a várva várt váratlan

3.rész

Teltek a percek. De nem elég gyorsan. Még csak 5 perce ment az óra, és én halálra untam magam. Ezt az anyagot már vagy két éve tanultam, mivel én német suliba jártam. És be kell pótolni a lemaradást azoknak, akik most tanulják először a nyelvet. Miért nem lehet 2 csoportot csinálni? Na mindegy. Eszembe jutottak Amanda szavai. Hogy lehet valakit Szarosnak hívni? Jó, az tény, hogy én is használtam már ennél csúnyább szavakat is emberekre, de az én barátnőmet nem bánthatja senki!  Kell egy terv. Valami, amitől a mi kis Libánk nagyon kiakadna.
-Németh! Ismételje meg, amit mondtam!
-Ich bin Frau Müller, und ich bin 45 Jahre alt.-a tanárnő makogott valamit arról, hogy legközelebb jobban figyeljek arra, amit ő mond, és ne bambuljak, majd visszafordult a táblához. És..........
Megszólalt.................
A CSENGŐ
Éjjeeen! Ez most életmentő volt.
-Am! Hahó! Am!
-Szia! Milyen volt a német?
-Unalmas! A tanárnő a személyes névmásokról magyarázott, én pedig ezt vagy 2 éve tanultam, ha nem 3. Na mindegy. És az angol?
-Találd ki, ki mellé ültettek.
-Na ki vele, ki az!
-Andris.
-Hűű!?
-Ugye?
-Ömm...nem..az a helyzet, hogy nem tudom ki az.
-Jaj ne már Korn! 2 hete egy osztályba jártok!
-Igen tudom, de nem lehet mindenkit egyszerre megjegyezni!
-Bezzeg Ádám nevét ha álmodból keltenek fel is tudod.
-...Na jó, inkább menjünk be.
-Rendben, menjünk, de erre még visszatérünk.- Sóhajtottam egyet. Leültem a helyemre.
-Na, hiányoztam?
-Hjaj, még te is? Hagyjatok már békén!- kiáltottam rá, majd kirohantam a teremből. Bementem a WC-be. Igazából nem nagyon tudom, hogy mi bajom volt, de muszály volt elmennem onnan. Ádám rohadtul idegesített, de a szívem mélyén tudtam, hogy Amandának igaza van. De most nem engedhetek neki, mert megint csalódnék benne. Ez biztos! Csakhogy ezek az érzések kezdenek feljönni bennem. És ha végleg feljönnek, annak nagyon rossz vége lesz. Meg...neki ott van Kinga. Amikor megmostam az arcom, észre vettem, hogy valaki áll az ajtóban. Ezt nem hiszem el! Kinga! Most engem akart kihallgatni, vagy csak paranoiás vagyok? Visszamentem néhány métert, majd jó hangosan eltrappoltam az ajtó előtt, hogy hallja, hogy jövök. Láttam, amint behúzódik az ajtó, és a fal közé. Itt a remek alkalom. Nagy erővel kirántottam az ajtót, ami nekicsapódott Kingának.
-Hjaj, csak nem Neked csaptam?
-Te mocskos kis ribanc! Ezért még kapsz!
-Hú, de félek, nézd remegek!-mondtam neki félelmet színlelve. Az egész suli rajta röhögött. Volt, aki videóra is felvette a nagyszerű jelenetet. Kinga pedig sírva elrohant.

Igen, még én is élek. Bár egyenlőre nem olvassák túl sokan ezt a könyvet, remélem az a pár ember várta a következő részt. A helyzetre való tekintettel, igyekszem folyamatosan írni a részeket. Szép napot nektek!😘💕