a várva várt váratlan

5. rész

Zenét hallgatva baktattam fel a meredek dombon. A suliban már végeztem, végig szenvedtem egy hosszú matek órát, ahol tényleg dolgozatot írtunk, ráadásul a geometria elméleti részéből, úgyhogy amennyit tudtam, kipuskáztam a füzetemből. Ádám végig az oldalamat bökdöste, hogy segítsek neki, mert Mr. Nagyképű Barom inkább netes játékokkal töltötte az idejét, minthogy megírja a házit, vagy netán véletlenül megtanuljon pár szót. Na nem mintha én tanultam volna, de legalább leírtam a jegyzetet a füzetembe, és nem végig csevegtem az órát valakivel. Seggarc (én csak így hívom a matek tanárunkat) kétszer rá, vagyis ránk szólt, hogy ne nézzük egymás dolgozatát, hanem a sajátunkkal foglalkozzunk, majd harmadik rászólásra fogta, és elvette. Az enyémet is. Amikor én semmit nem csináltam. Ezt próbáltam is levezetni a tanárnőnek, de mivel én vagyok a "kedvenc" diákja, nem hitt nekem, vagy csak szimplán nem érdekelte a dolog, úgyhogy kitépte a kezem alól a lapot, és ráfirkantott egy bazi nagy egyest. Képzeletben hatszázszor felpofoztam Ádámot, a tanárnőt pedig jó sokszor elküldtem szép helyekre. Szerencsére a matek után már csak egy nyugis busz út várt rám haza, és negyed óra séta a hegyen. Már megszoktam a felfele gyaloglást, általánosba is egyedül mentem, anyuék mindig korán kelnek, és hamar elmennek otthonról, mert így érnek be a munka helyükre. Anyu lakás tervező, sok ügyfele van, apukám könyveket szerkeszt, és mindig be kell érniük időben. De nekem ez így jó, szeretek egyedül zenét hallgatva sétálni, vagy buszozni. Haza értem (még ügyetlenkedtem egyet a kulcsaimmal) ledobtam a táskám a szőnyegre, majd elterültem a kanapén. A fejemben lejátszódtak a mai nap eseményei. Lehet tényleg kicsit durva voltam Kingával, de még most is inkább röhögni van kedvem ha rá, vagy a helyzetre gondolok, mint sajnálni őt. Ez van, mi már nem valószínű hogy "öribarik" leszünk, de nekem jó így. Már az első napon kiderült hogy ki nem állhatjuk egymást. Legalább megtanulta, hogy senkit nem lehet szarosnak hívni. Vagy ha nem? Akkor sok ilyenre számíthat még. Ilyen, és ehhez hasonló gondolatok között nyomott el az álom, ott a kanapén, cipőstül, mindenestül, zenével a fülemben.

2 óra múlva

-Lia! Ébresztő!
-Mi? Ki? Hol vagyok?
-Elaludtál. A cipőd is rajtad maradt. Jó fáradt lehetsz.
-Mennyi az idő?
-Délután 5 van.
-Tessék? Basszus! Az edzés! Elfelejtettem az edzést!
-Nyugi, még van 10 percünk, ledoblak ha szeretnéd.
-Jó, az jó lesz, gyorsan össze pakolok.
-Lia!
-Igen?
-Biztos jól vagy? Kimerültnek tűnsz.
-Persze, nincs bajom. Amúgy apu hol van?
-Még bent kellett maradnia egy kicsit. Felvettek egy új alkalmazottat, és neki kell segíteni betanítani őt.
-Ó, értem. Akkor buszozik?
-Igen.
-Szegény! Na, akkor hozom a cuccom, mert tényleg elkésünk.- felszaladtam a lépcsőn. Amint felértem, gyorsan megtámaszkodtam a korláton. Megszédültem. Biztos csak amiatt van, hogy most keltem fel. Gondoltam ezt akkor. Majd bekövetkezett életem egyik legkínosabb edzése.

Köszönöm nektek ezt a sok megtekintést, nagyon sokat jelent. Nem akarok semmi konkrétat ígérni, hogy mikor lesz rész, de most úgy tűnik elkapott az ihlet. Mindenkinek előre bocs az értesítésért, ami várhatóan fél egy körül érkezik, de nem tudtam aludni😂😂szóval mégegyszer bocsi, és jóéjszakát💕💕🌚