldséged✅

Répaaaaaa

13, Szemed színe✅

Nagyon-nagyon sötét barna

14, Cipőméret✅

Harminchét (#törpeláb)

15, Álommunka❎

Oooof. Jó kérdés.

16, Hívj ki húsz embert ❎

Hát ez nem fog menni. 😅