COUP D'ETAT {Jikook}

Tizenharmadik lövés

A vér is megfagy bennem, ahogy hallom fülemben csengeni azt a három szót, ami egy mondatot alkot:

"Ne gyere közelebb!"

Azt sem tudom mit tegyek. Ennél rosszabbul el sem sülhetett volna ez. Ha szépen lassan rá tudtam volna vezetni, hogy mit is dolgozok, talán könnyebben elfogadja, de így esélyem sincs kimagyarázni magam. Tiszta véresen, miközben egy halott nő fekszik mögöttem, akit természetesen én intéztem el, bár ez elég egyértelmű. Akkora egy balfasz vagyok. De egyáltalán hogyan kerül ő ide? Hiszen senki nem jár be, és még a falak is hangszigeteltek. Honnan tudta, hogy itt leszek, pont ebben az időpontban, ráadásul Lalisa meggyilkolása közben. Ez nekem nagyon gyanús... nem vagyok egy hülyegyerek, nem csak belecsapok a közepébe, előtte megtisztítom a terepet, majd csak utána vágok bele az ilyen részekbe. Valakinek tudnia kellett, hogy meg fogom ölni Lizát, ha Jimint ideküldte. De vajon ki? Minél hamarabb meg kell tudnom.

Jimin még mindig zokog, és kicsire húzza össze magát, térdeibe temetve arcát. Nagyon félhet most tőlem... figyelnem kell, hogy mit mondok, ha nem akarom jobban megrémíteni. Minden szavam számít, mert ha valamit hirtelen felindulásból adok ki ajkaim közül, akkor lehet, vége a Jiminnel való kapcsolatomnak. Pedig csak most kezdődött el az egész. Nem lehet ilyen hamar vége... ez a munka nehezebb, és lelkileg megerőltetőbb lesz, mint arra eredetileg számított.

-Jimin, figyelj rám, kérlek. - pillantok arcára, remélve, hogy kicsit megenyhül, de rám sem néz, hanem könnyeivel mutatja ki bánatát, erre pedig szívem összeszorul, és csak még szarabbul érzem magam. - Tudom, hogy félsz tőlem, de szeretnék neked válaszokat adni. - ülök le inkább a földre, körülbelül két méter távolságot tartva tőle a biztonság kedvéért. Így talán kevésbé fogja rosszul érezni magát, hogy nem mászok a magánszférájába. - Kérdezz, én pedig mindenre adok választ, ami csak érdekel. Tényleg mindenre. - mondom őszintén, erre pedig rám is kapja tekintetét meglepetten, majd felvonja egyik szemöldökét, hogy most komolyan gondolom-e azt, amit mondok. Természetesen igen, bármit megadok neki, hogy ne nézzen rám ilyen félő szemekkel. Ha kell, a csillagokat hozom le neki az égről, csak bízzon meg bennem újra. Bár ez egy hosszú folyamat lesz... de egyszer sem hazudtam neki. Apa belerángatott a bizniszébe. Ez teljesen igaz. Csak néhány viszonylag lényegesebb dolgot kihagytam. 

-Mit dolgozol igazából? - jön az első kérdés. Tudtam, hogy ez fogja érdekelni a leginkább, erre pedig magamban halványan elmosolyodok. 

-Maffiózó vagyok. - mondom ki kerek perec, ő pedig láthatóan meg sem lepődik ezen. Viszont miért is tenné? Hiszen azért ez elég egyértelmű volt a történtek után.

-Akkor miért mondtad, hogy apukáddal dolgozol...? - kérdezi hüppögve.

-Mert ez az igazság, apukámé a maffia, csak nem akartalak ezzel elijeszteni magamtól, hogy így állítok be hozzád, hogy amúgy: Szia, Jimin, mizu veled? Velem sincs semmi érdekes, csak embereket gyilkolok. Tök jó, nem igaz? - forgatom meg szemeimet látványosan. Lassan kezd csillapodni sírása, gondolom ez attól van, mert az agya ezerrel pörög, és próbálja felfogni a körülötte történő dolgokat. 

-Értem... - motyog végül ennyit, miközben még mindig emészti az előbb hallottakat, majd alsó ajkát fogai közé csípi erőteljesen, hogy elnyomja a feltörekvő zokogását, ami valamennyire sikerül is, hiszen csak szipog egyet. Mély levegőt vesz, szemeimbe bámul. - Nem tudom mit mondjak... nem bírom elhinni, hogy az én kis nyuszimból egy vadállat lett. Hol van az én pici Jeonggukom? - erre lehajtom fejemet, hogy ne kelljen ránéznem. Tényleg nagyon sokat változtam. - Add vissza nekem a kisfiút, aki voltál! Aki mindig rajtam csüngött! Aki felnézett rám! - kezd el megint sírni, ezért arcát el is takarja szinte ösztönösen. 

-Sajnálom, hogy csalódást okoztam neked. - motyogom alig hallhatóan, majd lassan elkezdek közelebb araszolni hozzá. Mivel sír, nem látja, hogy már lassan teljesen előtte vagyok. 

Ahogy itt ülök előtte, miközben ő keservesen zokog, és nem lát könnyeitől, csak egy dologra tudok gondolni: Elbasztam, de szeretni akarom. Mindent meg akarok neki adni, amit csak lehet. Az összes apró vágyát ki akarom elégíteni, akármennyire legyen az beteg, vagy romantikus. Én csak őt akarom, hisz nélküle eddig olyan sivár volt minden... egy kis színt hozott az életembe ezzel a pár nappal. Akárcsak régen... jó kis nosztalgiázás vele, folytatjuk a jövönket, ahol abbahagytuk. Érdekes könyvet lehetne írni az életünkből. A kis antiszociális gyerekből, aki mindig a barátja mögé bújik, hirtelen Korea legjobb maffia tagja lesz, míg a barátja egy híres idol. Később találkoznak egy küldetés során, dugnak meg hasonló, aztán megy a dráma... furcsa lenne, az biztos. Csak az a kérdés, hogy mi lenne a vége? Vajon boldogan élnek, amíg meg nem halnak, vagy valami borzalmas tragédia, akár Shakespeare művei? De azok is halállal végződnek... csak nem éppen boldoggal.

Próbálok gondolkozni, hogy mit tegyek, és végül arra jutok, hogy karjaim közé zárom, ezt pedig meg is teszem. Szemei kikerekednek, és csak jobban kezd el sírni, de nem üvölt rám, és nem is lök el, ezt pedig jó jelnek veszem. 

-Ha akarod, eltűnök az életedből... de még csak most tértem vissza. És nem szeretnélek ilyen hamar elveszíteni... ugye te sem akarsz engem? Adok időt neked, hogy elfogadd ezt az egészet. Tudom, hogy nem egyszerű, de nem szállhattam szembe apámmal. Nem volt más választásom... - motyogom egyenesen fülébe, és megint csillapodni látszik, ami kicsit megnyugtat engem is, hogy annyira nem fogja ez elcseszni a kapcsolatunkat, mint amennyire én azt gondoltam. 

-Mindig van választási lehetőséged, Jeongguk. Csak az nem mindegy, hogy élsz-e vele, vagy a könnyebb utat választod. Nyilván egyszerűbb dolog volt elfogadni az úgynevezett "sorsod", de másként is alakulhatott volna, ha egy kicsit kiállsz magadért. Nem hibáztatlak, hisz a legtöbb ember ugyanezt tette volna. Talán én is. - suttogja a levegőbe alig hallhatóan. - A lényeg, hogy ne veszítsd el az emberséged... legyél ugyanolyan személy, mint ezek előtt voltál. Tudom, hogy nehéz, de ezzel együtt kell élned. Kiszállni nem tudsz egy ilyen munkából. Én majd... megpróbálom ezt az egészet elfogadni. De ebben segítened kell nekem. 

-Mindent megteszek annak érdekében, hogy neked tökéletes legyen! Ígérem, megpróbálok a lehető legkedvesebb és aranyosabb lenni veled. - azt hittem, sokat fog depressziózni... de még később kijöhet rajta. Most biztosan nem bízik bennem, szóval ezen kell dolgoznom. 

Vissza kell nyernem Park Jimin bizalmát...